Merj lépni 45 felett is az álmaid felé, soha nem késő boldogabbnak lenni…
Ez a nap is eljött…
Nagyjából egy hónappal ezelőtt kaptam Meghívót a ma megrendezésre kerülő Cosmopolitan blogger day-re. Nagyon meglepődtem.
Tettem közben a dolgom, teltek a napok. Sokszor megfordult a fejemben, hogy nem megyek el. Fogtam arra, hogy nem tudom megoldani, nem vagyok 20 éves és különben is…A másik énem azonban folyamatosan mondogatta, hogy csak keresem a kibúvót, hiszen ezen a napon minden adott, a gyerekek apával tudnak lenni, csak gyártom a kifogást, hogy nehogy kilépjek a megszokott életemből, a komfort zónámból…
Le kellett küzdenem a bennem harcoló kisördögöt. Szinte az utolsó pillanatban hagyattam jóvá regisztrációval a Meghívót. Úgy döntöttem mennem kell. Magamért – végre egy kis idő, ami rólam szól…
Reggel izgatottan keltem fel. Még mindenki aludt. Éppen el kezdtem a konyhában tevékenykedni, amikor hallom, valaki a fürdőben motoszkál. Petim indult a wc-re. Kérdem tőle, hogy mit csinál, mert korán van még. Válasza: ” ANya, pisilnem kell ! Na, mondtam. Majd visszafekszem.”
Döbbenten álltam a fürdő ajtóban, mert még soha nem kelt fel magától éjjel azért, hogy elmenjen pisilni. Talán ez is egy fejlődési fok? Ez majd kiderül. Dolgát végezvén, gyorsan ráadtam a pelust , átölelte a maciját és már aludt is tovább….
Én gyorsan folytattam a készülődést. Új bakancsomat vettem fel, erre az alkalomra nem mehettem túracipőbe. Piros, bőr, téliesített a cipellőm. Először volt a lábamon…
Kilépve a lépcsőházból, köd fogadott. Nem örültem. Beültem az autóba és irány Budapest. A találkozó a Krisztina krt 55-ben volt. Én a Németvölgyi útig biztosan tudom az utat. Annak közelében parkoltam. Innen gyalogoltam a Déli pályaudvarig. Ott vártak blogger társaim. Nem sejtettem, hogy egy kicsit nagyobb távolság, főleg új cipőben…. Nem szoktam késni, de ma sajnos sikerült. A lányok rám vártak, több mint 20 percet.
Nagyon jól esett, hogy nem egyedül kellett belépnem egy ilyen impozáns helyre, számomra idegen világba. Legbelül folyamatosan szakadt rólam a víz, remegett kezem – lábam. Olyan messze volt mindez attól,amit én csinálok 10 éve. Végre nem a betegségek és másság világában voltam, hanem egy másik ország látványával barátkoztam…Nem volt könnyű. Zavarban voltam és feszültnek is éreztem magam, pedig ez már nem jellemző rám. Itt azonban nem a járt út volt, hanem egy teljesen ismeretlen terep.
Leültünk az előadóterembe és hallgattam a profi vloggereket, bloggereket, youtoubereket. Rengeteg ismeretlen kifejezést hallottam – ezeket ki is jegyzeteltem, hogy utána tudjak olvasni és okosodhassak. Tanultam, ötletek születtek a fejemben, ÉREZTEM az Életet !!!!
Nézelődve, hallgatva jöttem rá, hogy örülök, hogy ott vagyok. Büszke voltam magamra, mert megmertem lépni ezt, nem hagytam magam itthon. Aki otthon van sok éve, sejtheti ez mekkora lépés.
Rájöttem, hogy nem számít, hogy 48 éves és nem vékony vagyok. Nem ez számít. Az számít, hogy decemberben sok év halogatás után belevágtam a blogírásba. Mertem elkezdeni azt, amire régen vágytam, de mindig halogattam. Tettem egy lépést valami felé…amit én sem tudtam megfogalmazni, hogy mi felé is.
Ma jöttem rá, hogy hiába szól a blogom a Másságról, Petiről, ez a napló, nekem is ad. Értem is íródik, mert feltölt, energiát ad. Sőt, azt is érzem, hogy általa végre újjászületek. VÉGRE !!!!
Sok év után először érzem, hogy lendületben vagyok, mert a jelek szerint jó úton haladok az életemben.
Nem számít a korom, a súlyom / csak a fránya szorongó pszichém fusztrál vele /, mert közben szárnyaim lettek, amitől minden könnyebbé kezd válni.
Amikor azt csinálhatjuk, amit SZERETÜNK, s nem azt amit KELL, akkor a lelkünk táplálkozik.
Mindenkinek üzenem, hogy ne halogassa a dédelgetett álom felé vezető út elkezdését. Elképesztő mennyi pozitív ingert lehet így átélni. Hiszem, ha jó irányba mozdulunk, a lehetőségek is megtalálnak minket.
Nekem, mindjárt 49 évesen, ez a nap, életem egyik legfontosabb és legemlékezetesebb napja lesz, annak ellenére, hogy a szép cipőm kikészítette a lábamat és alig találtam meg az autómat visszafele, de így legalább sokat sétálhattam Budapest eme részén. Ilyenre ritkán van lehetőségem.
A jövő a lányomé, de a JELENEM még az enyém !
Köszönöm annak, akitől a Meghívót kaptam, Örök hála.
Köszönöm https://kapcsolathekker.cafeblog.hu/ írójának, és / https://kissemese.cafeblog.hu/ és https://astrid.cafeblog.hu alkotójának, , hogy ma megvártak és erősítettek…
Fájó lábakkal, de boldog lélekkel fekszem ma le….szétfeszít a sok energia.
Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát. Megtalálsz a Facebook oldalon