Néztek már le azért, mert csak anya vagy , azaz szinte senki?

Megélni, amikor a másik zsigerből lenéz. Lenéz, mert nem vagy senki, csak anya.

És nem is tudja álcázni, mert zsigereiből ez árad feléd. És nem, nem mond rosszat Rólad, amikor beszélgettek, csak érzed.

Olyan szinten érzed, hogy kiszáll belőled minden kommunikációs készséged, minden talpraesettséged. Egyszerűen csak azt érzed, hogy csúszol le a földre, vagy még alá is, hogy láthatatlan szeretnél lenni vagy elfutni hirtelen.

De nem teheted, mert a szituáció kötelez még Téged, ott létre, beszélgetésre.

És csak hallgatod a másik ember szavait. Minél tovább hallgatod, annál inkább érzed, hogy neki akkor lennél ember, vagy valaki, ha nagyon magas pizicióban ülnél, vagy éppen politikus lennél. Vagy király.

Így csak egy szerencsétlen anyuka vagy, aki a fogyatékos gyerekét neveli. Minden mozzanata, nézése a megvetést tükrözi. Olyan megvetést, amitől rosszul leszel. Hányingeres, gyomorforgatós szájszárazsággal küzdesz. A levegő vétel is fáj már, kicsi lett a tüdőd, a mellkasod.

És nem szólhatsz semmit, mert csak éreztette Veled, nem mondott ki semmit, de sajnos nagyon jók a megérzéseid. És már többedszer találkoztál vele, és egyre rosszabbak voltak a percek.

Végre elszabadulhatsz. Végre levegőt kapsz.

Megkapaszkodsz, és belenézel a tükörbe. És gyűlölöd, hogy ezt érzed, mert keményen dolgozol lélekben azért, hogy elhidd, értékes tagja vagy az életnek.

Minden reggel, naponta többször győzködöd magad, hogy Neked ez az anyaság a feladatod, hogy mivel élsz, emberből vagy, Neked is jár a tisztelet, az elfogadás.

Naponta építed magad, az életeteket. És elég egy zsigerből megvető ember és majdnem minden romba dől.

Pedig csak egy érzés volt. Nem több, nem kevesebb.

Tessék elhinni, hogy mi is érünk valamit. Mi, anyák, akik a speciális gyermeküket nevelik. Nincsenek millióink, de tiszta szeretettel élünk, másfajta értékrenddel.

El kellene hinnem, ugye, hogy nem a megvetés és lenézés járna?

Nincs pozitív lezárásom, túl mèlyen éreztem, azt, amit. Még mindig átjár, mindig érzem ezt a kellemetlen valamit…

De megyek tovább a saját utamon, és igyekszem ezt az érzést gyorsan elfelejteni. Minél hamarabb. Brrr.

Köszönöm, hogy elolvastad életünk pillanatát. Több részlettel, több gondolattal, érzelemmel, napi Petivel, megtalálsz a Facebook felületén, Mindownnap blog név alatt. Ha van kedved, csatlakozz hozzánk. Köszönöm a figyelmet!