A fiamon gyakoroltak a jövő orvosai – élő tankönyv volt Peti

Mára volt, 11 órára időpontunk az I.sz. gyermekklinikára, pajzsmirigy működés miatti kontroll. Tegnap azonban megkértek telefonon, hogy menjünk előbb.

Fél 9h-re kellett odaérnünk. Legnagyobb csúcsidős forgalom Budapesten. Így, úgy döntöttem, autó nélkül megyünk. 

Kicsit izgatottabb voltam az indulás előtt, mert eddig a vonatozás és metrózás átlagos időben történt, késő délelőtt, vagy kora délután. A mozgólépcső miatt féltettem Petit, mint mindig. Tud-e helyesen lépni rá, nem veszti-e el az egyensúlyát.

Reggel, nálunk még volt hely a vonaton. Hamar csatlakozott hozzánk egy férfi, picit talán idősebb lehetett, mint én. Peti mellé ült le. Elővette a laptopját. Peti egyből :” Szia, klinikára megyek. Vérvételre. Ez laptop? Dolgozni fogsz? De hol az egered? Anyának piros van.” Utastársunk vette a lapot, nem hárította Peti közeledéséét. Annyira nem, hogy megmutatta neki, hogyan kell odavarázsolni az egeret úgy, hogy az ujjacskáit is odatette, engedte, hadd érezze Peti, mit érhet el az ujjaival. / Nekem, a régi, kattintós egérre van szükségem, itthon ezt látja./ Peti pedig boldog volt, majd nyugodtan ült tovább. Természetesen csacsogva.

Kelenföldnél kiszálltunk, irány a 4-es metró. Nagyon ügyesen vette az akadályt. Neki lett ülőhelye. Bárki leült mellé, Peti egy sziával üdvözölte és közölte, hogy a klinikára megy vérvételre és, hogy egy picit fog csak sírni. Végülis nagy esemény, tudnia kellett a fél szerelvény utasainak is.

Kiszállva a Klinikák állomásnál és elindulva az épületig, az ismerős, gyomorszorongató, lelket préselő érzés kerített hatalmába. Mindig. Még 11 év után is újra és újra előtörnek a szellemképek a kezdetekről, az akkori érzelmek, keverve már a mostani félelmemmel, hogy vajon mikor kapunk egy újabb betegségre diagnózist, vajon minden rendben lesz-e a vérében. 

Sikerült 8 óra 29 percre beérnünk. Bejelentkezés után azonnal jöttek is ki értünk a rendelőből. Az asszisztens nagy szeretettel fogadott : ” Mindig úgy várom, hogy jöjjenek. Ezek a napok nekem mindig mosolygósan emlékezetesek.”

Én pedig mindig meglepődök, miért szeretnek minket ennyire. A szokásos súly és magasság mérése után mentünk be a kezelőorvosunkhoz. Ő elmondta nekem, hogy Petit orvostanhallgatók fogják tanulmányozni. Down szindróma és a többi betegség miatt. Felkészültünk arra, hogy Peti az elején esetleg túlpörög, csúnyán fog beszélni. Mindent átbeszélve elvittem Petit vérvételre a másik helységbe.

Itt is csak csacsogott: ” Itt iszik a zümi-zümi a kezemből? Ezekbe a csövekbe szívja a vérem? És Te mit csinálsz vele? ” – mindeközben 6 !!! kémcsőnyi vért vettek le tőle úgy, hogy Peti szeme még könnyes se lett, egyszerűen annyira profin csinálták, hogy minimális fájdalma lehetett csak, amit jól elterelt a saját beszédével. Az asszisztens mondta is, hogy szerinte a leendő doktoranduszoknak ma emlékezetes napjuk lesz Peti miatt. Gyorsan evett pár falatot.

Visszamentünk a doktornénihez, szinte egyszerre értünk a rendelőbe a fiatal hallgatókkal. Nyolcan voltak, három lány és öt fiú. Peti mellettem ült. Nézett: ” Jöttek velem beszélgetni? Én Peti vagyok. És Te? ” Felállt, mindenkihez odament, mindenkire rámutatott és úgy kérdezte a nevét. Természetesen vidám bemutatkozás volt. Ezek után a kezelőorvos beszélt, majd engem kérdeztek. Terhességről, szülésről, kezdetekről, betegségekről.

Utána megkérték Petit, hogy feküdjön fel a vizsgálóasztalra, levetkőzve. Minden ellenkezés nélkül megtette, amit kértek tőle. Ott ült egy szál pelusban, és örömmel működött közre mindenben.

Közben a kezelőorvosunk előadást tartott a helyes gyermekvizsgálatról, és arról, mire kell figyelni, milyen elváltozások láthatóak a bőrön, mi mire utalhat, milyen betegség húzódhat a háttérben. Eddig is szerettem az orvosunkat, de most láttam és hallottam igazán, mennyire alapos, mennyi mindenre figyel és milyen lendülettel oktat, mennyire körültekintően. 

Ültem, egyedül a széken, a háttérben. Csendben. Nem kellett Petinek segítség. Mindent megtett: ” Most miért tapogatod a nyakam? Megvizsgálod a hasam? Itt volt ám zsák a hasamon, itt a seb. Nyeljek? Miért? Most mit csinálsz? Te is Péter vagy? „. Csak néztem, hallgattam.

A jövő orvosai élőben láthattak egy down szindrómás kisfiút. Megfoghatták, megnézhették a jellegzetes külső jeleket, hallhatták a betegségeit. A legfontosabb, hallhatták Peti hangját, átvehették a jókedvét, érezhették a szeretetét, a személyiségét. Élőben. Megtapasztalhatták, hogyan kell vele kommunikálni, hogyan kell a szülővel beszélgetni, nemcsak pár sort láttak egy tankönyvben. 

Közben füleltem. Próbáltam megérteni, amit hallottam, de a latin szavakat nem értem. Mégis tanultam most.

Most tudtam meg, hogy Peti pajzsmirigy betegsége nem autoimmun folyamat eredménye, hanem ez is veleszületett fejlődési rendellenesség. A pajzsmirigy lebenyei nem fejlődtek ki rendesen, emiatt működik alul. Megtudtam, hogy a percentiles mérés alapján Peti jó helyen áll, nincs növekedési hormonhiány. A kamaszkor tünetei, a szőrösödések is jókor jelentkeztek. A klinikai tünetei alapján pedig jól funkcionál a hormonháztartása. 

Hallhatták ma a jövő orvosai, hogy a Hirschsprung betegség milyen fura dolgokat tud produkálni. Hallhatták az orvosunk szavait, hogy egy baba születésekor mennyi jelre kell figyelni, milyen alapos vizsgálatot igényel egy apróság megérkezése. Hallhattunk szomorú dolgokat, hogy milyen következményei lehetnek a figyelmetlenségnek.

Én pedig láthattam egy rövid pillanatot az orvostanhallgatók életéből. Talán ma ez a nyolc, lelkes, barátságos fiatal látott emberséget, jóságot, tapasztalt hatalmas tudást. Remélem tovább is viszik. A mai napjukban Petinek fontos szerep jutott. Az én fiam pedig elfelejtett csúnyán beszélni és túlpörögni előttük. Ők, ma nyolcan maximális tisztelettel, szeretettel, mosollyal nyúltak Petihez, alázattal vették tudomásul a másságát, a furcsa beszédét, ők ma látták és elfogadták Petit.

Talán részese lehettem egy minimális útmutatásnak, talán Peti mutatott utat. Talán. Talán láttam a reményt ma az ifjúság tekintetében…

Ma megértettem valamit abból is, hogy miért érzem Petit biztonságban a klinikán betegségek szempontjából. Nem is megértettem, megéreztem. Itt olyan Emberek az orvosok, amilyen a doktornénink is. Nem mindegy a tudást  hogyan adja át valaki…

Hálás vagyok ezért az élményért. Néha tudtunk nélkül is dolgozunk egy ügyön, igaz?

Végezvén átsétáltunk a Természettudományi Múzeumba, Petiék alkotása még mindig látható. Peti meg is találta rögtön. Itt olvashatod mikor nyertek és mivel.

Nem mondom, hogy nem voltam már ekkor fáradt. Nem is fáradt, inkább megint egy picit az érzelmek hatása alatt voltam. 

Szerencsésen elértünk egy vonatot, szerencsésen hazaértünk. Peti már nagyon mondogatta: ” Anya, már nagyon elfáradt a lábam. De ügyes voltam? Jól viselkedtem a lányokkal és fiúkkal? „.

Büszke vagyok rá. Azt mondta, megérdemelne egy meglepit. Egy meglepi könyvet. Holnap keresek neki valamit a könyvesboltban, mert maximálisan megérdemli.

Nem gondoltam volna, hogy egyszer Peti, egy élő tankönyv szerepét fogja betölteni… Megérdemli? 

 

Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát.

Mindownnap blog oldalt ITT találod a Facebook felületén, itt tudsz csatlakozni az oldalhoz,ha szeretnél. Több napi Petivel és több apró történéssel találkozhatsz az oldalamon.