" Nem gondolod, hogy becsapod a fiad az álélményekkel?" – táplálom vagy becsapom a lelkét?

„Nem gondolod, hogy becsapod a fiad az álélményekkel?”

Érdekes és elgondolkoztató kérdés. Elmélkedek is pár napja róla. Én -személy szerint- nagyon élmény párti vagyok. Az életben pont ez a legszebb, hogy láthatunk, megélhetünk, érezhetünk dolgokat, a szemünkkel, fülünkkel, bőrünkkel, és ezáltal rengeteg érzést élhetünk meg a lelkünkkel. És raktározhatunk belőle, oda legbelülre, a szívünk legmélyebb zugába.

Ha csak otthon nézzük a TV-t, lemaradunk az életről.

Kowa koncert után nehéz megszólalnom. Ahogy az lenni szokott nálam, egy élmény sok dolgot tud elindítani bennem. Most is így van. Rengeteg embert láttam a koncerten bulizni, énekelni, társalogni, tombolni. Éreztem én is az életet.

Tényleg becsapom Petit? Azáltal, hogy megölelhette Kowát és a többieket mit sugallhatok neki? Hogy nincs lehetetlen? Vagy azt, hogy az álmok valóra válhatnak, csak őrizni kell őket ? 

Vegyünk egy másik témát. Peti egy tündéri pedagógusnak köszönhetően járhat művészetterápiás foglalkozásra. Egészséges gyerekek közé. Igaz nem a 11 évesek közé, hanem az ovis nagycsoportos, elsős gyermekek óráira.

Klári nénihez egy édesanya vezetett el, általa találtam meg Őt. Ráadásul nem is Petinek kerestem rajztanárt, hanem a lányomnak, aki imád alkotni és picit tehetségesnek véltem ezen a területen.

Első személyes találkozásra Klári nénihez is hárman mentünk. Mint mindig, mindenhova. Eperkét szerettem volna bemutatni Klári néninek. Peti azonban másként döntött. Beviharzott a terembe, leült az asztalhoz és közölte: ” Szia, megjöttem rajzolni. Te fogsz tanítani? Te vagy a Klári néni?”.

Szóhoz se jutottunk, Klári néni pedig megengedte, hogy kapjon egy esélyt, próbáljuk meg, ha ennyire szeretné.

Megpróbáltuk, beilleszkedett. Elfogadták a gyerekek és elfogadták a szülők is. Megszokták furcsaságait és segítenek is neki, ha elakad. Ez téves élmény Petinek ? Illúziót jelenthet Petinek a jövője szempontjából? Elültetem benne a téves hitet, hogyha nagy lesz, neki is mindenre lesz esélye? Nem tudom rá a válaszokat

Azt tudom, hogy ma, az évadzáró foglalkozáson boldog volt. A sok alkotásából egyet be is kereteztek, büszkén mutatta nekem:” Anya, ezt én csináltam ám! Meg tudtam csinálni. Ügyes voltam? Tetszik?”. 

Igen. Tetszik. Tetszik, mert elmélyülten alkot mindig, segít Klári néninek, ha kell. Érzi, hogy elfogadták. Ahogy azt is tudja érezni, ha valamit nem tud megcsinálni. És a legnagyobb kincs, önmaga. Fogalmam sincs, hogy a személyisége születése pillanatában eldőlt-e, vagy van köze ahhoz, hogy hogyan viszonyulunk hozzá.

A sikerei az ő lehengerlő, megnyerő lendületének, akaratának köszönhető. Ha képes volt már a születése pillanatában harcolni az életéért, akkor sok mindenre képes. Peti akar. Akar tanulni, akar mindent csinálni. Képes a saját félelmein túllépni a sikerélmény érdekében, hiszen remegő lábakkal ölelte át Süsüt is anno. De megtette, mert meg akarta tenni.

Ha ő nem ilyen lenne, akkor nem tudna ennyi Ember szívébe beköltözni. Természetesen nagy szerencsém, hogy mindig elénk terel az élet olyan embereket, akik tesznek Petiért, akik megadják neki a lehetőséget arra, hogy azt érezhesse, ő se értéktelen, hogy ő is átélheti azt, amit a többiek. Mert igen. Ő mindig megkérdezi: ” Anya, ide miért nem járhatok? Anya ide tényleg én is jöhetek?”

Szerintem ezekkel a lehetőségekkel, élményekkel csak tágul az érzelmi és értelmi intelligenciája. Álélmény?? Miért is? Mert azt hiszi ő képes erre, vagy arra ? Nem. Kap egy önbizalom építő élményt, hogy megcsinálta, hogy ott lehet az egészséges gyerekek közt, hogy nincs elzárva a világtól. Peti nagyon sokat tanul az egészséges társaitól, felnéz rájuk, figyeli őket és utánoz, majd elsajátít. Ezáltal pedig önmaga dolgozik a saját, jobb jövője érdekében. Csak neki MÁSként kell dolgoznia a jövőképéért. Nem úgy, ahogy nekem, vagy Neked. 

Neki kell egy háttérjátékos, aki védőként funkcionál. Ez vagyok én. Én csak irányítom néha, a kapott lehetőségekkel élek, de mindent ő él át, ő dolgozik lélekben, én csak hátul, csendben figyelem. Közben pedig én is fejlődök és fogadok el dolgokat. Bizony. Az elfogadás rengeteg arcát tapasztalom meg, és egyben az elengedést is gyakorlom.

Szerintem nem csapom be Petit. Ha !, ha ezek az élmények egy lépéssel előrébb viszik a fejlődését, ha egy lépéssel közelebb kerülünk az önállóság elsajátításához, akkor minden kapott szeretet duplán kamatozva jön vissza.

Petit a szeretet viszi előre. És nem, nemcsak én szeretem. És NEM miattam szeretik sokan, hanem önmagáért.

Talán természetesebbnek kellene lennie a nyitásnak a speciális gyerekek felé. Talán meg kell látni az elénk sétáló lehetőséget és élni vele. És ha eljön az idő, bátornak lenni és változtatni és megtenni. Csak meg kell látni és megérezni a mikortot. És megtenni az első lépést, a többi már jön magától.

Köszönöm, hogy elolvastad életünk pillanatát. Több részlettel, több gondolattal, érzelemmel, napi Petivel megtalálsz a facebook felületén, Mindownnap blog név alatt. Ha van kedved, csatlakozz hozzánk.