Vírussal találkoztunk

Peti vasárnap éjjel beteg lett, nem mehetett iskolába. Reakciója: „ Nem mehetek iskolába, Erika nénim  szomorú lesz, hogy nem vagyok ott.” Erika néni az osztályfőnök és nagyon szeretjük. Nemcsak Peti, mi is.

Nagy nehezen beletörődött, hogy itthon marad. Megkért, hogy kapcsoljam be neki Süsükét. / Ez a Süsü a sárkány folytatása /. Amíg készítettem neki a reggelit, nézte. Megyek be hozzá, ül az ágyon énekel : „Éljen Süsü, itt van Süsü, megjött a pisike is ..” – erre felkaptam a fejem. Kérdem tőle, milyen pisi jött meg Peti. Odamentem hozzá, kértem, álljon fel. Természetesen átázott a pelus, tényleg megérkezett a pisi….Jót mosolyogtam, hiába, már a pisit is énekszóval köszöntjük. Átöltözés, lepedő csere. Készülődtünk az orvoshoz.

 Vittem doktor bácsihoz, belépve a rendelőbe odarohant az orvosunkhoz : „ Szia doktor bácsi, megjöttem. Beteg vagyok. Megvizsgálod a torkomat, tüdőmet ? „ A vizsgálat folyamán rettenetesen sápadt volt. Így javasolta doktor úr, hogy vigyem el tüdő és arcröntgenre, illetve egy vérvételre. A rendelésen délután voltunk, így ezek a vizsgálatok mára maradtak.

Tegnap késő délután még lázas volt, de rosszabbul nem lett szerencsére. Sőt, egészen hiperaktív volt este, belé bújt az ördög….ennek most kimondottan örültem, mert ez annak a jele, hogy jobban van. Az éjszaka  nyugodt volt, nem volt már hidegrázása. Reggel apa elvitte Eperkét oviba. Petit hagytam az utolsó pillanatig aludni. Felül, körbenéz : „ Hol van Eperke ? Ja, apa elvitte oviba, és én mit csinálok? Megyek a kórházba, lefényképezik az arcomat és a tüdőmet ? „, Mondtam neki, igen, reggeli után indulunk, mert biztos nagyon sokan lesznek. Kérdeztem, melyik mesekönyvet vigyük, hogy várakozás közben ne unatkozzunk. A választás természetesen Süsüre esett.

Vérvételnél szerencsénk volt egy ismerős segítsége által, hamar sorra kerültünk. Peti nem örült, hogy nem a pillangó – zümi alakú fecskendővel vesznek vért. Csalódásában sírni kezdett, hatalmas krokodil könnyekkel kísérve. Akkor nyugodott meg, amikor látta, hogy jön a vér. Onnantól csak nézte, hogyan telnek meg a kémcsövek. Megengedték neki, hogy kísérő segítségével ugyan, de ő vigye el a kémcsövekkel teli poharat a labor ajtajáig,  ahol a konkrét vérvizsgálat történik. Rendkívül boldog volt ettől a gesztustól, bár még könnyes volt az arca. Ezután mentünk a röntgenre. Rengeteg ember volt a várótérben, Már maga a regisztráció is sokáig tartott, Peti hozzám bújva, türelmesen várakozott. Regisztráció után mentünk a megadott sorszámú ajtóhoz. Kerestünk ülőhelyet. Szerencsére egy szem üres szék volt. Megkérdeztem az ott ülőktől, hogy szabad-e oda leülnünk. Igen volt a válasz. Peti mondta, hogy ő nem az ölembe akar ülni, hanem egyedül. Próbáltam megértetni, hogy nincsen hely. A mellettem helyet foglaló fiatalember szólt, hogy nyugodtan üljön oda Peti, ő már régóta ül s átadta a helyét… Megköszöntem. Peti leült, a nagy táskából, amibe a kabátokat,kardigánt, sapkát, sálat tettem, elővarázsoltam a könyvét s olvastam. Ismét sikerült felhívni magunkra a figyelmet, mert Peti intenzív előadással kísérte a mesémet. Valamennyi várakozás után jöttek ki összeszedni a beutalót. Itt megint szerencsém volt. A papír leadása után rögtön mehettünk be az adott öltözőbe. Peti ügyesen viselkedett, pontosan követte a röntgen asszisztens utasításait. Az öltözőben hatalmas tükör volt a falon. Peti nézegette magát : „ Nézd anya, pucér a testem, cuki vagyok ? „. Azonnal megölelgettem. Felöltöztünk, kimentünk a folyosóra. Vidáman, mindenkitől kellő lelkesedéssel elköszönve indultunk haza. Pár várakozó ember arcára sikerült mosolyt csalnunk.

Délutánra minden eredmény meglett. Vírusfertőzés. Arcüreg és tüdő tiszta. Megúsztuk az antibiotikumot. Pihenés. sok folyadék. Tüneti kezelés. S ha minden jól megy hétfőn mehet a nagyon szeretett iskolájába.

Nagyi ma be tudott segíteni, el tudta hozni Eperkét az oviból. Így könnyebb volt egy kicsit. Eperke azonban panaszkodott, hogy fáj a feje, torka. Szeme sem állt jól. Gyorsan egy lázmérés. Még csak hőemelkedés. Ezt a vírust pedig elkapta, az most biztos. Eperkének picinek volt lázgörcse, egy nap kettő is. Kicsit féltem azóta a láztól, bár az eszem tudja, hogy már 7 évesen ezt nagy valószínűséggel kinőtte. 

Pihenésként fotókat nézegettünk a Facebook oldalamon. Egyik ismerősöm pici babája tűnt fel a képernyőn, de közben görgettem az oldalt. Eperke egyből : „ anya, lapozz vissza.  „ Megtettem. Lányom a rá jellemző lendületes hangsúlyozásával : „ Na, Petike, ez a baba is biztos olyan lesz, mint Te. „. meglepődtem egy pillanatra, kérdem Tőle, hogy miből gondolja ezt. Válasza természetesen csengett : „ Mert olyan az arca, mint Petinek. Biztos neki is eggyel több van abból a pici részecskéből a testében. „.  Ez a baba egy down szindrómás pici lány. Szinte csecsemő még, Eperke mégis felfedezte a jellegzetes jeleket.Elgondolkodtam, mennyire érdekes, hogy én már nem látom Petin a külső eltéréseket. Fel sem tűnik. Már nem látom sablon arcnak a down szindrómás gyerekeket, mert ők is hordoznak családi vonásokat is. Egy kívülállónak biztos egyből feltűnik Petim mássága, de nekem olyan természetes már. Mint ahogy az is, hogy ők is egyéniségek amellett, hogy vannak azonos személyiségjegyeik, tulajdonságaik. Ők is tudnak szépek lenni. Csak egy picit mások….