"Színház az egész élet…."

„Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár életében”

Petiék járnak az iskolával színházba. Havonta egy alkalommal. Az első színdarab, amit az iskolával látott: Frakk, a macskák réme. Leszállva a buszról folyamatosan mondta” anya, ezt Neked is látnod kell. Visszajössz velem?„  Egész délután csak mondta és mondta, hogy mit látott, s mennyire tetszett neki. Sugárzott az arca. Második színházi napja tegnap – csütörtökön volt. Azt hiszem ez a fénykép mindent elárul arról, hogy mit érez Peti a színházban is. Önfeledt, boldog. Maradandó élménnyel tér haza.Természetesen én is voltam már velük színházban, mert szeretnék sok mindent megmutatni az életből,kultúrát is szeretnék tanítani nekik. Minél többet lát, hall Peti a világból, annál természetesebb neki sok minden, megtanulja vislekedési formulákat. Szerencsém van ebből a szempontból Petivel, mert nem fél az ilyen helyeken, nem ijed meg a sok embertől. Ő mindig menne, moziba, koncertre .

Elnézve sokszor ragyogó arcát, elgondolkozom, hogy ő olyan spontán boldog, simogatni való angyali lélek. Hiányzik belőle a Gonosz. Soha nem volt még az árnyéka közelében sem. Peti mindent tiszta lélekkel csinál, számítások és játszmák nélkül. Ő soha nem fog és nem is csinál semmit érdekből, az élet színpadán ő nem játszik szerepet, ő egyszerűen csak, érezve az élet minden pillanatát / jót és rosszat egyaránt / , ÉL. Tanítva nekünk – felnőtteknek . hogy a boldogság belülről fakad…

Egyik ismerősöm down szindrómás kisfiának ma volt a temetése. Nem kért az anyuka virágot, hanem a temetésen lufikat engedtek fel Petike emlékére. Ő egy rendkívül ritka és súlyos szívbetegséggel élt , de nagyon vidám kisfiú volt, az élet összes szeretetével. Bárhol volt  , feltöltötte az emberek szívét melegséggel, mosollyal. Sok küzdelmes, győzelmekkel teli évük volt. Sajnos az élet színpadáról Petike elköszönt, szerepe véget ért, az utolsó műtétből már nem ébredt fel . Halálával sok ember lelke merevedett meg a légüres térben. A szívünk összes fájdalma feléledt. Sokan néznek a down szindrómás emberekre, gyerekekre félve, undorodva, de fogalmuk sincs, hogy egy down gyermek elvesztése is mérhetetlen fájdalom, hogy milyen pokoli betegségekkel harcolnak, hogy a legtöbb fájdalmat ők élik át, mégis töretlen marad a mosolyuk, a szeretet adásuk. A szülők pedig az érzelmek összes skáláját megélik. Nagyon nagyon remélem, hogy az édesanya talál kapaszkodót a jövőhöz.

Én mindenesetre hálás vagyok, hogy minden reggel láthatom Petim pumukli fejét, Eperke kicsit morcos, ébredési arcát….