Nem erőszakolhatom meg a lányom érzéseit, azok az ő lelkéhez tartoznak !

Volt ma egy vitám, és mély nyomot hagyott bennem.

Ugye van két gyerekem. Petim 11 éves, down, Eperke 9 éves, szuperszenzitív személyiséggel.

Peti igazi szeretettengerrel rendelkezik, mindenkit feltétel nélkül elfogad. Ő mindenkit tudna szeretni, Ő azt nem érti, ha valaki nem szereti őt, ha valaki nem barátságos, ha valaki gonosz. Az ő lelke ezekhez nem tud alkalmazkodni. Nála nagyon figyelnem kell és óvatosságra tanítanom, minden területen. Nagyon bátor kislegény, zéró félelemérzettel az emberek és állatok felé. 

Van a lányom. Ő pici kora óta rendkívül óvatos, nehezen barátkozó, idegenekkel nem szívesen kommunikáló alkat. Nála olyan is van, hogy valaki nem szimpatikus neki első látásra, akkor később sem fogadja a szívébe.

Természetesen játékkal ő is könnyebben megközelíthető egy zártabb társaság esetén. Ezt úgy értem, ha a rokonság, vagy barátok így közelítenek hozzá, akkor talán feloldódik, mert a játéknak mindig varázshatalma van egy gyerek számára. De ha nem közelít felé xy ilyen téren, akkor számára xy távol marad. Nem lesznek közös élmények, közös emlékképek, esetleg csak lenyomata egy negatív érzésnek, amit ő még nem is ért. 

Én meg sajnos értem. És itt lép képbe az érdektelenség. A másik ember érdektelensége a gyermekem felé. 

Számomra az az érdektelenség, amikor nem érdeklődünk a másik élete, érzései, napi történései felől, amikor nem kérdezzük meg a párunkat, gyerekünket, barátunkat, hogy hogyan telt a napja. Ha nem kérdezzük meg, nem kaphatjuk meg a választ sem arra, hogy milyen ingerek érték aznap, amik hatással voltak – gyerek esetén még – a személyiségének a fejlődésére is, felnőttként pedig  az aznapi hangulatára és gondolataira. Az élet ezek körforgása, a pillanatainkból áll egy napunk, és kihatással lehet mindenre.

A közös beszélgetések, az érdeklődések, kapcsolati pontként vannak jelen az életünkben. Felnőttként IS ezek táplálják a lelket napi szinten, mert ez is inger. Gyerek számára pedig az érdeklődés még a közös játék, legyen bármilyen, akár rajzolás, akár kártya csata. Az igazi, gyermeki lelket foglalkoztató dolgok ekkor bukkanhatnak fel, vagy a legváratlanabb pillanatban.

Felnőttként pedig az érdektelenség, a másik iránt való nem érdeklődés falat képez, és az elhidegüléshez vezethet. Hiszen, ha nem érdeklődünk, ha nem drukkolunk a másiknak, ha nem veszünk részt az élet pillanataiban, ha nem aggódunk, akkor a közömbösséget, érdektelenséget éreztethetjük a másikkal, elveszítjük a kapcsolati pontot, abból pedig a nem szeretésre utalhatunk. Felnőttként bennem már ezt érezteti az érdektelenség.

Gyerekként pedig „csak” nem alakítja ki a szeretet érzését a lányomban, ha átnéz rajta.

Van olyan személy, akitől a lányom fél. Az okát tudom, valami hasonló amit fent leírtam, de nem mennék részletekbe, mert talán a másik ember személyiségébe nem fér bele egy gyerekkel való kommunikáció. Nem hibáztatom érte Őt sem, mert úgy érzem, ez nem szándékos tett. Az már más, amikor felnőtt a felnőttel lesz érdektelen.

Ma azt kaptam meg, hogy „ igenis mondd meg Eperkének, vezesd rá, hogy szeresse xy-t ! Te vagy a felelős az érzelmeiért, nem lehet mindig az, amit a gyerek akar ! „

Nos, aki ismer engem, igazán ismer! és a lányomat is, akkor nagyon jól tudja, hogy nem nőttek fejemre a gyerekek. Nincs mindig az, amit ők akarnak. Mindig eldöntjük, megbeszéljük hárman, hogy mi legyen a teendő, mikor mi a feladat. Vannak szabályok. Persze van vita pakoláskor, leckézésnél, dehát ez a dolga, hogy a határaimat tesztelje, de bizonyos pont felett nem engedek. 

Az is tény, hogy Eperke a szenzitivitása miatt, nekem is feladja sokszor a leckét. Aztán osztódni se tudok, azaz a gyerekek megtanultak várni, osztozkodni. Általában MI a használatos nálunk, közösben is gondolkodunk, megtartva a gyerekek egyedi igényeit.

Hogyan is lehetnék egyszerre több helyen?  Én döntéseim, én felelősségeim, így is néha túl nehéznek érzem ezt az egészet. Viszont soha nem voltam és nem is leszek érdektelen irántuk. 

Hogyan mondhatnám meg neki, hogy kit szeressen, ha a másiktól csak a ridegséget látta? NEM VAGYOK a mások iránt táplált érzelmeiért felelős! Az már az ő személyiségéhez és lelkéhez tartozik. A megérzéseire hagyatkozik.

Biztos furcsának tűnhet azok után, hogy Peti pedig mindenkit megszeretget, mindenkivel barátkozik. 

Tessék elfogadni, hogy a lányom ebben más. Saját egyéniség, saját akarattal. Egy gyermekkel való kapcsolat, és a pozitív érzés megjelenítése ebben a korban, pici korától kezdve a felnőtt dolga. Ha pedig nem épít ki kapcsolatot, Eperke szeretni sem fogja tudni. 

Mi felnőttek sem szeretünk mindenkit, nekünk sem megy. Akár rokon, akár ismerős. Van, hogy a radarunk mást jelez.

A viselkedésükért felelős vagyok, az érzelmeikért NEM! Maximum az érzelmek kezelését taníthatom meg, vagy terelhetem, de a személyiségnek itt is fontos szerepe van. Nem elhanyagolhatóan. Megtanítottam, hogy nem baj, ha nem szeret valakit, van ilyen. De elfogadja a másikat, nem undokoskodik vele, hanem csak hallgat. Tiszteletet megadja, mindenkinek.

Rengetegszer vagyok villámhárító, amikor el kell magyaráznom az emberek viselkedéseit, érzelmi reakcióit nekik. A magamét is, bizony. Igyekszem megértetni, hogy vannak negatív tulajdonságai mindenkinek, hogy a negatív tulajdonság nehezen szerethető ugyan, de vannak. Attól még az embert, szeretjük.

Példával szoktam felhozni, hogy amikor türelmetlen vagyok és emelkedik a hangom, az a helyzetnek szól és nem ellenük, ugyanakkor tudom, hogy nem szeretik ezt a reakcióm, de engem szeretnek. Erre bólogatnak a gyerekeim.

Azt is példának szoktam hozni, hogy nem szeretem a hisztiket, nem szeretem a pelust, ami tele van, de őket szeretem. Így talán megérthetik azt a rengeteg érzelmet, amivel szembesülnek a kis lelkükben.  Talán megértethetem. De nem mondhatom meg és nem adhatom parancsba, hogy kit szeressenek!

Mindownnap blog oldalt ITT találod a Facebook felületén, itt tudsz csatlakozni az oldalhoz,ha szeretnél. Több napi Petivel és több apró történéssel találkozhatsz az oldalamon.