Így tehetünk csodát másokkal – Végre elindulhattunk Meseországba, januárban érkezünk vissza- a varázslat fuvallatát és csoda pillanatait élvezzük
Végre itt vannak….a régi barátai Petinek
Minden évben rendíthetetlen szeretettel örül a régen látott barátainak. Hóember, szarvas, Manó, Télapó. Felöltözik és átalakul a lakásunk Télapó országává.
Én szeretem, a várakozást. Az örömöket a szemükben, az igazi csodálatot. Ezáltal az én lelkembe is beköltözik a varázslat.
Van, aki szereti ezt az időszakot, van, aki nem.
Nem tudom nem szeretni, nem tud minden évben nem megváltoztatni egy picit. Sok évbe telt, mire Petim első negatív Karácsonya az emlékeim tárházában átalakult és enyhült a félelem. Azóta november végén már az otthonunk átváltozik és végre végre Meseországban érezhetjük magunkat. A csodák világába merülhetünk el a gyermekeink tekintete által, a várakozás erejével egybekötött varázslatba, mert a varázslat fuvallata ilyenkor mindenkit megtalálhat.
Olyan könnyű a gyermeki mosolyban, tekintetben átértelmezni vagy pont meglátni a várakozás lényegét, a készülődést, az együtt átélt élmények idejét. Sokan fáradunk el lelkileg az életünk folyamán, vagy válunk megkeseredetté, idegessé, üressé. Ilyenkor keressünk egy boldog gyerekarcot, kapaszkodjunk gondolatilag bele és repítsük vissza magunkat Télapó szárnyán a boldogságunk pillanatához. Talán nem is kellene olyan sok a vidámabb életérzéshez, talán egy pici megértés a másik személyisége felé.
Megérteni, hogy ami bennünk van, az nem biztos, hogy benne van a másikban. Legyen az akár egy műszaki tudás, vagy egy képesség hiánya, inkább, ha kéri segítsünk neki ezek megismertetését. Senki nem tökéletes, senki nem tud mindent, és talán igen, mindannyian fogyatékosak vagyunk valamiben, mert túl nagy az élet tárháza a tudásokhoz, képességekhez. A megértés is nehéz lehet.
Én nagyon sokszor érzem magam azért kellemetlenül, mert nem értek az informatikai és technikai dolgokhoz, mert én úgy tanulok, hogy valaki elmagyarázza. Megértem, meg tudom tanulni, csak lehetőség kell az elsajátításához. Ugyanakkor aki ebben a világban nőtt fel, annak én analfabéta lehetek ezen a téren. Sajnos emiatt a lányom fényképezőjét sikerült tönkretennem….Megviselt. De nem érthetek mindenhez.
Más sem. Fogadjuk el egymás hiányosságait, talán akkor a feszült percek is kevesebbek lehetnek, és a pozitív hangulattól minden jobb.
Fogadjuk el az érzelmeink ingázó zűrzavarait, a néhai túlreagálásainkat, az idegbetegségünket. Hiszen mindenkiben ezer és ezer érzelmi háttér van, egy adott reakciója talán nem is nekünk szól. Én is lobbanok hirtelen, majd bocsánatot kérek és majd kielemzem magamban az okot…
Nagyon nehéz azoknak vigaszt adni ebben az időszakban, ha szerettük halt meg mostanában, vagy beteg a barátjuk, rokonuk. Mégis, repüljenek velünk egy kis Meseországba, Télapó zsákjához, dobjuk bele a kívánságlistánkat, mely nem anyagi vonzatú. Dobjuk bele azt a kívánságot, kérést, vágyat, ami most a legerősebben vezérli szívünket, agyunkat, működésünket….Higgyünk benne annyira, mint ahogy a gyerekek hisznek ilyenkor a varázslatban, mert a Hit ereje, legyen bármiben, sokat adhat. Én szeretnék egy másik, nyugodtabb idegrendszert, e feszülés érzésének mentességét. Télapó, én ezt kérem Tőled….
Tekintsük a rengeteg dekorációt ne giccsnek, hanem sok manó áldozatos munkájának, hiszen valaki, valakik sokat dolgoztak vele. Adjon ihletet a szívünknek inkább, hogy igazi meglepetést adjunk ajándékba, ami a másik ember szívéhez talál, mert lehet, hogy az csak egy tányér meleg leves a kedvencéből, vagy csak egy régi kedvenc társas, egy elfeledett szappan illata, mely a nagymamájához repíti az emlékeiben, egy tejes cikória kávé,amely a gyermekkorba viheti vissza az édesanyjához. Nézzük meg mélyen a szeretteink, szomszédaink legjobban fájó, de szeretett emlékét.
Ebben a vásári kavalkádban ne csak a drága ajándékokra koncentráljunk, hanem valami olyasmire, ami megsimogatja annak a lelkét, aki kapja, olyasmire, ami elhiteti vele a varázslat létezését. A szeretetét.
Gyermekeim tekintete az Ünnepek előtt, a helyi rendezvények, a Hóember, a Szánkó a legnagyobb hidegben is csillog és ragyog, mert a belső tüzet ezek folyamatosan táplálják.
Egy speciális, fogyatékos gyermeknek ezek a napok még fantasztikusabbak, mert intenzívebben élik meg. Látván egy olyan családot, ahol látható, hogy speciális családtag is van, ne félelemmel és sajnálattal nézzünk rájuk, hanem higgyük el, hogy ők a szeretet egy másik vonatán is ülnek, nekik is van szépség ebben a helyzetben, talán egy mosoly a sajnálkozó tekintet helyett, nekik is meghozza a melegség érzését.
Soha nem láthatunk bele senki tragédiájába, amit magában cipel, mert nem biztos, hogy látszik. Mindenki cipeli a maga terhét, de talán egy apró odafigyeléssel segíthetünk…
Ez az időszak engem is mindig feltölt, Mesevonatra ülök és elindulok az én emlékeim világában, a boldogság állomásaihoz, picit időzök és haladok tovább, talán valahol megtalálom a nyugodtabb idegrendszeremet és egyből hazahozom….
Tarts velem a pozitív emlékutazáson, a saját élményeidben, hátha ezáltal felszabadul bennünk valami, ami által adhatunk másnak……. szebb pillanatot, önmagunkkal….
Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát. Megtalálsz a Facebook oldalon