Érzékenyítés igenis létezik…életfényt hozott …átéltük ma és szárnyalunk….

Én tácolnék…..mindenkivel….

Bizony, bizony. Táncolnék és énekelnék örömömben.

IGEN ! MEGCSINÁLTA ! IGEN ! IGEN! IGEN ! IGEN !

Nagy lelkesedéssel indultunk ma Petivel az ugri szakkörre. Olyan boldog volt, hogy mehet a gyerekek közé….én meg nagyon féltem. Attól, hogy esetleg a kezelhetetlen éne jön elő, vagy, hogy a gyerekek kinézik.

A tornaterem előtt várakoztunk. Egyesével érkeztek a tanulók, kicsiktől a 10 évesekig. Petike ült a padon a terembe. : ” Itt lehetek tényleg ? Itt majd így kell ugrálni? ” – mutatta karjaival a mozdulatokat. Áhitattal nézett körbe és kiváncsian várakozott.

Lassan Petrám is megjelent, a többiek is. Egyből odament Petihez, kezébe adta az ugrálókötelét. Mondta a többieknek, hogy Peti a tesója és azért van ott, mert szeretne megtanulni ugrálni ő is. 

A lányok körbe állták Petit, szinte versenyeztek, hogy ki mutassa és magyarázza el neki, hogy hogyan is kell. A legnagyobb természetességgel, türelemmel. Petinek nem sikerült, de árgus szemekkel figyelte a lányokat és próbálkozott. A sikertelenség ellenére a lányok mindenben segítették, ha belegabalyodott a kötélbe, ha nem értett valamit, odamentek hozzá és minden gúny nélkül mutatták meg a megoldást. Petim itt csak egy segítségre szoruló kisfiú volt, nem pedig értelmi fogyatékos. Micsoda érzés !!!!!!

Én az ajtóban álltam és csak figyeltem. A szám kiszáradva, gyomromban enyhe remegéssel. Lassan azonban az öröm és boldogság szelét éreztem a lelkemben. ❤

Megérkezett Piroska néni. A diákok felsorakoztak a feladathoz, én elköszöntem, hogy a terem előtt várakozok, ha gond van. Jeleztem, hogy a tesó, Petra – Eperke, tud segíteni, hogy mit tud Peti.

Kiültem a padra. Félig stresszesen, várakozva, hogy mikor küldi ki Petit, hogy esetleg kezelhetetlen, vagy zavaró…Vártam. Eltelt 5 perc, 10 perc, 20 perc…….és NEM jött ki.

VÉGIGCSINÁLTA !!!!!!!!!

A többiekkel együtt jött ki. Fáradt, de boldog arccal : ” Anya, ez tetszett, együtt voltam a gyerekekkel, jó volt. Ügyes voltam? Szót fogadtam. ” – hatalmas ölelést kapott. BÜSZKE voltam. Rá, Piroska nénire, a lányom iskolájára !!!!!! A diákokra, kislányokra, akik ösztönös empátiával fogadták !!!!❤❤❤❤ Laura, Bianka – s a többiek.

Ma este azonban azok az anyukák is nagyon büszkék lehetnek lányaikra, akik ma ennek a történetnek a részesei voltak. Az ilyen, negatív érzelemtől mentes gyerekekből lesznek elfogadó felnőttek,  inspiráló és biztató személyiségek. 

Indulás előtt Peti odament Piroska nénihez  : ” Piroska néni köszönöm, hogy itt lehettem. Te fogsz megtanítani így ugrálni? A zene is szólni fog? Jó lesz. ” – Piroska néni mosolyogva javasolta, hogy gyakoroljunk. Megtudtam, hogy semmi gond nem volt. A gyerekek tolerálták Petit, segítették. Mondta Piroska néni, hogy a gyerekek itt elfogadóak, ne aggódjak…

Mekkora érzelem ez nekem. Sírva, hangosan nevetnék, ha egyedül lennék, örömömben. Ez az esély, sokkal, de sokkal többet jelent bárminél. Nekem. Petinek.

Boldogság Petinek, mert érzi a másságát, de most kapott egy szeletet az Élet másik tortájából, s ez igenis jár neki. Megízlelni, hogy ilyen is van, hogy így is lehet, hogy nem kívülálló….hanem egy csapat része. Hetente 2x innentől !!!! S én, mint anya, tudom, hogy a szocializációja szempontjából ez elengedhetetlenül fontos. S ehhez „csak” ennyi kell. Valakitől egy lehetőség és élni vele.

Köszönöm, köszönöm, köszönöm….

Megtettük ma is, amit megtehettünk….

Boldogsággal, az élet egyik legjobb érzésével alszunk ma el. Tele energiával és a jövőbe vetett hitünkkel…

Azt érzem : van jövőnk !!!!!! Van Élet MÁSként is szuper élményekkel  ! !!!

A fotók Murphy miatt nem lettek jó minőségűek, de a lényeget talán visszaadják.

Petim hulla fáradt, de nagyon boldog….szép álmai lesznek….

 

Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát. Megtalálsz a Facebook oldalon