9 évesen mentor a lányunk

Szeret vagy gyűlöl? Néha mindegyik.

Mostanában sokszor megkérdezi a lányom:

” Anya, hogyan lehet az, hogy Peti az idősebb, mégis én vagyok szinte a nővére,hogy én tanítom és nem ő engem? Anya, Petin a felesége fog majd pelust cserélni? Anya, hogyan lehet ő negyedikes, ha nem tud se írni, se olvasni? Miért nem játszanak vele mások? ”

Eperke 9 éves, Peti 11 éves – down szindrómás.

Telnek az évek, a kérdések is változnak, az értelmezése és érzése is változik a lányom lelkében.

Eperke életében Peti a születése pillanatától jelen van. Peti, számára nem furcsa, a mássága annyira nem tűnt fel neki, érezte ugyan, de elfogadta.

Az iskolába menetel azonban változtatott ezen.

Látni és érteni kezdte, hogy tanulásban mi a különbség Peti iskolája és az ő iskolája között.

Látta a tankönyvek másságát, most már nem érti, hogy Peti miért nem képes a tanulásra bizonyos mértékben.

Nem értette, hogy Petinek miért „babakönnyű” a kapott hàzifeladat, a sajátja pedig teljesen más. Nem értette, miért nem kap osztàlyzatot Peti, miért csak „játszanak” az iskolában, amíg ő pedig mást tanul.

Igyekeztem megértetni, hogy amit ő játéknak vesz, az Petiék iskolájában és Petinek is az a tanulás, mert az agymanóik így képesek okosodni.

Ugyanakkor mégis Eperke magától tanítja, mutat neki dolgokat, választ még Peti szintjének megfelelő társast itthon, vigyáz az ételeknél is.

Kézenfogja az utcán, mutatja merre kell menni, közben magyaráz. Petiben pedig benne van az az ösztön, hogy utánozza és tanuljon tőle.

Természetesen vannak brutális veszekedések, őrjöngések. Kemény csatákat vívunk, mert Eperke is szenzitív egyéniség. Erős impulzitással éli meg a jót és rosszat egyaránt, a tehetetlenség dühe Peti néhány reakciója miatt, benne is tombol néha.

Dühös lesz, sírásig.

Vannak helyzetek, amiket nem lehet elmagyarázni, megértetni, mert sajnos megélni és kivárni kell mind érzelmileg, mind értelmileg.

Tudja Eperke, hogy írok Petiről. A miértjét még nem értette meg. Ő annyit szűrt le mindebből, hogy így Peti kapott biciklit, neki pedig vettünk, hogy Peti néha idegenektől kap köszönést az utcán, vagy egy könyvet, vagy Süsüt.

Nyáron nagyon elgondolkoztam azon, hogy folytathatom-e az írást így. Miatta. Hiszen már olvasni tudó gyerek ő is, az osztálytársai is. Ártok-e vele neki, ha nyilvánosan élünk.

Épp Süsüs előadás utáni beszélgetésünk adta meg erre a választ. Nem értette, Petit miért szereti Süsü. Ekkor kérdéseket tettem fel a lányomnak:

„Petivel tudok zeneiskolába járni? Petinek van lehetősége délutáni szakkörre? Peti haza jöhet egyedül az iskolából? Peti tud írni és olvasni? Van barátja? Meghívják szülinapi bulikra? ”

Nagy szemekkel válaszolta a sok nem-et. Azt is megkérdeztem Eperkétől, szerinte kinek könnyebb? Nagyon gyorsan válaszolta, hogy neki. Ekkor elmagyaráztam, hogy Petinek Süsü a mindene, nem szabad ezt sérelemnek venni, hanem inkább meg kell tenni mindent, hogy sokat láthassa.

Kérdésekkel rávezettem arra, hogy neki, a lányomnak is megadom mindezt, csak másként.

Megértettem vele, hogy ő vàlaszthat a lehetőségek közül, Peti esetében pedig nekem, anyukaként az a dolgom, hogy megkeressem és megragadjam a lehetőségeket.

A legérzékenyebb rész ebben a félelem. A lányom is megijed, fél a többi MÁS gyerektől, hiszen nem találkozik velük minden nap. Elmondtam Eperkének, hogy Petitől is félhet más, én pedig azért írok rólunk, hogy megismerjék Petit és legyőzzék a félelmeket.

Itt sokáig gondolkodott, s a legaranyosabb választ kaptam: ” Szeressék csak meg, én nem tudnám nem szeretni. Tudom, hogy bolond, de a tesóm,de akkor engem meg majd vegyél fel filmre, és én hadd legyek fent a youtubon, hátha én meg híres leszek.”

Mondtam majd igen, picit később. De előbb továbbképzem magam ezen a téren is.

A lányom kérdésein keresztül látom azt is, hogy másnak mi lehet a furcsa, más gyereknek is milyen gondolatai, kérdései lehetnek Petivel kapcsolatban, ezáltal én is tanulok. Ezáltal látom a gyerekek szemén keresztül Petit, ezáltal fel tudok készülni az ő kérdéseikre is.

Eperke figyelmének köszönhető Peti számtalan fejlődési foka.

A lányom nélkül soha nem jutottunk volna el idáig, sem Peti, sem én. Ösztönösen tanít és terel minket.

Mentor. Bizony, a kérdéseivel, a meglátásaival mentorunk lett.