Kemény kalap és krumpli orr – a 30 éve elhunyt nagymamám is újra köztünk foglalt helyet…

 

Kedvenc pillanataim egyike.

Kedvencem, amikor Eperke megfogja Peti kezét és vezeti, miközben magyaráz neki….Ilyenkor szent a béke köztük, ilyenkor azonos cél felé haladnak, vagy csak úgy vannak. Együtt és jól. Veszekedésmentesen.

Ne higgye senki, hogy azért mert Peti down, nem dúl köztük testvérháború. Dehogynem.

Mindketten kellő akarattal, makacssággal és kitartással rendelkeznek. Valljuk be, ez nem mindig pozitiv, főleg ha egy buliban vagyunk, s az egyik balra, a másik jobbra akar menni, vagy mesét kell választani…vagy csak szimplán autóban ülünk…

Rengeteg ingyenes tavaszi – nyári program lehetőség jön velem szemben a virtuális téren. Belépő ugyan nincs, de a hinták, ugrálóvár, más lehetőségek csábítják a gyerekeket. Pénzben pedig két gyerekkel ez már egy vagyon – szerintem.

Sokáig mindenhova vinni akartam őket, mert azt hittem így kell, vagy hogy lemaradunk valamiről…Lassan azonban beláttam, hogy már sem energiám nincs az ilyenkori figyelemre, sem idegrendszerem nem alkalmas már rá…sem a pénztárcám.

Peti nem érti meg például, hogy az ugrálóvárból x perc után ki kell jönni. Nem is jön ki. El lehet képzelni a látványt, amikor bemászom érte, mert ilyenkor Eperkének sem fogad szót…

Mostanában inkább kimenekülök a városból, amikor bulik vannak…Kikerülöm.

 

Tegnap délelőtt felkeltünk, s látszott, hogy mindenki fáradt. Ajánlottam a gyerekeimnek egy filmet, Kemény kalap és krumpli orr.

Még 2007-ben sikerült megvennünk dvd lemezen. Imádták a gyerekeim. Záporoztak a kérdések: ” anya, milyen iskolatáska ez? Miért ilyen a fiúk haja? Milyen autók ezek? Milyen táska az, amivel bolta mentek?  Régen volt mindez? Amikor Te kislány voltál ez volt a tv-ben ?  „.  Együtt néztük a filmeket végig. Közös énidőnk volt. A legjobb. 

Vissza is repültem a saját gyerekkoromba. Rá is döbbentem, hogy manapság mennyi lehetőség van a gyerekek számára. Sőt, a mi felelősségünk, szülőké, hogy ne zavarodjunk össze mindebben, s ne zavarjuk össze őket is.

Az énidő a gyerekeinknek is jár. Az az idő, amikor azt csinálnak, amit szeretnének. 

Számtalan cikket olvashatunk az énidő jelentőségéről, s ez a gyermekeknek is jár. Gobdoljunk bele milyen ingergazdag világban pörögnek…Kell a leállás néha nekik is.

Reggel, az iskolában, a boltban, plusz foglalkotáson folyamatos utasításokat hallanak s igyekeznek teljesíteni. 

Szerintem nekik is kell, amikor csak úgy vannak otthon. Akár könyvet lapozva, akár kirakósozva, akár tableten játszva. Eperkén látom is, hogy hazaérve keres is magának valamit, vagy kitalál játékot. Ilyenkor kéri is, hogy hagyjuk egyedül. Hagyom. 

Peti pedig egyszerűen csak : ” Hagyjál.”

Meg kellett tanulnom, hogy engedjem, hogy csak úgy legyenek….otthon….szabadon…

Egész héten rohanás. Petit viszem magammal, ha Eperkének van valami plusz foglalkozása. Mindig hűségesen várakozik velem.

Szerencsémre rajzra együtt járhatnak.

Petivel régen jártunk lovagolni, de sajnos több év után abba kellett hagyni. Nem Peti miatt…

A természetben való jelenlét engem megnyugtat. Teljesen más inger. Peti is imádja,

Eperke pedig feltalálja magát ebben a közegben is…

Törekszem a csendesebb, de számomra is, nyugalmat adó ingerekkel gazdag, közös élményekre…mert öregszem …

Van, ami soha nem változik. A fagyizás élménye, „Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri” mindig lesz…

Rajtunk múlik, hogy a múltunkból mit adunk a gyerekeink jelenébe, emlékeibe…

Jó nézni a régi filmeket velük, mert a kérdéseik közepette a 30 éve elhunyt nagymamám is közénk kerül, a süteményeinek és utánozhatatlan kakaójának emlékeivel….Ilyenkor újra érzem Őt is….a régi nyarak hangulatát….Nagyon szeretné Petit…tudom…

 

Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát. Mindownnap blog oldalt ITT találod a Facebook felületén.