Ne stigmázz, gondolkodj. Halljam vagy ne halljam?

„Ez a Peti nem jó gyerek, azt hittem sokkal jobb. Csúnyán beszél, köpköd „- a hangsúly, az arc hozzá. Tudom milyen Peti, hisz velem él.

Van az a nap, amikor már a hajnal jelzi, hogy nehéz nap lesz.
Éjjel hamar elsuhantak az álommanóim.
Reggel  kelés, suliba indulás. A nagy zűrzavarban a táskám otthon maradt, a kocsiban vettem észre. Gyorsan elvittük Eperkét az iskolához, nehogy elkéssen, majd rohanás vissza a 3. emeletre- mindezt Petivel.
Indulás Kömlődre. A létező összes mezőgazdasági gépjármű ekkor közlekedett Környe és Kömlőd fele. Picit elkéstünk…
Majd délután / 1/2 1 h – 2h/ több, mint egy órámba tellett eljutni a sulihoz. Útfelújítás miatt. Ekkor már lámpa irányított. Nekem pedig sírhatnékom volt. Máskor max 30 perc az út.
Beértem a suliba.
Sokan kérdezték, hogyan találtam erre az iskolára, miért nem maradtam meg az első választásnál. Nagy lelkesedéssel és optimizmussal vágtunk bele anno az első osztály és iskola rejtelmeibe. Sajnos azonban több héten keresztül hallgattam a rengeteg rosszat Petiről, csak a rosszat. Ellenőrzőbe figyelmeztetést is kapott. Számomra a meglepő mégis az volt, hogy az ottani gyógypedagógus azt kérte tőlem, hogy tanítsam meg itthon ! Petinek az iskola szabályait. ITTHON, egy értelmileg akadályozott 8 éves gyereknek, aki a múlt idő fogalmával akkor még tisztában se volt. Petinek az adott helyzet, adott szituációjában kellett lereagálni dolgokat, meghúzni a határvonalat. Nem pedig később elmagyarázni.

A mostani suliban az osztályfőnöke Petinek hamar megtalálta a módját annak, hogy Petit „megnevelje”, Erika mindegyik gyerekhez megtalálja a kulcsot, a megoldást a furcsa reakciókra.

Peti viselkedéséért, ha velem van, én vagyok a felelős. Az oviban, bölcsiben azonban a pedagógusoknak kellett megtalálni a megfelelő eszközt, módszert, hogy lekössék a figyelmét, ami nem olyan nehéz. Peti azért mindig érezte, ki foglalkozik tényleg velük, ki az, aki csak jelen van, de semmi több.

Nem értettem a régi iskolában, hogy egy speciális helyen dolgozó pedagógust nem tanítanak meg arra, hogy a fogyatékos gyermek viselkedése függ attól, hogy éppen kivel van, hogy az ő szabályozásuk cseppet nehezebb feladat, mint egészséges társaiké, hogy ne várjuk el, hogy majd otthon anyuka megneveli arra, amire nem lehet ??

A legrosszabb ebben, hogy ahogyan és amilyen hangsúllyal lehet ezt mondani. Talán, aki mondja bele sem gondol abba, hogy milyen érzés ezt hallani a szülőnek, amikor megérkezik a gyerekért. Mintha szemrehányást kapnék, azért, hogy Peti milyen.

Aki ilyet mond, bele gondol abba, hogy mennyi munka, odafigyelés, törődés van abban, hogy ott tartunk ahol?! Hogy mennyi átvirrasztott éjjel van mögöttem? Hogy hány álmatlan éjszakám van, azért, mert azon elmélkedem, hogy vajon mindent megteszek-e érte ?! Hogy Peti ÉL, az önmagában csoda, hogy az élete a szuper orvos csapatnak és jelenlegi gyerekorvosunknak is köszönhető? Hogy úgy kapjuk meg a gyermekeinket csecsemőként, hogy használati útmutatót nem kapunk hozzá? Hogy MINDENT szinte nekünk kell kitapasztalni, ez evéstől kezdve? Hogy nincs ám olyan sok segítség ezen az úton ? Hogy ez a téma nem fekete és fehér? Hogy aki ilyet mond, az egy életre elkönyveli Petit és sorstársait rossznak, mert nem tudja ő kezelni a helyzetet? Hogy az ő tehetetlenségét vetíti ránk, szülőkre? 

Kegyetlen érzés. Azt mondta egyszer a pszichológus ismerősöm, hogy akinek fogyatékos gyermeke van, az többször átéli a gyász folyamatát, minden korszaknál, vagy csak egy váratlan pillanatban felbukkan a kérdés, milyen lenne ha…

Nem, nem Petit cserélném el, de bizony látván a saját korosztályát, átsuhan az agyamon, hogy milyen lenne most, ha 11 éves fiam lenne, aki nem down. Nekem még megfordul a fejemben ez a gondolat és a hozzá társuló érzelem, főleg, ha ezt hallom. Ma sajnos hallottam ezt a mondatot.

Amikor ezt hallom, meg kellene tanulnom nem meghallani, ugye? Peti nemcsak rossz, ő jó is, bizony, ahogy mindannyian. Amikor ezt hallom megfordul a fejemben, hogy nagyon kevés vagyok ehhez a feladathoz, de nem. Nem én vagyok kevés, hanem az a dolgozó nem találta a helyét Peti mellett, ugye? 

Mindig igyekszem jobb lenni és többet tenni érte, de ehhez nincsen varázspálca. Ez kőkemény munka, szülőknek, tesóknak és az osztályfőnöknek egyaránt, nem magától lett az, aki…

Mielőtt stigmáz bárki, nézzen a háttérbe, gondolkodjon. Csak egy picit.

Azt hittem már nem fogom ezt hallani, vagy nem fog megviselni, de ma rossz és érzékeny napom van, túlfáradt,túlérzékeny. 

Nekem ő a fiam, szeretem.

Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát, gondolataimat és érzelmeimet.

Mindownnap blog oldalt ITT találod a Facebook felületén, ha tetszett az írás csatlakozz az oldalhoz, az oldalon több írás is található, több napi Petivel.