Iskolai élmény

Mostanában – mondhatom – valahogy nagyon fáradtan működök. Szinte mindig aludnék….Nem tudom mitől. Régóta tart, ezt már nem foghatom a jelenlegi betegségekre. Azt is tudom, hogy ez is egy folyamat, ami végigfut a lelkemen, testemen, s majd visszatér a teljes energiaszintem. 

Mentem Petiért az iskolába. Pedagógusa nagyon megdícsérte, sőt meg is mutatta, hogy Peti ma miben ügyeskedett. A táblára egymás után az a és i betűk voltak felírva. Erika néni előttem is kérte Petit, hogy olvassa fel, mit lát a táblán. Peti odaállt és hibátlanul olvasta el,úgy ahogy a táblán volt : „ a a a i i i a a i i i a a a „. Nem tudom visszaadni, ahogyan mondta. Végtelen örömmel és lelkesedéssel, az arca sugárzott. Sikerélménye volt. Nekem pedig a fáradt lelkem megtelt melegséggel, büszkeséggel, végtelen tisztelettel. Tisztelettel a pedagógusai, az iskola iránt. Megint tapasztalhattam, hogy odafigyelnek a gyerek egyéni kompetenciájára, hogy a tanulást örömmé teszik, nem pedig egy kötelező rosszá. Ilyen pillanatok adnak erőt, hitet a jövőhöz, az ilyen apróságnak tűnő jelenet erősít meg abban,hogy érdemes, egy ilyen perc visz tovább…Sajnos azonban eszembe juttatja a ledegradáló szakértői véleményt, ahol 2 évesnek megfelelőnek tartják…Pedig itt az egyik példa, hogy egy speciális gyerek is képes tanulni, csak nem mindegy ki, hol, hogyan tanítja….

Peti nagyon szereti a könyveket, szerintem neki az egyik legnagyobb öröm lenne, ha képes lenne az értő olvasást megtanulni. Igaz így is megoldja, mert rendkívül jó memóriája van. s párszori elolvasás után a képek nézegetésével is elmeséli az adott mesét.

Eperkére is nagyon büszke vagyok. Múlt héten voltunk a tóparton, a jégen csúszkálni. Eperke a korcsolyázástól fél. Simán csizmával csúszkáltunk.  Mindig is félősebb karakter volt a nagy mozgások terén, anyja lánya. Én is ilyen voltam anno. Peti nem fél, viszont kétszer is elesett azonnal a jégen . laza izomzata végett neki nehezebb az egyensúlyt megtartania. A második elesés után sírt, hogy menjünk haza. Eperke odament hozzá vigasztalni : „ Petike, ne sírj. Meg tudod tanulni, nem fogsz mindig elesni. Gyere, majd én vigyázok Rád, jó ? „. Megfogta Peti kezét, s egymás mellett tipegve próbálkoztak a jégen. Eperke Petire koncentrálva elfelejtkezett a saját félelméről, amit egy idő után ő is érzékelt. S nagy boldogan mondta : „ Anya, nem féltem már !Éljen, ügyes voltam  !”  Peti is megnyugodott,s vidáman próbálkozott.

Én a háttérből vigyáztam rájuk, sokszor jobban hallgatnak egymásra ilyen helyzetben, mint rám. Jó volt nézni őket, hogy rendkívül nagy összhangban vannak egymás mellett, folyamatosan csacsogva….Sokszor agyon szekálják egymást és veszekednek, de az igazi helyzetekben összetartanak, s mindig gondolnak egymásra, ha nincs ott a másik. Eperkével múltkor ketten voltunk turizni, meglátott egy pólót, ami nagyon Petihez volt való, egyből mondta, hogy ezt Petinek kell megvennünk. Petike pedig a boltban mindig mondja, hogy ezt vagy azt Eperkének vegyük meg….Jelen vannak egymás lelkében…ahogyan ők az enyémben. Hiányukat nappal is érzem sokszor, amikor oviban-suliban vannak. Nélkülük üres a lakás, akkor is, ha nagyon el tudok fáradni a feladatokban. Mintha ők töltenék fel a teret és a lelkemet is….