Dóri és Dani által lehet jobb a jövő Magyarországa

Dóri és Dani. Minket választottak, minket akartak megismerni. A jövő riporterei, a jövő műsorszerkesztői. Ők a jövőt képviselik, és ha belőlük több van, akkor az a jövő nem is annyira rossz, akkor esélyt adó.

Történt több hete, hogy megkeresett egy fiatal lány, hogy szeretne velünk riportot készíteni, bemutatni az életünket, a hétköznapokból pillanatokat elkapni. Nem mondtam nemet, mert mindig úgy gondolom, ha csak egy emberhez kerülünk közelebb, akkor már picit tettem az elfogadásért, az igazi toleranciáért.

Tudtam, hogy Peti már nagyon együttműködő, illetve már nagy rutinom van abban, hogyan tudom irányítani akár akkor, amikor elfárad, akár akkor, amikor túlpörög. Illetve úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz. Lássanak, amit látnak.

Előre egyeztettünk időpontot és a felvétel előtt találkoztunk is, beszélgetni ismerkedni. Dórival nem volt nehéz kommunikálni, kedves, aranyos, szerény személyiség. Petivel is elsőre megtalálta a hangot. Így érkeztek hozzánk, vasárnap. Petinek előtte sokszor elmondtam, hogy mire számítson.

Nos, én meg elfelejtettem, hogy szombaton este szülőbálon leszek és nem korán érek haza majd. Kicsit nagyon fáradt voltam vasárnapra, hiszen elszoktam az éjszakázástól, ráadásul nem is tudom, mikor voltam utoljára távol itthonról.

A fáradtságom ellenére kellemes napot töltöttünk együtt Dórival és Danival. Tényleg minden érdekelte őket, Peti pedig hétköznapi önmagát hozta. Láthatták étkezés közben, Süsüre táncolva, verset szavalva / versenyre készülünk/, csavarogtunk, motorozott, kutyát simogatott.

Egész nap nem fogtam fel – talán az agysejtjeim miatt, amik még a bál hatása alatt voltak -, hogy most minek is vagyunk a részesei. Majd, miután elköszöntem TŐLÜK és visszatekertem az aznapi emlékképeimet döbbentem rá, hogy ez nem akármilyen nap volt.

Szerepelünk egy vizsgafilmben. DE ! olyan vizsgafilmben, amiben a téma választás szabad volt, és „ezek a fiatalok” az életünket választották. Nem kereskedelmi tévében leszünk, hanem a Főiskolán, ahol tanulnak. A tanárjaik és diáktársaik fognak velünk megismerkedni. Talán miközben nézik majd a kisfilmet, talán eljutunk a lelkükbe, hiszen többször néznek meg, többször elemeznek ki. No, nem minket, hanem az alkotást.

Mégis, számomra nagyon lelket melengető érzés, hogy minket választottak. Annyira félünk sokszor a jövőképünktől, hogy most ez a vasárnapi nap egy kicsit napfényesebbé tette. Amíg van ilyen személyiség, mint Dani és Dóri, addig van esély is arra, hogy a jövő társadalma, a jövő generációja már természetesebben fogadja a másság jelenlétét, hogy értéket adó műsorokat láthatunk – egyszer. Általuk a kommunikációjuk által, és a hasonlóan gondolkodók által teremthető meg a gyűlöletmentes jövőkép.

Általuk láttam a mostani ifjúság / ajjaj, megöregedtem/ egyik arcát. Ők beszélgetnek, másokkal is. Ők képesek továbbadni sok mindent. ŐK még teremthetnek, többed magukkal. Ők még látják a helyes értékrendet, ők még megőrizhetik, építhetnek rá, továbbadhatják, megőrizhetik.

Lehetett volna tőlünk teljesen más irányú témájuk, de őket inkább ez érdekelte. Ránk szántak egy napot.

Kérdéseik átfogóak voltak, mégis mindenre kiterjedőek. Remélem mi tudtunk adni ezen a napon valamit, remélem pici lenyomatot sikerült hagynunk.

Valahol, lelkem legmélyén hiszek abban, hogy a változás létrejöttében pici szerepünk nekünk is van, Petivel. Az álomképes jövő Petig tele van Dórikkal, Danikkal.

De mindenki tehet azért, hogy jobb legyen. Bármilyen apróságnak tűnő dolog is naggyá nőhet.

Köszönöm Dóri, köszönöm Dani, hogy itt voltatok. Nagyon sok sikert a jövőtökhöz !

Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát, az érzelmeimet, a gondolataimat.

Mindownnap blog oldalt ITT találod a Facebook felületén, itt tudsz csatlakozni az oldalhoz,ha szeretnél. Több napi Petivel és több apró történéssel találkozhatsz az oldalamon.