Szeretetgesztusok másoktól – felém – köszönöm…

Elképesztő hónapon vagyok túl.

Nem negatív értelemben. Mintha a lelkem végre életre kelt volna, mintha a 10 évvel ezelőtti énem kezdene visszatérni. Illetve, vissza nem térhet, mert jelentősen átalakultak a céljaim, vágyaim, a mindennapjaim, a rutinjaim. 

Mintha mindennek úgy kellett volna történnie, ahogy történt, ahhoz, hogy most azt csinálhassam, amit.

Talán ajándék az Élettől, talán egy Jel / ebben tudok hinni /, hogy jól csinálom a dolgaimat, talán ezért kapok mostanában ennyi pozitív visszajelzést, gesztust. Értetlenül állok, mert furcsa nekem.

Furcsa, mert nem hiszem, hogy különleges, vagy több lennék bárkinél, hiszen csak anya vagyok, és teszem a dolgom, a legjobb tudomásom szerint.

Ma találkozóm volt egy általam és más által is nagyra tartott Emberrel, aki nagyon sokat tesz az emberekért, sokan tisztelik, elismerik, felnéznek rá. Kértem egy időpontot hozzá, hogy a jövőbeni céljaim felé el tudjak indulni, bíztam az általa adott információ korrektségében.

Ő nem ismer engem, A beszélgetésünk végén kérdezett az életemről. Meséltem Petiről, a napjainkról. Állt velem szemben és láttam az arcán, a mimikáján az apró átsuhanásokat, változásokat. Kérdezte a nagyszülői segítséget, elmondtam, hogy sajnos ez betegségek miatt nincs. Nézett és csak annyit mondott, hogy mégis, mekkora tartás és pozitivitás van bennem, mindezt elismeréssel a hangjában.

Megdöbbentem, mert én egy apró porszem vagyok az élet forgatagában. El is gondolkoztatott a reakciója, miután nem először tapasztalok ilyet. Tényleg ennyire úgy látszik kívülről, hogy az, amit teszek, ennyire több, nehezebb? Talán tényleg jogosan érzem magam ennyire fáradtnak ? Én mindig azt hittem, hogy a saját gyengeségem miatt vagyok fáradt, hogy a hiba bennem van, mert már nem húsz éves vagyok. 

Nekem az a természetes, amit én teszek, a családért, a gyerekekért, másért, az életért.

Tegnap Petiék sulijában táncfesztivál volt. Mi, ültünk Petivel, néztük az előadást. Egyik ismerős elsétált mögöttünk, megsimogatta a vállam köszönéskor, folyamatosan oda-vissza, majd megszorította . Ebben a gesztusban benne volt minden, a tisztelet, szeretet, elismerés,biztatás. Jól esett. Nagyon. A hangtalan szavai erőt adtak…szintén.

Nagyjából ismernek az iskolában, tudják, hogy kiállok a gyerekekért, a tanárokért, az iskoláért. Tény, hogy merek vállalni dolgokat, mert – szerintem – mindenkinek ismerni kellene a speciális iskolák szerepét, jelentőségét. Sajnos, vagy talán pont ez a jó, nagy az igazságérzetem. Nem szeretem, ha bántanak bárkit is, vagy kellő ismeret nélkül ítélkeznek. Ugyanakkor csak a röpke találkozások alkalmával dönthetik el az iskola dolgozói, hogy szimpatikus vagyok, vagy sem. Csak mertem remélni, hogy tudják, becsülöm a munkájukat. Nagyon is. Ez a pici, de mégis hatalmas visszajelzés, ezt a reményemet erősítette meg.

A jót szeretném észrevetetni az emberekkel. Mert mindig van. Csak látni kell…

Tegnap meglett a szövettanom eredménye is. Szerencsére semmi extra nincs, csak a változókor előtti hormonzavarok. Jó hír, de így sem maradhatok, hiszen lassan két éve küzdök ezzel a gonddal. 

Kaptam variációkat a gondomra, többet. Az egyik egy nagyobb műtét. Képtelen vagyok döntést hozni, így felhívtam ma azt az orvost, akiben bízok s akinek ez a szakterülete, nála szültem a lányomat. Átbeszéltük a problémámat, javasolt egy gyógyszert. Elmondta, hogyan kell szednem, majd hozzátette: ” Ugye nem bántom meg, Ön túlsúlyos, szedjen eggyel többet. Illetve azt ugye tudja, hogy egy orrvérzés sem csillapodik, ha nem pihen az ember. Önnek ennél nagyobb gondja van testileg. A méhében.Tessék többet pihenni, ismerem a körülményeit, de akkor is ! Hívjon fel jövőhéten és postázom a receptet, mert most nem tudok írni, olyan helyen vagyok. Vigyázzon magára ! Ez a gyógyszer még pár évig megmentheti a műtéttől. ” – ezzel elköszöntünk. POSTÁZZA a receptet. Nekem. S minden egyes szavában szeretet volt.Szintén. Nem kapott tőlem a lányom születésekor pénzt, mert nem volt miből, de nem is fogadta volna el, ezt akkor mondta. Pedig egyedül ő merte elvállalni a terhesgondozásomat a per után. Mégis, számíthatok rá, mert Ember és Orvos.

Egy nap két, általam nagyra tartott és mások által is elismert Ember adott nekem megerősítést.

Csendes, pozitív döbbenettel „emésztem”. S köszönöm az Életnek, hogy ezt is megéltem. Azt hiszem a legfontosabb dolgot már megtanultam az éveim folyamán, az alázatot az élet történéseivel szemben. Mindenesetre jobb érzés ezeket át- és megélni, mint az előzményeinket…Van olyan, hogy pozitív sokk ?

Ugyanakkor szidom egy picit magamat, hogy miért nem vagyok képes a régen eltervezett, sokszor elkezdett fogyókúrát, életmódváltást végre hosszú távon véghez vinni???? A hasi zsír nem tesz jót az ösztrogéntermelésnek. Miért vagyok önmagam fele ennyire lusta dög ? Miért ???????? 

Valaki rúgjon popsin, hogy tegyek végre magamért is….ilyen téren….itt az ideje…

Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát. Megtalálsz a Facebook oldalon