Down világnapi ajándék : Egy felejthetetlen élmény egy normál iskola által, az elfogadás érzése…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

03.21. Down világnap.

Az egyik legszebb ajándékot kaptam ma, 20-án az élettől, ezzel kapcsolatban. Eperke leendő iskolájában ma volt az Iskolába hívogató. Jeleztem előre, hogy csak Petivel tudok menni, nem tudom kire hagyni. Megnyugtattak, hogy nem probléma.

Délután mindkét gyermekem nagyon várta az időpontot, amikor beléphettünk az iskola ajtaján. Peti folyamatosan kérdezte : „ Én is mehetek Eperke iskolájába? Tényleg ? Játszani is fogunk ? Jó lesz ! „

Fél 5-re volt az időpont megadva. A leendő elsős tanító nénik  tartottak játékos foglalkoztatót. Először Eperke leendő pedagógusainál kezdtünk. Kis székek voltak fél körben előkészítve a gyerekeknek. Én ösztönösen leültem Peti mellé, hogy segítsek. Nem kellett. Nagyon szépen feladathelyzetbe volt hozható, énekelt, válaszolt a kérdésekre, mintha nem is lenne más. Az énekes játék után vonultunk át a másik tanterembe. Ekkor már Eperke ,Petit kézen fogva haladt,  csak a hátukat láttam.

A másik teremben már ők  leültek a székekre, mire beértem. Itt az volt a feladat, hogy az állatokat kellett felismerni  / a padlón voltak papírból kivitelezve /, meg kellett mondani, hol élnek és elhelyezni a táblán lévő hatalmas rajzon. Peti folyamatosan mondta a helyes megoldást, mindig ő akarta a képre is tenni, rá kellett szólnom, hogy engedjen mást is szóhoz jutni.

Nem is tudom mit éreztem, amikor néztem őket a játékos feladatok közben. Eperke nagy lány lett. Peti pedig olyan szépen beolvadt a környezetébe, hogy olyan érzés volt, mintha oda is tartozna. Többször is mondta hangosan : „ Anya ez jó iskola, tetszik nekem. Ez Eperkének is jó lesz. „

Büszke voltam rájuk, de keserédes volt az örömöm. Látva Petit ebben a közegben, elszomorított, hogy mennyire elszegregálják a speciális gyerekeket.. Peti utánzással, ismétléssel nagyon sokat tanul. Az egészséges gyerekek sok mindenben tudnak segíteni neki, csupán csak azzal, hogy vele vannak. Sajnálom, hogy nincs kitalálva még úgy az oktatási rendszer, hogy lenne sok közös, játékos program az egészséges gyerekekkel, de a tanulás / írás, olvasás, számolás / megmaradna szegregáltan.

Ma láttam az arcán, hogy teljesen átszellemült. Felém fordult többször : „ Anya, láttad, meg tudtam csinálni  ! „

A második tanteremből már a folyosó végére mentünk, itt volt egy kis közös torna. Ekkor már teljesen önállóan mentek a többiekkel, én pedig csak álldogáltam. Közben odajött hozzám az egyik pedagógus / talán intézmény vezető helyettes is ő, ha memóriám nem csal / és beszélgetni kezdtünk. Dicsérte Petit,mondta  hogy látszik rajta, mennyit foglalkozunk Vele, mert nagyon nyitott és elképesztően jól szerepelt. Tartalmas, érdeklődő, szeretet teljes beszélgetés volt. Könnyes lett a szemem, de mégsem sírhattam el magam az iskola folyosóján.

Innen szöszmötölni ment tovább a csapat. Eperke legyőzte félelmét, nagyon ügyesen alkotott, nem kellett mellette állnom. Petit pedig az egyik pedagógus segítette. Több tanárral beszélgettem, mindenki tisztelettel beszélt Petiről, arról, hogy mennyire ügyesen ragasztott, csinált mindent, amit mondtak neki. Meg is lepődtek azon, hogy ismeri a betűket. Betűs matrica is volt a dekorációk közt.

Csillogó szemmel hozta megmutatni, miket is csinált. Kaptak a végén kis ajándékokat is. Nyakba akaszthatós kis hivogatót is.

A pedagógusok, szülők, olyan természetességgel kezelték a jelenlétünket, hogy nekem örök emléket adtak. S szerintem Petinek is. Haza fele is azt mondogatta : ” Anya, ez nagyon jó volt, tetszett.” Este pedig alig akarta levenni a nyakából a kapott kis ajándékot : „ Anya, ezt én kaptam, mert megcsináltam ügyesen a feladatokat.” Elmagyaráztam, hogy veszélyes, megfulladhat. Nagyon nehezen engedte el.

A mai napon az a megérzésem, hogy Eperkének ez az iskola való, teljes mértékben beigazolódott. Az oviban tartott szülőin lehetett egységet érezni a pedagógusok közt, azt éreztem, hogy a gyerek az első náluk. Figyelembe veszik az egyedi készségeket, kompetenciákat, differenciáltan is oktatnak, ha kell. Természetesnek és szeretet teljesnek tűntek akkor. Ez a benyomás akkor, csak a beszélgetésből jött létre bennem.

Ma azonban megtapasztaltam, hogy a legnagyobb elfogadással, toleranciával állnak a gyerekekhez. Nemcsak Petihez. Petihez való viszonyulásuk pedig annyira közvetlen, probléma mentes volt, hogy engem is meglepett. Általuk a szülőkön sem éreztem negatívumot, sőt, sokszor dicsérték még ők is Petit.

Eperke is annyira jól érezte magát, hogy a félelmeiről, zárkózottságáról is teljesen elfelejtkezett, önfeledten figyelt, játszott.

Ezen a napon megint kaptam sok pozitív élményt, s ezt ennek az iskolának a pedagógusainak köszönhetem. Végtelen hálával és tisztelettel, szeretettel gondolok rájuk.

A down világnap mindig egy picit engem is mássá tesz.

Mit is jelent a down szindróma , nekem ? Az a plusz egy kromoszóma ott van minden sejtjében Petinek, így minden szervében is. Ettől önmagában az is csoda, hogy a teste kifejlődött, hogy él. A plusz egy kromoszóma okozza a járulékos betegségeket / nem mindenkinél /, az értelmi és idegrendszeri másságot.

 A plusz egy kromoszóma teszi Peti szívét, lelkét tisztává, egyedivé. A plusz egy kromoszóma által minden apróságnak határtalan lelkesedéssel örül, feltétel nélkül szeret.

Az életfény benne és körülötte van. Én érzem mekkora szeretetre képes, hogy mennyit tud változtatni jó irányban a lelkünkön. Mint mindenki, ő is egyedi, megismételhetetlen. Érzelmekkel, vágyakkal teli kis ember.

A down szindrómás emberek nagyon is éreznek, nagyon is szeretik az életet, elképesztő akarattal és makacssággal. Nem kell félni tőlük, csak megismerni kell őket. Ők boldogok. A boldogság titka bennük van. 

Nekem Petivel teljes az életem. Néha mindenkinek nagyon nehéz, de ad annyi pozitívat is, sőt többet is, mint amennyi negatívumot. Meg kell/ett tanulni bizonyos dolgokat, megérezni is sok érzelmet.

03.21. Az ő napjuk. S aki holnap lát egy down szindrómás gyereket, felnőttet, küldjön feléjük egy mosolyt – nyitott szívvel és lélekkel…