" Tudod, anyuka a sérült gyerekével." – tényleg sérült Peti?

Egy  szó. Egy mondat. ” Tudod, anyuka a sérült gyerekével.”

Olyan szinten esett rosszul, olyan szinten hasított fájdalom a lelkembe, hogy pillanatra lemerevedtem. Pedig nem kellene, hogy fájjon, hiszen, aki mondta nem mozog otthonosan ebben a dimenzióban, fogalma sem volt mit indít el bennem.

Peti nekem nem  sérült. Pedig mégis az, igaz? Rossz a genetikai háttérállománya, mindene más.

Valahogy a down-kór, down-szindróma megnevezés soha nem fájt, mert az egy diagnózis, amit elég hamar elfogadtam. A bélrendszere sérült, mert ki kellett venni a hibás szakaszt. De hogy lehet egy gyermek sérült?

Esküszöm a fogyatékos szó sem fájt ennyire, mint a sérült jelző. Kérdezem, hogyan sérült? Sebhelye van? 

Nem az egész gyerek sérült, hanem bizonyos szervei nem működnek rendesen. 

Peti egy elképesztő egyéniség, tele életfénnyel, tele szeretettel. Nagyon jó példa erre a hét első napján történt eseményünk.

Ez a kisember hétfőn /is/ egy hős volt. Duplán.
Vasárnap egyszercsak szólt, hogy: „Anya,itt a fogam. Véres”. Döbbenten fordultam oda. Belenéztem a szájába, láttam, hogy a fele ott maradt az ínyében. Így hétfőn fogorvoshoz mentünk.

Jó memóriával/  / rendelkező anyaként fél délre érkeztünk a fogorvosi rendelőhöz. Azt hittem déltől lesz rendelés. Hát, nem. 13h-tól. Sebaj. Várakoztunk. Kiolvastam neki egy 138 oldalas könyvet.

Egy óra fele én már kezdtem antiszociális lenni. Ő nem. Ő csak rám hajtotta a fejét és be akart menni. Negyed háromkor jutottunk be. Peti beviharzik. 
„Te fogod megnézni a fogamat? Ide ülök, jó? De előtte anya ül ide, én az ölébe, hogy átöleljen. Köphetek?” .
Elhelyezkedtünk. Természetesen egy tündéri fogorvoshoz tartozunk. Nézte Peti fogait. Majd mondta, ez tejfog. Tényleg bent maradt a fele. Ki kell húzni. Elmagyarázta Petinek, hogyan kap szurit. Peti mondta, sírni fog.

Peti kitátotta a száját, miközben kapta az injekciót, beszélni próbált. Beszélni.Tessék elképzelni a jelenetet. Nem sírt, nem félt.
Utána nem értette az injekció hatását. Állandóan azt mondta, hogy a szúrást ki kell onnan venni. Én csak töröltem a nyálát. Az idő leteltével visszamentünk. Azonnal szólásra nyitotta a száját: „Na, itt vagyok. Húzd ki a fogam. Húzod már?” 
Hát kérem, ez Peti. Mindenki mosolygott. Egy hang nélkül tűrte a húzást. 
Mire kikerült a fog, csak ennyit mondott: „Na, végre. Megmutatom Eperkének és elviszi a fogtündér.” 
Hangsúlyozom 1/4 12h – 1/4 4h-ig voltunk a fogászaton. Négy órán át. Én hibámból és neki meg se kottyant a három óra várakozás. Ellentétben velem.
Szegény csak éhes volt, szomjas volt. De nem ehetett, ihatott még két órán keresztül.
Első fogászati injekció, első foghúzása így. Egy könnycsepp nélkül.

Megígértem, hogy  választhat egy könyvet a könyvesboltban, mert megérdemli, és ez neki jár.
Ez a kisember is egy kincs nekem. Az alázata az élet történéseivel szemben példamutató. Nekem mindenképp.