Karácsony innen és túl

Minden ember életében van olyan pillanat,helyzet, amikor megváltozik az élethez való viszonya, az értékrendje, személyisége. Nálam az egyik ilyen 2007-okt-30 – 2008. februárjáig tartott. Felejthetetlen időszak, hogy a születés pillanatában egyből ott a halál is, hogy az élet annyira képlékeny, hogy nem tudhatjuk biztosan, meddig tart. Ekkor nem volt Karácssonyunk, hanem a Szent László kórház intenzív osztályán csak a dermesztő hideg ült a szívünkön. Az ügyeletes orvos közölte velünk, ha pár órával később ér oda Peti, meghal. Kiszáradásban….A legszörnyűbb az volt, hogy egy másik kórház küldte ide Petit – nem a klinika – úgy, hogy Peti abban a kórházban volt éppen akkor, s azt mondták májelégtelensége van. Ekkor sztomazsákos volt – a hasfalára volt kivezetve a vastagbele , egy zsákocskába folyt bele a széklete. Nekem gyanús volt, hogy folyamatosan fogyott, úgy nézett ki, mint akin lóg a bőr. Szerencsénk volt, hogy elküldték a Szent László Kórházba. Egy éjszakán át kritikus volt megint, hogy megéli-e a másnapot. 5-6 óra leforgása alatt az infúziók csodát tettek vele, egy életerős, mosolygós baba nézett ránk. Egy karácsonyi csoda….

Sajnos láttunk meghalni egy hetes csecsemőt, 11 éves kisfiút. Soha nem fogom elfelejteni a szülőket sem….

Az elmúlt 9 évben volt párszor súlyos állapotban Peti. Hajlamos arra, hogy pár óra leforgása alatt nagyon rosszul legyen. Mindezek ellenére minden vizsgálatot kellő türelemmel, együttműködéssel fogad. Megtanítottam neki, hogy a vérvételnél jön a zümi-zümi és iszik a kezéből, mert szomjas. Nem hadakozik, nem kell lefogni, néha picit sírdogál, de már rutinosan tűri.

Én minden betegségét nagyon aggódva fogadom , nehezen kezelem, nehezen tudom elérni, hogy a halál árnyékát ne érezzem a szívemben, túl sokszor közelítette már meg.

Emberi alaptermészetűnknél fogva természetesnek vesszük, hogy minden adott. Egészséges gyermek, egészséges testtel. Peti megmutatta és megtanította , hogy semmi nem természetes. A bélműködés, az emésztés, a fejlődés maga a csoda. Az ő szervezetének működése eltér az átlagtól. Összetett felszívódási zavarának és ételallergiájának köszönhetően az étkezés egy másik dimenzióba került. Kevés ételféleséget tolerál, minimális hibánál már vérző, hámhiányos a feneke. Hiba pedig akad, mert nem beazonosítható, hogy milyen összetevőre ad negatív reakciót a teste. Soha nem követel ételféleségeket, nem hisztizik, hogy nem akarja az adott ételt megenni. Mindent megeszik, amit adok neki, mindent megköszön, megkérdezi, hogy eheti-e. Már idegenektől sem fogad el semmit. „ Köszönöm nem ehetem „ – mondja, ha megkínálják. Karácsonykor a rengeteg finom étel látványa sem zökkenti ki soha. Csodálom Őt, ahogy a dolgokhoz áll.  Azt sugározza folyamatosan kifele, hogy minden úgy jó, ahogy van, hogy örülni kell minden pillanatnak, mert olyan nincs, hogy ne lehessen boldog, még akkor is amikor pokoli fájdalmakat él meg.

Rengeteg betegséggel megismerkedtem, láttam borzalmas dolgokat. Megtanultam a különböző tünetek kezelését, ápolását, immunis lettem a széklet szagára – hiszen napi 10 ilyen pelus cseréje már rutin lett. Mégsem élem meg teherként. Ezt a feladatot kaptam, ez a dolgom. Nálunk sokkal rosszabb élethelyzet is sok van, sokkal súlyosabb betegségekkel.   Értékelem a saját életemet a saját korlátaival. Peti első gyermek, fogalmam sincs milyen, ha valakinek csak egészséges gyermeke van. Mi így kezdtük a szülővé válást. Nekünk ez a természetes. A testvére – Eperke megszületése óta / 2009 december / látom és érzem a különbséget, mindenben. Érdemes-e elmélkednem azon, hogy milyen lenne az életem, ha két egészséges gyermekem lenne ? Nem, mert az nem valóság,  persze eszembejut néha, de ennyi. Minden élethelyzet azon múlik, hogyan éljük meg. Jól vagy rosszul talán múlik azon, hogy előtte milyen életünk volt, illetve azon, hogy mi ad tartást a léleknek. Nem hiszem, hogy nekünk rosszabb életünk lenne, mert senki lelkébe nem láthatunk bele, nem tudhatjuk, ki mekkora terhet cipel. Mindenkinek vannak démonjai, hibái, a legbelső harcunk a sajátunk.

Szoktam hallani rengeteg panaszt, látom, ahogy sok ember szinte a semmiből csinál gondot, gyűjti a lelkében a dühöt, irigységet, közben süket és vak lesz az élet szépségeire. Minden pillanatban,amíg élünk, amíg él a szerettünk, lehet találni szép pillanatot, percet, órát. Képesnek kell lenni megtalálni a boldogságot. Nehézségek ellenére is.

Nekem tud fájni a lelkem, mert most is tudom, hogy van olyan ismerősöm, akinek gyermeke talán most köszön el a földi életétől. Én átérzem képletesen ezt a fájdalmat, szerencsésnek tartom magam, mert élnek a gyermekeim, itt a párom, s a legtöbb szerettünk él. Az életben vannak dolgok, amik csak megtörténnek, a halál is ilyen. Az okát soha nem lehet megérteni, de értékelni lehet az élő pillanatokat.

Sok erőt kívánok most azoknak, akik ezen az Ünnepen a gyásszal is szembesülnek, remélem találnak kapaszkodót, ami továbbviszi őket….