Tudnom kell, mikor kell távozni, ha gond Peti jelenléte.

 

Valamelyik nap egy ismerőssel találkoztam az Ikeában, Petit is vittem, hiszen nincs kire hagyni.

Szerencsénkre az étterem részen, a játszórészt csak Peti birtokolhatta. Nagyon szépen eljátszott. Mi így tudtunk beszélgetni.

Egyszercsak megjelent egy 1 1/2 év körüli kislány. Eleinte anyukát nem is láttuk, a kislány betipegett a játszórészbe, majd anyuka is megérkezett.

Peti imádja a kicsiket. Odament hozzájuk és kezdte kérdezni az anyukát:
” Ő mit eszik? Játszani fog? Te vagy az anyukája?…”- és még rengeteg kérdés.
Az édesanya válaszait nem hallottam.

Ebből arra következtettem, hogy számára Peti teher és nem akar róla tudomást venni.

Odamentem, el akartam hozni Petit, de anyuka felállt és kimenekült a helyzetből.

Az ismerős megkérdezett engem, hogy ez nekem nem fáj?
Mondtam, hogy nem, mert nem tudhatom, hogy az édesanya mit tud a down-ról. Lehet első gyermeke a kislány és félti.

Félt nehogy Peti megüsse, vagy fájdalmat okozzon neki. Elfogadom, ha valaki nem tud mit kezdeni Petivel, ha nem tudja, hogyan reagáljon.

Nincs ebben semmi bántó, az anyuka háttérországát nem ismerhetem. Nem ismerhetem félelmeit és örömeit.

Petitől nem kell félni, mert ő nagyon szerető lélek.

Pont emiatt kezdtem el írni, hogy próbáljak másokat arra tanítani, hogy a down szindróma nem fertőző, hogy próbáljunk meg lelket látni egy diagnózis mögött.

Peti nem értette a helyzetet, de én megszeretgettem, utána az ismerősöm is.

És tényleg nem fájt, nem bántott, mert sajnos még nem elterjedten tanítják a down szindrómás, vagy bármely más mássággal élő emberek elfogadását.

A down-t nem véletlen szűrik, hiszen sok, élettel összeegyeztethetetlen betegséget is hordozhat a +1 kromoszóma miatt. Ismerünk tragikus sorsokat emiatt.

Gondolom az édesanya is csak ennyit tudott, amit a terhesgondozáson elmondtak erről.

Peti a fiam, nekem ő természetes és szeretjük. El kell fogadnom, hogy másnak ő nem természetes.

Volt, aki megkérdezte, miért nem szóltam be az anyukának, vagy reagáltam drasztikusabban.

Nem lennék rá képes. Senkit nem bánthatok a benne lakozó gondolatokért és érzelmekért. 

A toleranciát nekem is meg kell adnom, ugyanúgy, hiszen nem az én cipőmet hordja ez az anyuka.

Én is csak Peti megszületése óta ismerem ezt a dimenziót.

Ez az anyuka nem bántott, nem szólt semmit, csak elvonult.

Az elmúlt 11 évben számtalan szituációban voltam, amikről nem is sejtettem, hogy belőlem is milyen reakciókat hoz ki. 

Arányaiban, százalékosan körülbelül 80% a pozitív reagálások, 20 % a negatív reakciók  aránya, másoktól. Szerintem ez nem rossz. Sőt ! 

Természetesen a szándékos gúnyolódás nekem is fáj.

Ugyanakkor jelentősen függ egy adott nap hangulatától, az adott napon az elmémbem lejátszodó folyamatoktól, hogy a jót vagy a rosszat látom meg, vagy érzékelem.

Peti olyan sok helyre jön velem a városunkban, Eperke programjai miatt, hogy az ő jelenléte mellettem már sok embernek természetes. 

Véletlenül, ha nélküle vagyok, már furcsállják is sokan. A jelenlétével már tanít, ismertet, akkor is, ha más csak őt nézi.

Azt hiszem picit teszek azért, hogy a jelenlétük több helyen legyen természetes.
Megyünk és tesszük a dolgunk .
Önmagunkért, a családunkért és talán másokért is.

Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát.

Mindownnap blog oldalt ITT találod a Facebook felületén, itt tudsz csatlakozni az oldalhoz,ha szeretnél. Több napi Petivel és több apró történéssel találkozhatsz az oldalamon.