Az igazán fontos pillanatok, az igazán fontos, életrevaló képességei Petinek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Múlt héten szerdán Eperkével voltunk a leendő iskolájában, nyílt órán. Itt volt lehetőségünk betekinteni egy tanórába. Nagyon jó hangulatú óra volt, pozitív élmény volt hallgatni a pedagógus és a diákok kommunikációját. A gyerekek lelkesek voltak, tudtak, a hangulat közvetlen volt, mégis kellő tisztelettel beszéltek a pedagógussal. Éppen a személyes névmások és az igekötős igék voltak porondon.

Egyik részem azt nézte, hogy vajon Eperkének megfelelő lesz-e az iskola, az oktatás, másik részemnek pedig azonnal eszébe jutott, hogy Peti ezeket nem nagyon fogja soha megérteni. Mekkora különbség is van a tananyaguk közt, mekkora is a különbség az oktatásukban.

Megint elérkeztem egy pillanathoz, egy szembesüléshez. Eddig is tudtam, hogy MÁS lesz a tanulási folyamatuk, de más volt látni szemtől szemben, más volt megint érezni ezt a gyomor összeugratós, lelket szorongatós érzést.

Petiben sok akarat van, akar írni, akar olvasni. Azonban a képességei adottak. Abból kell a maximumot kihozni.

Délután, egész múlt héten délután, pici, nyári „házunknál” voltunk rendbe tenni a kertet. Az előző tulajdonos évek óta nem metszette a szőlőket. Mi már nem szeretnénk ezzel foglalkozni, így az volt a feladat, hogy teljesen levagdossuk a hosszú kacsokat, a töveket is kihúzzuk, egy helyre alkotunk nagy kupacot.

Peti végig segíteni akart, ott volt mellettem. Rendes ollóval nem tud vágni, de a metszőollóval, két kézzel már egyre ügyesebb lett. Mindig ügyeltem, hogy kellő vékonyságú ágacskákat vágjon – legyen sikerélménye. Mondta is sokszor : „ Anya, tudok ezzel vágni, ügyes vagyok ? „- Csillogott a szeme a sikertől.

Lelkesen pakolta be az ágakat a talicskába – van saját, pici talicskája – és szorgalmasan tolta az adott kupachoz. Végig mondta, hogy éppen mit csinál : „ Összeszedem a gallyakat, berakom a talicskába, odatolom. Visszajövök, segítek anyának vágni megint. Ügyes vagyok.” – Jó érzés volt nézni, hallgatni. Minden délután 2 -3 órát voltunk kint. Figyeltem arra is, hogy játszunk is azért.

Egyik este, hazafelé a kocsiban megkérdezte, hogy mit ehet vacsira. Mondtam kölesgolyót szörppel / neki a kölesgolyó a „gabonapehely”, az egyetlen szörp, amit tolerál pedig a „tej”/. Hazaérve én pakolásztam, a gyerekek pedig pihentek.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Peti a konyhában tevékenykedik. Kimentem, látom, elővette a müzlis tálat,  a kölesgolyóról levette a zacskózárót és bele is öntötte a táljába. Nem mellé, hanem pontosan bele. Ez egy pozitív szembesülés volt, megint  egy lépés az önállóság felé. S az agyacskájában már előre felkészült a cselekvésre, hiszen az autóban kérdezte meg, hogy mit ehet. Szépen előkészítette és megtervezte a folyamatot.  Hatalmas mérföldkő megint…

S itt kell nekem elgondolkoznom azon, hogy az Eperke iskolájában érzett „fájdalmat”, szorongást el kell/ene engednem végre. Tapasztalhatom minden nap, hogy Petiben mi a jó, mihez ért. Nem fog tudni sok mindent megtanulni, de sok minden ösztönösen benne van. A feladat orientáltsága, a sikerélményre vágyása, a mérhetetlen összhang a természettel, az állatokkal. Az igazán fontos, életrevaló képességei….

Teljesen jól érzi magát a természetben, órákig képes vízparton ücsörögni, nézve a kacsákat, a halakat. Állatkertből ki se akar jönni. S a természetben végzett munkát is szeretettel végzi.

Sajnos szombat estére belázasodott, a pocakja is intenzíven bugyog, a bélmozgása sűrű. Így éjjel 2 körül megébredek, pelust cserélek innen 2 óránként – ő közben alszik. Nagyon könnyes a szeme, köhögni is csúnyán kezd már. Éjjel már nem volt láza, de a köhögése már gyanús. Voltunk doktor bácsinál – Peti hozta a produkciós formáját – , csütörtökig haladékot kapott, ami az antibiotikumot illeti.

Kevés gyógyszert tolerál asz összetevők miatt, az antibia pedig még jobban megzavarja az amúgy is extrém bélmozgását. Döbbenetes még ennyi év után is, hogy egy nátha, vagy egy egyszerűbb betegség is milyen hamar felborítja a bélmozgását. Ilyenkor nehezítettebb – ha még lehet nehezebb – az étkezése is….

Nem ihat teát, mert nem tudom édesíteni, neki ilyenkor a krumpli lé a tea / megfőzöm az alaposan megmosott krumplit és a főzővíz lesz a tea /. Hurutoldók közül is csak egyet tudunk használni, de azt sem mindig.

Ilyenkor elhatalmasodik rajtam a félelem, hogy ne lobbanjon túl a betegsége azon a ponton, amit még én, itthon tudok kezelni….

Eperke simogatja Peti lázas homlokát esténként, vigasztalja, ő is aggódik érte. Reggel csendben kelt fel, nehogy Peti felébredjen.

Ilyen helyzetben tényleg elgondolkodtató, hogy mi is a fontos, ami fájt Eperke leendő iskolájában, az ilyenkor eltörpül…. A legfontosabb az lenne, hogy ez a fránya emésztése csodával határos módon gyógyuljon meg…. Mostani, domináns érzésem a fáradtságom mellé az aggódás.

A betegség miatt nem írok oly sűrűn, de a facebook oldalon _ Mindownnap blog – követhetőbb leszek ebben az időszakban….