" Anya, a bácsi majdnem megütött, miért ?"

Tegnap megijedtem. Nem kicsit.

Délután mentünk a lányomért, Tatára. Messzebb szoktam megállni az autóval, mint ahol a tábor helyszíne van, mert nagyon szép a tó partja. Peti is szereti, én is.

Tegnap összefutottam véletlenül egy régi ismerőssel, beszélgetni kezdtünk. Peti közben a figyelem felhívási ösztöne miatt el kezdett Süsüvel a kezében táncolni. Túlpörgött. Hagytam, énekelte a Süsüt. Tőlünk kb 2 méterrel arrébb adta elő a produkcióját.

Közben jött egy bácsi, biciklivel. Peti, amikor meglátta, s a közelébe ért, ének közben beszúrta ” hülye biciklis” – folytatta Süsü énekével. A bácsi meghallotta. Megállt. Dühösen rákiabált Petire, miközben ütésre emelte a kezét : ” Mit mondtál? „. Peti elnémult, riadtan nézett rá, majd azt mondta: ” Semmit.”

A bicós mormogott valamit, majd eltekert. Nem biciklis úton álltunk, nem volt szűk a hely sem, ahol beszélgettem, miközben figyeltem Petit.

Fülledt, páradús meleg volt. Biztos az úr is ingerlékenyebb volt, mint kellett volna. Pár másodperc alatt zajlott le minden, pár másodperc. Nem volt messze tőlem Peti, 3-4 lépés, de nem tudtam volna megakadályozni az ütést, ha…

Ha megüti Petit, lendületből, Peti az instabil egyensúlya miatt azonnal elesik. Esni sem tud, mert hiányzik ez a reflexe. Bele gondolni is elkeserítő.

Mire odaértem mellé,az úr elviharzott.

Peti utána kérdezte: ” Anya, a bácsi majdnem megütött, miért?”.

Elmondtam neki, hogy a hülye szó miatt megsértődött. Elmondtam megint, hogy ez csúnya szó, nem használjuk, mert megbánthatunk mást vele.

Elmondtam ott, rengetegszer neki Eperke felé sétálva. Elmondtam este is, lefekvéskor. Elmondtam, ha így beszél, nem engedhetem gyerekek közé sem játszani, mert megijedhetnek tőle, elmondtam, mennyire helytelen ez.

Én pedig megijedtem. A reakciótól. Megütni egy láthatóan sárkánnyal játszó gyereket? Aki látványosan táncol is közben? Igaz kimondja a csúnya szót. Ezért megütni, lendületből?

Nem véletlen vagyok mellette a játszón is, nem véletlen van rajta mindig a tekintetem, de nem kötözhetem magamhoz. Nem akar ő senkit bántani, egyszerűen az elméje másként működik.

Szerethetem, nevelhetem a legjobb tudásom szerint, akkor sem tudom bizonyos dolgokban megváltoztatni. Majd leszokik erről is. Majd.

A naplót azért kezdtem el írni, hogy Peti által bepillantást adhassak a másság világába. Nem általánosítva, hiszen csak magunkról tudok hitelesen írni. Mi így éljük meg, belőlem a leírt érzelmeket és gondolatokat váltják ki a különböző helyzetek. Megértését szerettem volna jobban elősegíteni a fogyatékosságnak, a különböző érdekes helyzeteknek.

Tegnapi szituáció azonban elbizonytalanított. Elbizonytalanított, mert mi emberek, oly kiszámíthatatlanok vagyunk. A bácsi haragja biztos nem Petinek szólt, talán Peti mondata volt az utolsó csepp az idegrendszerének ahhoz, hogy kiboruljon.

Megvédeni mindig nem tudom. Sem őt, sem a lányomat. Elkeserített.

Éppen az esti kártyacsatánk után, amikor már aludtak a gyerekek, azon gondolkodtam, hogy elég volt.

A virtuális térnek adok a hétköznapjaink pillanatából, talán irreális. Talán nem normális, mert a valóság megélése nem ott van, hanem itt.

Szeretek olvasni. Írni is. Talán mérlegelnem kellene, hogy inkább olvassak.

Majdnem elaludtam, mikor jött egy üzenet. Egy anyukától, hogy köszöni a blogot, hogy tanult általam, hogy látott minket délután a parton, hogy milyen szeretetteljesek vagyunk élőben is. Egyből felébredtem, felültem az ágyon.

Többször el kellett olvasnom. Érdekes. Egy nap, ugyanazon a helyen, két teljesen más értékelés visszakapásával. Az anyuka szavai elvitték a negatív gondolataimat. Meghatódtam, elsírtam magam.

Pár perc múlva egy másik üzenet, máshonnan. Szintén egy köszönettel.

Mindig voltak, vannak, lesznek Gonoszok, rossz emberek. Eddig is kerültem őket, ha tudtam. Ezek után is fogom.

Talán a tegnapi esetből Peti is megtanulta, hogy a csúnya szó rossz reakciót is szülhet. Talán.

Köszönöm mindenkinek, aki olvas, aki velünk tart a hétköznapokban, köszönöm !