A tökéletlenségem a fókuszban, elengedtem a Szellemképem…

Elengedtem. A Szellemképemet, a másik Ént, az elképzelt életemet.

Minden változás egy folyamat vége a lélekben. Ezt vallom. Nem egy nap, nem két nap, hanem x idő. 

Az idei évben többször kiléptem a megszokott rutinból. Nyáron is sokat voltunk máshol. Máshol, ahol volt tér, ahol kezdtem rájönni, hogy a legnagyobb baj az, hogy rengeteg mindent felhalmoztam. Lélekben és otthon is.

Otthon szoba átrendezés és nagy selejtezés kezdődött. Ahogy lenni szokott, a fizikai selejtezéssel együtt jár a lélek tisztulása is.

A fejemben mindig szerettem volna egy pipecen rendben tartott lakást, ragyogó tisztasággal, pormentes övezettel. Álmaimban a reggeli rohanás után a Szellemképem rendet rak mire hazaérek. Helyette a folyamatos káoszt látom. A Szellemképem precíz, összeszedett, energiadús, tettrekész.

Helyette én felkelek reggel 5h után, tele tervekkel az adott napra, aztán mire mindennel végzek / Petinek külön éthordókban ételek elosztva, szobatisztasági rutin elvégzése, reggelik készítése, öltözés koordinálása, majd iskolákba eljuttatás/ és esetleg hivatalos dolgom sincs  és belépek a lakásba, az ólmos fáradtság a magánnyal kézenfogva vállon ragad és már nincs is energiám semmihez.

A Szellemképem rendesen felírja egy füzetbe az elvégzendő feladatokat és szépen mindet el is végzi majd kipipálja. Helyette én mindent a fejemben tartok.

A Szellemképem fogja selejtezéskor a zsákot, miközben átbeszéljük, mi kell, mihez nem nyúltunk 6 hónapja már.

A Szellemképemben este, amíg Eperkével tanulok, a Szellemképem foglalkozik Petivel. Az esti rutinnál is közösen felügyeljük a fürdést, fogmosást. Esetleg még a Szellemkép megcsinálja Petinek másnapra az ételkiosztást.

Szellemkép néha bevàllalja helyettem az esti szertartást, hogy írhassam a blogom.

Szellemképem elmegy Petiért, amíg én Eperkéért.

A Szellemképem szól, ha látja rajtam, hogy fáradt vagyok és pihenésre int, elviszi tőlem pár órára a gyerekeket. A Szellemképem minden második hétvégén hagy aludni és helyettem megcsinálja a reggeli feladatokat. 

A Szellemképemmel jól elbeszélgetek, miután elaludtak a gyerekek. Megvitatom az adott nap eseményeit, végiggörgetem a változtatni valókat. A Szellemképem néha kézenfog és segít, jó szóval, tanáccsal. A Szellemképemmel közösen és együtt végzünk el minden feladatot. 

A Szellemkép egy vízió, egy álom, hogyan képzeltem az életemet, benne önmagamat. Régen.

Nos, nem tudok más lenni. Nem vagyok sem rendet tudni tartó, sem konyhatündér. Szétszórt voltam, vagyok, leszek. 

Múltkor a lányommal vitáztam éppen, hogy miért nem tart rendet a szobájában. Este lefekvéskor ő mondta ki az igazságot, ” anya, nem tudok rendet tartani, nem megy, segítesz?” 

Ekkor döbbentem rá, hogy ne várjunk el olyasvalamit a másiktól, ami nincs benne. Ami nincs benne a személyiségében, az nem is lesz.

Mennyi felesleges vita és kiabálás elkerülhető lett volna, ha ezt előbb látom, érzem. 

Én sem leszek sem 160 cm magas és 50 kg, sem szuper háziasszony. Én csavargó alkat vagyok, élménypárti. Akiben ez nincs meg, attól pedig én se várjam el, hogy benne legyen.

Akinek nincs igénye arra, hogy közös érintkezési és kapcsolódási pontjai legyenek velem, közös lélektápláló élménnyel, azt nem kényszeríthetem erre. Minden kapcsolat alapja ez. Ha ez nincs, akkor a kapcsolatok sem fejlődhetnek.Elengedtem ezt a téves, illúzióval teli Szellemképet. Már nem fáj. 

Mosolyogva, önmagamat kinevetve állok a tükör előtt. Picit üresen.

Olyan érzés, mint amikor ezerszer nekifutsz egy kemény betonfalnak, mindig megütöd magad, mindig fáj, de kitartóan próbálkozol. Aztán egyszercsak azt érzed, már nincs erőd a fallal versenyezni, hiszen soha nem lesz belőle képlékeny homokfal. Ránézel és nem érted, eddig miért nem láttad a falat valóságosan. 

Felállsz, leporolod magad és már nem a fallal akarsz harcolni, hanem rájöttél, hogy a fal mellett is vezetnek utak. De még csak ott állsz és nem tudod melyikre lépj rá.

Szeptemberi iskolakezdéshez társult a heti két zeneiskolai elfoglaltság. Azt sem tudtam az elején hogyan szervezzem mindezt jól. Aztán belejöttem. Minden a helyére kerül idővel.

Senki nem tökéletes, az élet pedig halad a maga útján.

A lányom éppen az előbb talált egy táblázatot / rendteremtő/ s most javasolta, hogy ez alapján próbáljunk meg a hétköznapokban boldogulni. 

A lányomnak javaslatai és meglátásai vannak. Hallgatok rá.

A lányom tanít engem, én pedig örömmel tanulok.

Elengedtem az illúzió felhőmet, a Szellemképemet. Barátkozom a tökéletlen énemmel, a magányos valósággal.

11 éve itthon. Az egyik legnehezebb dolog az életemben, nem Peti miatt. Vannak dolgok, amiknek semmi köze a downhoz. 

A 11 év alatti elmagányosodás miatt. Vajon a magány érzese is téves érzés?? Próbálok harcolni az őrület ellen, önmagamért…remélem legalább ezt jól csinálom.

Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke at és érzelmeimet.

Mindownnap blog oldalt ITT találod a Facebook felületén, ha tetszett az írás csatlakozz az oldalhoz, az oldalon több írás is található, több napi Petivel.