49 évesen ugrálni a boldogságtól? A hely, ahol ez sikerült...

Nagyon fontos, tudunk-e tanulni az életünk történéseiből.

Májusban eltölthettünk egy pár napot Visegrádon, a Hotel Silvanusban. Visszatérő vendégek vagyunk, baráti, szeretetteljes szivességnek köszönhetően. Évente ez a 2-3 nap, amit itt tölthetünk, nagyon sokat ad nekünk.

A gyerekeknek felejthetetlen élményeket, hiszen a medencéből ki sem lehet őket ilyenkor szedni, minket pedig kiszakít a napi rutinok tömkelegéből. Itt csak lenni kell…

Petimnek, a nagyon egyedi és speciális étkezése miatt, napi egyeztetés után, külön főzött a séf, az étterem vezető is rendkívüli figyelemmel látott el minket.

Asztalunk minden nap Petike névvel foglalva volt. Megható, olyan érzés ez, mintha a Hotel kedvence lett volna pár napig a fiam.

A másság nem volt hátrány.

Az idén még ezen felül is meglepetés ért engem. 49 évesen ugráltam örömömben, amikor megláttam a szobánkban elhelyezett apró ajándékot és a helyünket. Lányom meg is jegyezte, hogy ritkán lát ilyen boldognak.

Nem az ajándék önmaga / persze az is /, hanem a két apró figyelmesség, ami nekem jelentősen megkönnyítette az ott tartózkodási feladataim elvégzését, az szabadította fel a lelkem boldogságát ilyen szinten. Nem vagyok hozzászokva, hogy más megkönnyíti ennyire a hétköznapjaimat.

Sokat gondolkoztam azon, hogy mitől szuper ez a hely, hogy mitől érezzük magunkat mi is itt jól, hiszen elég speciális helyzetből csöppenünk mindig ide.

Én abban hiszek, hogy egy adott teret az ott lévő, dolgozó emberek lelke, kisugárzása tölti fel és meg. Egy kellemetlen, negatív érzést kiváltó helyről azonnal kifordulok.

Mindig eme furcsa megérzésem alapján választottam ovit és iskolát is a gyermekeimnek, ezek a láthatatlan, pici fonalak vezetnek engem minden területen.

A Hotelben is mindig a kellemes légkört éreztük.

Biztos más az egész egy ott dolgozó szemével és más nekem is.

Szerencsére személyesen találkozhattam már a vezetőség tagjaival is. A személyes találkozás érzését nem tudom átadni, de – szerintem – korrekten visszaadja Lantos Árpád, Lantos Ildikó szellemiségét az Életstílus magazinban található cikk:

„A dinamikus, határozott fellépésű tulajdonos – igazgató született házigazda. „A vezető legfontosabb tulajdonsága, hogy példát mutat.”- Lantos Árpád ezt tekinti alapelvnek a közel százfős személyzet irányításában. Nemzetközi szinten is tanítani lehetne az ars poeticáját. „A családi szállodának egyik fontos feltétele, hogy a dolgozókat motiváljuk a munkára. A szlogenünk az, hogy a vendéget úgy kell vendégül látni, mint amikor barátainkat, testvéreinket, szeretteinket hívjuk meg otthonunkba, hogy máskor is visszajöjjenek.” Az alkalmazottaknak nyelvkurzusokat, szakmai továbbképzéseket tartanak. Rátermettségüket a vendéglátáshoz az alábbi instrukcióval teszteli: „Semmi mást nem kell csinálnod, csak azt, amit otthon az édesanyád tanított…”

Én végigolvastam a történetüket, hogy honnan indultak el, most pedig láthattam hol vannak. Örülök a sikerüknek, nagyon is.

Látván munkájukat, mindenkiét, hangsúlyozom mindenki munkáját látva, érezve, úgy tűnik működik a példamutatás.

Érdekes ” fintora” az életnek, hogy érettségi előtt még hotelben dolgozó recepciós szerettem volna lenni, de anyu akkor nagyon beteg volt, sokáig volt tüdőszanatóriumban, így a tanulásom halasztva lett. Aztán elvesztettem ezt az álmom az utam folyamán, most mégis visszakanyarított ehhez az emlékhez az élet.

Tudom, hogy már más a feladatom, de mégis, ebben a hotelben, a társalgóban elidőzve, picit megint kitekinthettem, hogy mi lett volna, ha…- aztán gyorsan visszafordultam a jelenhez.

Mindig lehet tanulni, alázatot, tiszteletet. Enélkül semmi nem működhet rendesen.

Köszönöm a Hotel Silvanus dolgozóinak, hogy Petit királyfiként kezelték, hogy szerették, hogy Eperke is felszabadult és vidám volt.

Köszönjük a finom ételeket, köszönjük a kiszolgálást, köszönjük a mosolyt, köszönjük a szeretetet, köszönjük a lehetőséget, köszönöm, hogy itt mi is érezhettük a tisztelet jelenlétét.

Köszönöm Pintér Róbertnek, hogy emlékezett ránk. Köszönöm a ” szakács néninek” – ahogy Peti mondja, hogy ő is megőrzött minket a lelkében.

Köszönöm Lantos Ildikónak, Lantos Árpádnak, hogy megismerhettem őket, hogy példát mutatnak. Nekem is.

♥