Mitől támad fel a lélek újra és újra?….
Éppen sütött a nap…
Csütörtökön délutánra Petra is nagyon náthás lett. Estére egy enyhe hőemelkedéssel, így pénteken ő se ment iskolába. 11h után elindultunk az ebédjét elhozni a suliból.
Nem fújt a szél. Sütött a nap. Peti sajnos minden Mikulásról lemaradt, így – reméltem – a Fő téren kárpótolhatom. Szerencsénkre a Hóember mellett ott állt Mikulás szánja, gyorsan felpattant rá és rendkívül boldog volt, talán feledtette pár percre a betegségek halmazát.
Petra is csatlakozott hozzá, együtt képzelték, hogy repülnek az Északi Sarkra…
Hát igen. Bármennyire nem kezdünk háttal gondolatot, így tudom visszaadni, hát igen, megint nem így terveztem az adventi időszakot. El szerettem volna vinni Nagykarácsonyba őket, Győrbe is. Ezt elfelejthetjük idén is…talán egyszer sikerül.
A gyerekeim, s én is szeretem a kivilágított, különleges hangulatot árasztó dekorációkat, díszleteket. Maradunk a helyi Fő térnél, ha az időjárás engedi. Peti nem viseli el a szelet és nagyon fázós is.
A gyerekek betegségei a lelki fáradtságomon megnyomtak egy gombot s ennek hála, összeszedtem magam. Tenni kell a dolgom…
Mélyen el kellett gondolkodnom, hogy min kell/ene változtatnom azon, hogy ne dőljek ki néha ennyire a sorból.
Vettem színes papírokat, jövőre mindenki megkapja a szintjének megfelelő fix, apró napi feladatot. A papírra a gyerekeknek lerajzolom, másnak leírom .
S Igen, magamnak pedig az a feladatom január 1-ig, hogy felírjam mi az amin NEM tudok változtatni tuti s mi az amin lehet.
Mi az ami annyira idegesít, vagy fusztrál, hogy nyomaszt. S ezek a teendők közt lakozik. Ahogy a sokat emlegetett énidőt is meg kell találnom, mert a lelkem nagyon kiabál érte. Nélküle nem töltődnek fel a mozgató elemeim és előbb-utóbb teljesen lemerülök. Ezt pedig nem szeretném.
Nézve a gyerekeim arcát, én vagyok a felelős értük, ők adottak, magammal is kell törődni. Talán másként kell neki állni keresni az időt, a lehetőséget rá, mint ahogy eddig szerettem volna.
Ismerem egy picit magam…az agyam, a gondolataim, az idegrendszerem sokszor felesleges marathont fut. Ezt kellene megakadályoznom , önmagam túlpörgését, amit én csinálok saját magamnak. A körülményeim adottak, van ami fixen, örökre. A sok átvirrasztott éjszaka talán most jó gondolati útra terelt, ami a helyes cselekedetet is elindította…
Az állandó kételyeim, kérdéseim, amivel magamat fullasztom . Át kell programoznom magamat…
Sajnos látok szomorú élettörténeteket, látok szeretetéhes gyermekeket, akik csak megszülettek és az oda nem figyelés miatt elvesznek, vagy elvesztek.
Ilyenkor rádöbbenek, hogy talán én jól szeretem őket, talán tényleg figyelek rájuk, gondoskodok róluk.
Peti születetten nem gonosz, hianyzik belőle a rosszindulat és bántás szándéka, sőt, nem is érti érzelmileg, hogy valaki miért bánt valakit.
Petra pedig rendkívül jó lelkű, segítőkész, törődő személyiség. Soha nem verekedne, ütne, csúfolna senkit. Nehezen is kezeli az ilyen apróbb atrocitásokat, hiszen elkerülhetetlenek gyerekközösségben.
Szerencsém van a személyiségük eme részével.
S rengeteg minden másért vagyok hálás az Életnek…de a holtpontokon ezek eltörpülnek…ezt kell kivédenem…
Gondolkodtam, hogy ezt is feladom. A blogot. Aztán pont jöttek olvasói levelek – ritkán jönnek – , amiben írta valaki, hogy erőt merít az írásaimból, majd valaki pedig inspirált a tisztelet adásával, tovább görgette a lelkemet a folytatás felé.
Köszönöm, az ismeretlen ismerősöknek a támogatást, jól esett. Nagyon örülök, hogy minden komolyságommal együtt adhatok…
Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát. Megtalálsz a Facebook oldalon is.