Egy iskola példamutatása összefogásból, szeretetből, kitartásból

/kép forrása: Unshplash, Cel Lisboa/

EGYEDÜL mentem el egy bálba, egy iskolai, szülő – tanár bálra. A lányom iskolájába. Félve és szorongva indultam, de sikerült jól éreznem magam.

Van még jó iskola? Van még jó pedagógus? Mitől is jó egy iskola? 

Mi tanév közepén csöppentünk ebbe az iskolába. Na jó, nem csöppentünk, hanem direkt ide kértem át a kislányomat. Bizony. Második félévtől, de ez most nem az a történet. Arról bővebben legközelebb.

Áprilisban,itt is megtartották a szokásos szülői bált. Ekkor még nagyon friss voltam ebben a csapatban, mint szülő. Elég sokáig vívódtam, el akarok-e menni egyedül, hiszen szinte senkit nem ismertem. A gyerekek apjukkal voltak, így felszabadult ez az estém. Ki akartam használni, és nem a szokásos bezárom magam érzésbe elmerülni akartam. Az idei évet azonban annak szentelem, hogy sok új dologba kezdek bele és igenis elmegyek egyedül is helyekre. Mert másként nem tudok kiszabadulni a mókuskerékből.

Ez azonban nehéz feladatnak tűnt. Egy iskolai bál, ahol szinte sem a szülőket, sem a tanárokat nem ismertem. Az utolsó pillanatig küzdöttem magammal, de aztán legyőztem azt az érzést, hogy ciki egyedül menni. Ciki vagy sem, ezt csak mi érezzük annak, aki éppen egyedül marad, akinek éppen egyedül kell megtennie a tétova lépéseket. Ha már odaérek – gondoltam magamban – nem leszek egyedül.

Nos, az ajtón belépve már fogadott egy kis lélekerősítő.

Ezután kerestem meg az osztályhoz tartozó asztalt. Feszengve, önmagamat biztatva ültem le. Mondtam magamnak, hogy nem veszíthetek semmit, mert ha nem érzem jól magam, legfeljebb hazajövök. Ugyanakkor úgy éreztem tartozom a jelenlétemmel a lányomnak, önmagamnak, az iskolának. Csak így tudok részt venni ebben a közösségben.

Hamar feloldódtam, ebben segítségemre voltak a szülőtársaim. Majd pedig elkezdődött a bál. Teljesen magával ragadott a hangulata. Minden negatív érzetemet elrepítette egy másik bolygóra. Csak ültem és hallgattam és láttam és éreztem. Éreztem egy rendkívül barátságos, sallangoktól mentes légkört. 

Én abban hiszek, hogy egy teret az emberek személyisége, lelke tölt meg. Ezen múlik minden. Benyeczkó Ilona az iskola intézményvezetője. Ő volt a műsorvezető /is/. Elbűvölő kedvessége – a személyéből áradó türelem, nyugalom, alázat, kedvesség, odafigyelés keveredve a bájos nőiesség minden elemével – domináló volt ezen az estén is. 

Színvonalas műsort szerveztek. A fellépők közt láthattam Torma Réka, 7.osztályos tanuló előadását és Boldizsár Tamást, aki volt diák és jelenleg , már az Operett Színház tagja. Minden fellépő ajándékot vehetett át az intézmény vezetőtől, melyek közös munkával jöttek létre. Megtalálhattuk az OMBKE képvislőit, Bársony László elnököt és Izing Ferenc titkárt, akik a krampampulihoz és tombolatárgyakhoz járultak hozzá. Természetesen jelenlétükkel pedig az elmaradhatatlan jó kedvvel. Jelen volt Turza Károly képviselő, aki  tombolatárgyat hozott. Polgármester Úr köszöntőjét is hallhattam, láthattam. Hallhatta mindenki az iskola jövőjére vonatkozó terveket.

Benyeczkó Ilona 8 éve vezeti ezt az intézményt is. Személyisége által, a tantestülettel is együttműködve sikerült egy magas színvonalat tartania, és új, innovatív módszereket bevezetnie : sakkpalota, lego, emelt angol és informatika, lorai idegen nyelv oktatás,tehetséggondozás. Jelenleg Ilona helyettesei Tengelics Erzsébet, Gerlachné Staudt Ildikó is kitartó és áldozatos munkájukkal támogatják az iskola sikereit, természetesen a tantestület tagjaival együtt. Nem tudok sajnos mindenkit felsorolni, mert nem biztos, hogy naprakész az információm e téren, megsérteni pedig senkit nem akarok.

A fényképen középen az intézményvezető, mellette a két helyettese, balra G-Staudt Ildikó, jobbra Tengelics Erzsébet.

A bált pedig az iskola saját maga szervezte, az iskola dolgozóinak hathatós segítségével valósítottak meg mindent, amihez  a szülői munkaközösség tagjai is hozzájárultak. Mindenki a legjobb tudása szerint, a lelke egy részével is dolgozott azon, hogy a bál ennyire barátságos és emberi legyen. Úgy gondolom nem kevés munka és összefogás áll a szervezés mögött.

Elnéztem a bálon résztvevő párokat is. A szülőket. Van, akiket már több, mint tíz éve ismerek.  Van, akiket csak most láttam először, van akit 15 év után láttam itt újra. Látni lehetett azonban  a szeretet jelenlétét. A sok éves összetartozás mozdulatait, cinkos mosolyait, biztató érintéseit a táncparketten, az asztaloknál. Ahogy egy férj észrevétlenül megszorítja a felesége kezét,  ahogy szeretetteljesen erőt ad át egy apró gesztussal.  Az igazi, tápláló értékek nem kopnak el. Csak látni és láttatni kell. 

 Számomra meglepő volt, hogy a fellépők után, a zenekar megszólalásakor, már a táncparkett szinte azonnal megtelt. Nem volt feszengés, hogy ki kezdjen. Egész egyszerűen egy házibuli közepén éreztem magam. 

Közvetlenek voltak a vezetők, a pedagógusok, a szülők. Itt igazán jól érezhette magát mindenki.

A bálon, és utána is azon gondolkodtam, vajon mi lehet a Váci iskola titka? Mindannyian tudjuk, akiknek van iskolás gyermeke, vagy pedagógus ismerőse, hogy nem a legkönnyebb a helyzet, egyik oldalról sem. Itt mégis azt tapasztalom, hogy minden nehézség ellenére gördülékenyen, emberségesen haladnak a dolgok. Nagyon úgy tűnik, hogy összetartó kis csapat dolgozik ebben az intézményben. Ez pedig nagyon fontos. 

Idézem egy pedagógus szemszögéből a Váci iskola titkának lényegét, és szerintem ez a pár mondat hűen visszaadja azt, amit én is érzékelek, mint szülő: 

„A Váci sikerét nem csak a szakmai munkának tudnám be, hanem annak a nagyszerű emberi plusznak, ami ebben a tantestületben megvan. Odafigyelés, szakmai és emberi kommunikáció, együttgondolkodás… Bár ezek csupa olyan tényezők, melyeket alapnak gondolnánk egy iskola életében, de pont ettől vagyunk mások, hogy ezt másképp csináljuk, másképp értékeljük.”.

Sajnos nagyon megszokott lett a társadalmunkban, hogy folyamatos a szidás, a negatív dolgok kiemelése, a másik ember nyilvános sértegetése. Miután a lányom most volt másodikos, ezerszer elgondolkoztam azon, hogy vajon mi inspirálja a pedagógusokat, hiszen van rálátásom másik helyen a belső rendszerre, az oktatáspolitika gyengeségeire. 

Íme, ismételten csak idézni tudom egyik pedagógus ismerősömet :

“A motiváció a mi pályánkon egy olyan szerencsés terület, ami ezer oldalról támogatott, ha elég érzékenyek vagyunk arra, hogy vegyük a felénk érkező jeleket. Egy kisgyerek ölelése, egy szülő elismerő szava, egy kolléga támogató észrevétele mind ezek közé tartoznak. Engem személy szerint a közvetlen környezetem inspirál. A diákjaim, akik szeretettel fordulnak felém, a kollégáim, akik támogatnak, és akikért dolgozom nap, mint nap és persze a családom, akik toleranciával, megértéssel, türelemmel a hátországot biztosítják számomra.”.

És nem, bizony nemcsak egy pedagógus gondolkozik így, több is. És ezért van az, hogy még igenis vannak jó iskolák!

És amíg vannak így gondolkozó pedagógusok, addig támaszai is vannak a gyermekeinknek. Ne felejtsük azonban, hogy az alap szabályok megtanítása a szülő dolga, és ha mi toleranciát várunk, mi is úgy forduljunk a tanárokhoz. 

Legyünk bátrak kérdezni, kérni, informálódni. Próbáljuk meg meglátni a jót egy adott helyzetben, észrevenni, hogy csillog a gyermekünk szeme, vagy ha valamiért nem megfelelő, merjünk változtatni. A legjobb megoldást megkeresni.

És ha kell, menjünk el egyedül is egy rendezvényre, mert rengeteg új inger érhet minket. 

cel lisboa