Milyen bizonyítványt kapsz, ha fogyatékos a fiad? Mit értékelnek egyáltalán ?…
Milyen is egy félévi értékelés egy down szindrómás gyerek esetében, azaz Petimnél? Többen kérdezték, ki finomabban, ki nem…
Előbb akartam írni erről, de a betegségek lefoglalták az időmet…
Több véleményt lehet olvasni, hallani az iskolarendszerekről, a tanulásról, a bizonyítványról, a jegyekről. Sajátos véleményem alakult ki erről a pár év alatt. Tapasztalás egyrészt a gyerekek által, másrészt az igazán fontos dolgok meglátásához Peti személyiségén keresztül vezet az út…
Hogyan kell egy értékelést fogadni, ha a gyermekedről szól ? Képes vagy-e meglátni a jót a szavak mögött, akkor is, ha nemcsak dicséret van?
Biztos mindenki hallott már kétségbeesett szülőt, akinek nem lett mindenből kiváló a gyermeke, vagy olyat is, aki abszolút nem foglalkozott ezzel.
Lássuk Peti félévijét:
Peti 10 éves. Itt tart. Hasonlíthatom-e őt máshoz?
Hogyan is tehetném, hiszen minden gyerek egyedi, még a speciális gyermekek is másként fejlődnek, más az erősségük és gyengeségük.
Kétféleképpen kérdezhetem: kevesebb-e ő azért, mert csak ennyit tud ?, vagy büszke vagyok rá, hogy ennyit tud?
Én tudom, honnan indult. Látom nap, mint nap. Látom a fejlődését, amit más talán megmosolyog, mármint azt, hogy ezt fejlődésnek nevezem…amit más talán igazán nem is érthet meg, nem látva a hétköznapokat.
Ragadjunk meg egy mondatot a Mozgás értékeléséből:
„Szereti a tornaórákat. / Óra végén megköszöni / – Megköszöni, magától…..mert ő mindent értékel. Hallom a hangját, ahogyan megköszönheti….
Lehetek rá nem büszke? Nem. IGENIS büszke vagyok rá, a tanáraikra, az asszisztensekre, akik inspirálóvá teszik számára az iskolába járást, a tanulást, a tudásvágyat pedig megfelelő szinten táplálják. Segítve, támogatva, nem kinagyítva a gyengeségeit.
Talán valaki ledöbben elolvasva a bizonyítványát, hogy még csak itt tart, vagy hogy ez nem is teljes értékelés.
Mi a teljes értékelés vajon? Mi a tudás ? Minek a tudása ad alapot, de mihez is? Petinek az egyik legfontosabb dolga, hogy önellátóvá válhasson legalább itthon, hogy a világ számára is érthetőbb legyen, hogy amennyire csak lehet, ne érzékelje a másságát / ez előbb-utóbb elkerülhetetlen sajnos /.
Olvasva látom, hogy itthon, ha játszunk, mit is kell megerősítenünk benne. Az értékelés tájékoztatást ad nekem is, hogy mire kell itthon jobban koncentrálni feladatozás közben, de nem keserít el.
Amíg lelkesedéssel rohan az osztályterem felé, amíg betegen szomorú, hogy nem mehet iskolába, addig minden rendben van. Nézzük csak meg a terem ajtaját, mellette a falon a munkájukat, mert mindent ők csinálnak….Lehet ide szomorúan menni?
Hozhatnék-e ki többet belőle ? Talán igen, talán nem. Talán már kevésbé stresszelek ezen….
Természetesen van kontrasztom, mert látom Eperke értékelését, látom a különbséget bőven.
Egész héten a lányom a hátrabukfencet gyakorolta. Pici hely miatt, csak az ágyon tudta. Hol sikerült, hol nem. Tegnap láttam a Krétában, hogy kiválóan teljesített lett az eredménye ebben a feladatban. Mentem érte a suliba és szomorúan mesélte, hogy nem sikerült jól az átfordulás, görbe lett, szerinte, biztos nem kapta meg rá a legjobb értékelést. Elárultam neki, hogy de igen, megkapta.
Ugyanakkor elmondtam neki, hogy bármilyen jegy jó jegy nekem, megfelel, ha látom, hogy akarja, csak valamiért nem sikerül, vagy nincs készsége, ügyessége hozzá, hiszen senki nem tud mindent….
Engem az tesz boldoggá, ha látom rajta is, hogy tudni akar és érdeklődő, a jegy egy hozadék…. ehhez viszont kell inspirációs oktatás. Szerencsém van mindkét helyen? Vagy csak másként értékelek lélekben és ezáltal a gyerekeim is másként látnak dolgokat? Jó ez vajon a mai világban ? Az idő adhat csak választ a kérdéseimre….s azt is tudom, hogy idővel nehezebb lesz, de egyelőre a jelen az adott….
Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát….
Mindownnap blog oldalt ITT találod a Facebook felületén.