Mit tesz az állam azért, hogy a fogyatékos fiam önálló életet élhessen?

„Mit tettek eddig és mit fognak tenni annak érdekében, hogy gyermeküket minél önállóbb életre neveljék, hogy minél teljesebb és egyenrangú tagjai lehessenek a társadalomnak?”

Segítségemet kérték, egy interjúhoz, szakdolgozathoz. A téma az volt, hogyan változott meg az életünk Peti után, hogyan érintett és érint minket a fogyatékossága.

Válaszolgattam, elég régen ebben élek, hogy rugalmasan tudjak válaszolni.

A fenti kérdés azonban sziven ütött. A kérdés bántott, önmagában. Mit tettem én?! Mit kellene erre válaszolni?!

Ez volt a válaszom:

” Van egy kérdés, amit megfordítanék: mit tesz a társadalom h a fiam önállóbb lehessen, mit tesz érte az állam????”

Azóta is sokszor motoszkál ez bennem.  A legtöbb esetben egy szülő MINDENT megtesz. A mindennél is többet.

Egy, az elfogadásban gyerekcipőben járó társadalomban, nálunk, nem nagyon van normális helye a foggyatékkal élőknek, nehéz az utat taposni.

Kettő, oktatás. Napi szinten látom a fiam iskolájában, hogy mennyire küzdenek a pedagógusok, a tanerő hiánya és a rendelkezésükre álló anyagi források kevéssége miatt.   De teszik a dolgukat. De mennyi minden bukhat, ha nincs megfelelő intézmény. És sokszor nincs…

És utána? 23-24 évesen hol a helye a gyerekeinknek? Szerencsés helyzetben egy jó napköziben, vagy foglalkoztatóban. De olyan kevés államilag ! támogatott ilyen van.

A valóságban az állam mit tesz a gyerekünk önállóságáért? Hány állami intézmény van, ahol megvalósulhat a támogatott lakhatás? Hm a válasz.

Legtöbb esetben a szülők hoznak létre alapítványt, keresnek anyagilag támogatót, hoznak létre otthonokat.

Viszont nem mindenki milliomos közülünk, nem mindenki tudja a fizetős rendszert kifizetni.

Én sokat rágom magam azzal, hogy megteszek-e mindent Petiért. Úgy gondolom az anyagi és emberi erőforrásaimnak megfelelően, hogy igen.

Ha lenne több pénzünk, többet is lehetne. De mindenkinek adott a saját élethelyzete.

Mit teszek az önállóságáért?

9 évig kellett emelgetnem a kádból ki és be helyzetnél, a huszonkilók emelése már a derekamon érződik. DE ! màr önállóan beszáll és kiszáll. Ismerős kisboltban hagyom egyedül bemenni és kérni. Igyekszem megfigyelni hogyan tudom segíteni. 

11 éves, de messze van a korosztályától. És szakszóval kifejezve jelenleg: önellátásra képtelen. Fogalmam sincs mire lesz képes.

Ezzel a kérdéssel azt sugalták felém, hogy csak a szülő kötelessége tenni a gyerekért. Hát nagyon NEM !!! Szerintem az államnak is lenne ebben bőven feladata.

És sokan tudjuk, hogy a jogszabály és a valóság néha teljesen más. Hiszen jogszabályilag le van írva, mit kell biztosítania az államnak, de a valóság ajjaj.

Kérdezem a törvényhozókat, megtettek mindent a fogyatékos emberekért? Este nyugodt szívvel fekszenek le? Tudnak igennel válaszolni? 

Bevallom, nem szeretek a jövőképére gondolni. Egyelőre az adott nap feladataid teljesítem. És szeretem, szívem összes szeretetével. Ezt tudom tenni érte.

Majd meglátom később, mit tehetek az önállóságáért. De képes vagyok harcolni. Abban jó vagyok.

A kérdező itt nem hibás, hangsúlyozom, nem vezette rossz szàndék ! Szakdolgozati kérdés volt.

Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát, a gondolataimat, érzelmeimet. 

Mindownnap blog oldalt ITT találod a Facebook felületén, itt tudsz csatlakozni az oldalhoz,ha szeretnél. Több napi Petivel és több apró történéssel találkozhatsz az oldalamon.