Orvosos hét, vers tanulással, büszkeséggel….

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kedden késő  délután el kellett mennem magammal ortopéd orvoshoz. December óta nagyon fáj a térdem. Eddig reménykedtem, hogy elmúlik. Sajnos azonban nem így történt. Az időm véges volta miatt csak délután / fél 6 / tudtam elmenni magánrendelésre. A várakozás folyamán egyszer csak megjelent a folyosón Peti tüdőgyógyászának asszisztense. Rám nézett, köszöntünk, majd tekintetével keresett valakit : – „ Gyerek nélkül van ? „ .  Mosolyogva válaszoltam, hogy igen. Ritka pillanat, amikor egyedül vagyok. Mondtam is, hogy én ilyenkor relaxálok , nekem ez a szabadság.

Az orvos, akire vártam, 25 évvel ezelőtt a bokáimat tette rendbe, ő műtött sokszor, ő jött rá, hogy mi a hiba oka. Akkor ismertem meg. Olyan sokszor találkoztunk, hogy a végére tegeződtünk.  Maximális bizalmamat élvezi. Tudtam, jó kezekben leszek. A tünetek elsorolása és vizsgálat után, megegyeztünk, hogy csütörtök reggel találkozunk a kórházban, röntgen felvétel miatt.

Csütörtökön reggel a kórházban várakozva, a kis ördög odaült a nyakamra és mondogatta: „Látod, Neked ennyi a kikapcsolódás, Neked az orvosi rendelőben – egyedül töltött idő – való várakozás jut. Így most a reggeli rutint nem Te végezted el, ez egy fajta szabadság érzettel tölt el, ugye ? Mások pedig sokkal többször töltődhetnek fel. Nem szomorú ez ?„

Tény, ezen a reggelen a párom otthon volt, a szerdai ünnepnap nekem kedvezett. Éjjel nem kellett dolgoznia menni. Egyébként nagyon ritkán fordul elő, hogy nem én keltem a gyerekeket, nem én adom a reggelit, nem én intézem Petivel kapcsolatos feladatokat. Ezen a reggelen nem kellett korán kelniük. Petinek nem volt suli, Eperkének pedig így lett egy családi napja. Aludhattak, csak én osontam el hajnalban.

S igen, jól esett, hogy egy napra kiszállhattam a rutinból. Néha – amikor az ördög a vállamra ül – , tényleg úgy érzem ez szomorú. Vagy csak túlságosan elfárasztó s ezáltal ritkán, de nagyon elvágyakozok….de !!!! nem a gyerekektől, hanem a feladatoktól. Hiányzik, hogy néha nincs valami más is, vagy néha más lenne egy nap….

Türelmesen vártam az eredményemre. Közben azon elmélkedtem, milyen lehet dolgozni. Elindulni reggel munkába és elindítani az agysejteket az adott feladatoknak megfelelően, beszélgetni felnőtt emberekkel. Vajon milyen nehéz lehet egy orvosnak az éjjeli ügyelet után most dolgozni. Vajon ….   

  Jelentős idő elteltével behívott az orvos, s elmondta a felvételen az látszik, hogy az x lábam miatt a térdkalácsom kicsit feljebb van, s elkezdődött a porckopás. Ezt sejthettem. Elmagyarázta, hogy a folyamat nem visszafordítható, de lehet tenni érte, hogy az állapot elviselhető legyen. Biciklizés, mozgás, az izmok megerősítése, ettől a térdemnek jobb lesz a tartása. Megkérdezte, hogy gyógytornára akarok- e járni. Erre azt tudtam válaszolni :  – „ Az akaratom és az élet nálam néha külön utakon jár, valahogy nem sok időm marad Peti betegségei miatt„ . Rám nézett és teljes megértéssel, melegséggel a szemében, hangjában ennyit válaszolt: – „ Sejtettem. Van dolgod és gondod bőven. Vigyázz nagyon magadra. Próbálj változtatni és ha nem javul, vagy rosszabbodik, akkor azonnal keress, ha jobb lesz, akkor 3 hónap múlva kommunikáljunk. Vedd elő a bicódat és hajrá !„

Ott álltam mellette, s miközben hallgattam , a szemeim megteltek könnyel, mert törődést éreztem, mert a mentálisan fáradt lelkem mintha akkor végre felült volna, mintha a fájdalom háttérbe szorult volna, mintha valami mást érzett volna… 

Anno ennek az orvosnak a  szavaira váltottam a futásról a kerékpározásra, az ő orvosi magyarázata alapján tudtam változtatni. Túl régen volt, túlságosan megváltozott az életem azóta.” Miért is hagytam el az életemnek azt a részét” – gondoltam, miközben néztem ki a rendelő ablakán. Talán nem véletlenül pont most kerültem megint Hozzá. Talán az élet egyik Jele, hogyha nem változtatok, akkor a testem nem fogja bírni a terheket….

Elköszönve, leültem egyedül reggelizni a büfében. Próbáltam rendbe tenni és összehívni a gondolataimat, emlékeimet. Felidézni azt a régi énem, aki napi 3 órákat tudott kerékpározni. Ennyi időm már nincs, de napi 30 percet biztos tudnék szakítani magamra. Tudom, de miért is olyan nehéz mégis megtenni ? Miért vagyok ennyire gyenge, ha magamról van szó ????

Hazaértem 10 körül. Eperke apával elindult Tatára kerékpározni. Én maradtam Petivel. Peti szavaló versenyre készül. Tavaly is nagyon ügyesen szerepelt. Idén Weöres Sándor :  A Tündér című versét adja elő.

Speciális gyerekek képkártyák segítségével tanulják a verseket.Peti is így tanulja. A vers mondása közben a képeket mutatom, ő ismétli / bizonyos idő elteltével tudja már /. A versenyen pedig, a pedagógus mutogatja a gyereknek a képeket, ez ad támasztékot hibázás eshetőségére, vagy ha csak egyszerűen segítségre van szüksége.Petivel jól haladunk. Gyakoroltunk délután. A kiejtésén kell még korrigálnunk. Nagyon ügyesen adja elő, büszkeséggel tölt el.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma – pénteken – Eperkét vittem fogorvoshoz. Az óvodában lévő vizsgálatkor kaptam egy papírt, hogy szükség lenne egy fogászati beavatkozásra. Eperke nagyon félős, az első élménye nem is volt pozitív. Féltem egy picit, de ő mondta, hogy ez a doktor néni nagyon aranyos. A rendelő előtt már ő kezdett félni. Hamar behívtak minket.

Ölemben ült. A doktor néni egy rendkívül kedves, nagyon pozitív személyiség. Eperke azonnal feloldódott, én pedig megkönnyebbültem. Fogkövet szedett le a lányomnak, átmosta alaposan a fogacskáit, majd megmutatta neki / és nekem / , hogyan is kell helyesen fogat mosni. Szégyen, de még én is tanultam ezen a téren. Eddig nem tudtam, hogy fogmosás végén a fogkefével az ínytől a fog felé” sepregetni” kell. Ez megakadályozza a fogkő lerakódását.

A végén megkérdeztem, hogy Peti nem jöhetne-e a hozzá, mert az ő sulijukban nincs iskolafogászat, így nem tudom, hova tartozik. Nagy szerencsémre pont a doktor nőhöz tartozunk lakcím szerint / a gyerekek többsége intézmény szerint van körzetesítve /. Mondta, vigyem nyugodtan. Elmondtam, hogy Peti együttműködő, beszélő, készséges down. Kinyitja a száját, soha nem volt gondom fogorvosnál sem vele. Kaptam is időpontot.

Miután kiértem a rendelőből Eperkével, felemeltem, megpuszilgattam: – „ Nagyon bátor voltál, nagyon büszke vagyok Rád !!!! „ .  Elárulta, hogy egy picit kellemetlen érzés volt neki, de bátor akart lenni. Vidáman jöttünk el s mentünk anya-lánya bevásárlásra.

Kinézett magának egy plüss nyuszit / olyanunk még nincs / , de közben mondta, hogy Petinek is kell egy, odaadja az ő pénzét rá. Meghatott. Így mentünk Petiért….

Hazaérve azon morfondíroztam, hogy nagyon szerencsés vagyok, hiszen valahogy mindig megtaláltam az odafigyelő, jó orvosokat, nemcsak magamhoz, hanem a gyerekeimhez is. 

Mindenesetre ma a fogorvos néni személyisége feldobta a napunkat, és a fogorvosi jövőképünket is….Nagyon fontos egy gyermeknél, hogy pozitívan kezdődjön ez az útvonal is. S elképesztő szerencsém, hogy vihetem hozzá Petit….

Eperke önzetlensége a plüss nyuszinál, pedig mutatja, jó úton halad ezen a téren is…Büszke vagyok Rá is, nagyon.