Lejárt lemez, hogy a gyermek példamutatásból tanul? Pedig nagy igazság…

Megfűzött ma a lányom, hogy menjünk moziba.

Mary Poppins visszatér cimű filmet szerette volna megnézni. Mentünk. Peti is mindig jön velünk. 

Nem tudom mennyit ért meg Peti néha a filmekből, de szeretem, ha érzi a mozi érzést. Mégsem olyan, mintha otthon nézünk filmet.

Odafele, gyalog, az úton – siettünk, nehogy elkéssünk – megszólított engem udvariasan egy kultúrált hajléktalan. Ketten álltak egymás mellett.

Nagyon szépen megfogalmazva, pénzt kért. Élelemre. A társa mondogatta, hogy ne kérjen tőlem, hiszen két kisgyerekkel vagyok. Miután mindkét férfin láttam, hogy józanok, udvariasak, viccesek, úgy döntöttem adok.

Nekem most 400 Ft nem veszteség, nekik mégis nyereség. Megemlítettem, hogy nekem is hó vége van, nem tudom mennyi apróm van. Ekkor megtorpantak a kérésben, de addigra döntöttem.

Kihalásztam a fémpénzt a tárcámból, tényleg összesen 400 Ft lett.

Hálásan megköszönték, majd boldog új évet kívántak. Szó szerint ezt mondták: ” A boldog új év mindenkinek jár.” 

Elköszönve, Eperke megkérdezte: ” Anya, ők a nagyon szegények?” 

Elmagyaráztam, hogy igen. 

Beballagtunk a moziba. Peti mindig fél a terembe bevonuláskor. Lépcső, félhomály. Természetesen mindig elmagyarázom, hogy vigyázok rá, nem lesz baja. A félelmek azért vannak, hogy legyőzzük őket. 

Mozi előtt még csocsóztak. A lányom saját pénzéből fizette a játékot.

Peti pedig élvezte.

Mozi után mentünk még boltba. Eperke egy valamiből- étel-, kettőt kért. Nen is értettem miért, hiszen Peti azt nem ehette, én meg nem szeretem. 

A boltból kiérve megkérdezte: ” Ezt odaadhatom a szegény bácsiknak, ha ott lesznek?” 

Annyira hirtelen ért a kérdése, teljesen meglepett. A válaszom, persze, igen volt.

Mindig aggódom, hogyan tanítsam meg a 9 éves énével, hogy mi a különbség, jó és rossz ember közt, hogy hogyan óvhatnám.

Érzéke van a rossz emberekhez, mert sokszor kikerül, engem is húzva, negatív társaságokat. De akkor is csak 9 éves.

Érző szívvel, gonoszságtól mentesen.

Karácsonykor családi filmet néztünk. Nem olvastam el előre a tartalmát. Sajnos. Derült égből apu. Azt hittem vígjáték. Az is volt, de a végén meghalt benne egy 7 éves kislány. A lányom vigasztalhatatlanul zokogott.

Felnőtt szemmel értettem a film lényegét, de gyerekként nagyon másként élte meg. 

Ekkor láttam először, hogy a sok érzelmi kavalkád, a mélyen érző szív és lélek, nagyon, de nagyon mélyen benne van.

Pont tegnap este kérte, hogy soroljam fel a jó tulajdonságait. A kiskamaszkor miatt most rengeteg folyamat zajlik a lelkében.

De ma, az, hogy ételt adna egy arra rászorulónak, megértette velem, hogy minden lelkiismeret furdalásom ellenére jól teszem a dolgom. Tényleg önmagunk által, minket mintáz a gyerekünk…

Büszke vagyok a lányomra.. 9 éves. Down szindrómás a bátyja, picit ezáltal neki is MÁS élete van, de a szíve a helyén van.

Lassan megértem, felfogom, hogy talán jól csinálom…talán értékeket közvetítek.

S nemcsak én. Hiszen, ha a lányom tud ilyen lenni, akkor mások is tudnak ilyenek lenni, akkor a sok félelem, aggódás  és minden érzelmi zűrzavar ellenére, lehet jóság a jövő generációjában. Rajtunk múlik…

Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát, a gondolataimat, érzelmeimet. 

Mindownnap blog oldalt ITT találod a Facebook felületén, itt tudsz csatlakozni az oldalhoz,ha szeretnél. Több napi Petivel és több apró történéssel találkozhatsz az oldalamon.