"A hülye fogyatékos gyereked miatt" – hallom egy dühöngő felnőttől…

Napok óta gondolkozom azon, hogy leírjam-e ezt a kis epizódot…

Bennem maradt, nem ment ki sem a lelkemből, sem a gondolatvilágomból.

Egy nap, egy délelőttje, amikor egy órán belül ért egy felejthetetlen gesztus és egy negatív incidens. Szerencsére két különböző szituációban, de egy helyen…

Rendkívüli szabadságunk alatt elmentünk a visegrádi bobpályára.

A szálláshelyen a reggeli s vacsora alkalmával az agyunk már rögzíti az arcokat….
Láttam a pàlya közelében is ismerős családokat. Egyszer csak megszóolít az egyik fiatal anyuka, gyorsan elhaladva mellettem, hogy ; ” gratulálok „. 

Csodálkozó arccal néztem rá, terhes nem vagyok… Pici babàm sincs, híres sem vagyok, díjat sem nyertem…
Megkérdeztem, hogy mihez gratulál…
” A lányodhoz. A családodhoz. Elképesztő, ahogy a lányod is szereti a testvérét, ahogy kézenfogva vezeti és tereli, ahogy figyel rá. Látszik rajta, hogy nagyon szereti a fiad. Olyan elképesztően bájos törődés van benne..gratulálok Neked. „

Teljesen ledöbbentem. Azon, ahogy Eperkét látta más. Egyrészt. Másrészt én már elfelejtem, hogy Petit azért megnézik, azért észrevételeznek minket…azért valahol idegen helyen csak kiütközik, hogy Peti más.
Én úgy gondolom, nem vagyok se jobb, se rosszabb másnál. Anyaként teszem a dolgom, szeretem a gyermekeimet. Megpróbálom nem terhelni a lányomat Peti gondjaival, de köztünk él. Lát, hall, érez.

Tény, Eperke nagyon intenzíven éli meg az érzelmeit. Nehéz is néha elmagyaráznom neki, hogy picit más lendülettel reagáljon. Csupa szív kislány, egy picit eltérő családdal. Sokat okoz fejtőrést az ő szemèlyisége is, érzelmi részében intenzíven làtom a régi önmagam.

Nyílt, de mégis nagyon zárkózott.

Szeretném azt hinni, hogy nem fog sérülni a lelke a másság jelenléte miatt. 
Nekem  az, hogy valaki, egy idegen, a lányomban lát egy plusz valamit, pedig ugye a plusz kromoszóma Petié, adott egy visszaigazolást…hogy nemcsak én látom ezt Eperkében….hogy van benne benne ezernyi jóság, csillogó szemekkel és mosolygó lélekkel.
Megköszöntem s csak ültem a padon…könnyes szemekkel. Peti velem szemben.

Olyan hihetetlen volt, hogy egy idegen megszólít és gratulál, hogy túllátott a másságon, elismerte a feladatokat és szóban ki is fejtette gondolatait…

A bobpálya területén mások is megnézték Petit, de mindenki tette a dolgát. A lányom bobozott, mi Petivel nézelődtünk, ő később ment. 

Egyszer csak hallok egy terjedelmes hangorgánummal rendelkező  férfit üvölteni: 

” A hülye fogyatékos gyereked miatt nem tudtam gyorsan a pálya végén lejönni, mert folyton lassítanom kellett !”

Mindezt osztálykiránduláson lévő diákcsoportok közt, vegyes korosztályú gyerekekkel. A felnőttek riadtan néztek rám, hogyan fogok reagálni…A mondat konkrétan NEM nekem, nekünk szólt, hanem egy dühből fakadó reakció volt, egy kislányra, aki félt és lassított a pálya végén. Egész egyszerűen nem volt csak nagyon bátor. / Halkan megsúgom, én sem tudok bobozni, a rossz térlátásom miatt. /

Ez a kislány talán életében először ült be a bobba, s a végén nyilvános megszégyenítésben volt része. Szomorú voltam.  A leányzónak duplán rossz élménye lett…  S egyikről sem tehet. A félelem bennünk van, ki ettől fél, ki attól. A nyilvános leszidása azonban elkerülhető lett volna…

Nagyon elterjedt a hétköznapi nyelvben, hogy a fogyatékos szót negatív jelzőként használjuk a főnév helyett. Nem is értem miért az egyik legelterjedtebb gúnyolódós szó. Ráadásul véletlenül, vagy nem odafigyelve ezt tanítjuk a gyerekeinknek is, hogy a fogyatékosság egy csúfolandó rossz valami…

Mérges volt ez a férfi ember, mert nem élvezhette a lesiklást ? IGEN.  Mondhatott volna mást is? TALÁN. Talán magában is tarthatta volna a morgását, talán tolerálhatta volna indulatait egy 10 év körüli kislánnyal szemben. Talán, ha másként nevelődik, ha más példát lát ? Ki tudja? Talán igen, talán nem…

Az előtte lévő boldog pillanatom egy pillanatra elillant, ránéztem Petire, aki csak élvezte a napot. Remegő szívvel gondoltam bele hányszor fogják így csúfolni a háta mögött…vagy hányszor fogják a lányomnak mondani, hogy h…e fogyatékos a tesója?

Engem irritál a csúnya beszéd, a káromkodás, a b—meg, h–lye, az izé szó állandó használata. Én nem beszélek csúnyán. Az én káromkodós szavaim a basszus kulcs, a francba…ezek, ha belerúgok a fotelbe, vagy elejtek valamit, ez a reakcióm. A lányom is tudja, hogy mik a csúnya szavak, mégsem használja…

Peti más kategória, ő sajnos feltűnési vágyában használja ah–lye, b–ki szót, amiket az osztálytársaitól !!! tanult el. S hiába szoktatta le már a tanár az osztálytársait, Petiben alaposan rögzült, megértetni és elfelejtetni vele ezek használatát a legnehezebb….nekem.

A férfi ember kirohanását a kollégája kezelte a legjobban, csak ennyit mondott neki : ” Ugye tudod, hogy most ezzel csak magadat minősítetted mások előtt? „. A pillanatnyi felháborodás és döbbenet elillant. Folytatódott az élet.

Bennem azonban nyomot hagyott. Nyomot hagyott, mert rengeteg diák hallotta, rögzül bennük vagy mást tanulnak? Mi, felnőttek mutatunk példát, a viselkedésünkkel, bárhol, bármikor. Nem  így van ?

Utána olvastam, próbáltam a fogyatékos szó pontos jelentését, értelmezését megtalálni, de szélesebb palettán mozog a definiálása, mint gondoltam…

Íme:

„Bár a fogyatékosság a legemberibb tapasztalás, amely potenciálisan
mindannyiunkat érint, azokra az emberekre, akiknek támogatásra van szükségük
képességeik fejlesztéséhez, gyakorlásához, szükségleteik kielégítéséhez,
gondolataik kifejezéséhez, ahhoz hogy részt vehessenek egy adott társadalom
életében, fogyatékos személyekként tekintünk. A fogyatékosság azonban
mindenki számára kontextusban jelentkezik, függ az egyén kulturális, fizikai és
társadalmi környezetétől, így rendkívüli jelentősége van annak, hogy egy
társadalom miként határozza meg a fogyatékosságot, s kit tekint fogyatékos
személynek a társadalmi modell…”(Fogyatékosságtudományi fogalomtár, 2009)

 

 

„A 2013. évi LXII. törvény § (1) meghatározza a fogyatékos személy fogalmát. Ez alapján fogyatékosság alatt olyan tartós vagy végleges – veleszületett vagy szerzett – érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi vagy pszichoszociális károsodást, illetve ezek bármilyen halmozódását értjük, amely a környezeti, társadalmi és egyébjelentős akadályokkal kölcsönhatásban a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételt korlátozza vagy gátolja.

Ha elfogadjuk a WHO egészség meghatározását, miszerint „az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség hiánya”, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy a fogyatékosság nem zárja ki az egészséget, tehát nem betegség, csupán egy állapot.

A fogyatékos ember/személy:

„Valamilyen testi és/vagy pszichés funkció, struktúra működésbeli akadályozottsága/ korlátozottsága miatt tevékenységében, cselekvésében, társadalmi/közösségi részvételében akadályozott (mozgáskorlátozott, látás-, hallás-, beszédsérült, értelmileg akadályozott, érzelmi sérülést mutató személy, autista, szervátültetett) egyén, aki az állapotához igazodó sajátos körülményeket, eszközöket, eljárásokat, segítséget igényel.” (Benczúr M.-né)” Forrás: jgypk

Egy picit figyeljünk oda szavaink használatára, jelentésére, egy ici -picit… talán kevésbé bántunk meg tudtunk nélkül másokat…

Bennem maradt, de nem viselt meg. A helyzet, a szituáció volt meglepő. Bizonyos dolgokhoz már hozzászoktam, a jelzőkhöz is, de…

A negatív élmény lehúz, a pozitív felemel, változtat. Szerencsére annyi jó élmény ért mostanság, hogy  inkább még azok hatása alatt vagyok…

A gyerekeimet azonban féltem…

 

Mindownnap blog oldalt ITT találod a Facebook felületén…