Csodákban hinni kell és megtörténnek. Down szindróma – Peti által több csodát is átéltünk…

Peti még mindig a csütörtöki farsang hatása alatt van. Folyamatosan nézegeti a képeket, a felvételeket és vissza akar menni….Mondtam, hogy felejthetetlen élmény …Annyira jó nézni a szemeit, a manó arcocskáját, ahogy lelkesedve mesél még mindig….Érezni az életfény jelenlétét a lelkében, mindig, minden körülmények közt….S nemcsak ő ilyen. A legtöbb speciális gyermek / ahogy Peti Karesz „bácsija” fogalmazta / szív – ember, őszinték, tiszták. Peti előtt én sem ismertem ezt a közeget.

Peti megszületése előtt 2 munkahelyem volt. A karrier útján szárnyaltam. Párom is több helyen dolgozott. Volt saját „vállalásunk” , volt mellette alkalmazotti státuszunk is. Az volt a terv, hogy Peti megszületése után pár hónappal a munkahelyemre bejárhatok dolgozni, vagy otthonról megpróbálhatom. Ekkor vettünk lakást is, CHF hitelre. A pénzügyi tartalékunk az önrészre ment el. Ez volt 2007 májusában. Októberig igyekeztünk még spórolni. S október 30-án megszületett Peti. A születése estéjén közölték, hogy Down szindrómás. Másnap pedig már a bélbetegségére is utaltak, a szülés másnapján, este, el is szállította a mentő Budapestre, az I.sz gyermekklinikára. Én csak 4 nap után követhettem. Hamar kiderült, hogy mindaz, amit elterveztünk, nem fog megvalósulni.

Akkor még nem lehetett ott maradni éjjel az anyáknak a klinikán, nem volt hol aludnom, így másnaponta jártunk a klinikára. Vittem Petinek a lefejt anyatejet, autóztunk 140 km-t, amikor csak tudtunk. Hoztunk egy döntést, mely szerint Peti a legfontosabb, hogy érezze, vele és ott vagyunk. Munkahely, pénz – minden, ami anyagi jellegű, később is megszerezhető, de az ő lelkének akkor és ott kellettünk.. Így párom is velem együtt ott volt, ezáltal a munkahelyéről elküldték – sejtettük, hogy így lesz, de nem bántuk .  A közös „vállalásunk” pedig személyes jelenlétet igényelt volna, így azt is visszaadtuk. Február közepéig, azaz 3 és fél hónapig szurkoltunk Peti életéért, s éltük fel apránként a maradék tartalék pénzünket. Önmagában az üzemanyag ára sem volt kevés, de nem sajnáltunk semmit.

Február végén lélegezhettünk fel, hozhattuk haza végleg a klinikáról. Addig láttuk életveszélyben, láttuk, amikor a gépek tartották életben, láttunk sok szomorú dolgot. Ekkor már párom próbált munkahelyet keresni, de nem talált. Az én visszatérésem a munkahelyemre is csak álom maradt. Apránként visszavásároltuk az életbiztosításainkat is. Igyekeztünk anyagilag túlélni. Ehhez párosult, hogy csak egy ismerősünk maradt meg igazán mellettünk. Egyetlen egy Ember volt, aki vigasztalt, támogatott. Nem jöttek barátnők segíteni lélekben, mert nem tudtak mit kezdeni a helyzettel.

Ezekben a hónapokban úgy éreztem egy légüres térben lebegek, ami hideg és szürke. Szinte semmibe nem tudtam kapaszkodni, csak a legbelső, halvány hitembe, abba, hogy mindez csak átmenet és minden jóra fordul …Nagyon drasztikus volt a kontraszt a szülés utáni és előtti életünk közt. Nehéz volt feltalálni magunkat. Petiért is rengeteget aggódtunk az akkori állapotáért. Alapos nagytakarításon vett részt a lelkünk, alaposan megtapasztaltuk, mi és ki a fontos. Sajnos azt is meg kellett élnünk, hogy mi kinek voltunk igazán fontosak. Megtanultam azt is, hogy az adott nap, adott pillanata a biztos, minden más csak tervezet. Azóta sem aggódom előre, hogy mi lesz velünk x év múlva….úgysem tudjuk…

2008 júniusában már nem tudtuk, hogy augusztustól miből fogunk élni. Addigra minden lehetőséget kiaknáztunk a pénzügyi túlélésért. Egy vasárnap a párom hívott fel telefonon, hogy nem fogom elhinni, de nyertünk a lottón egy négyest. Pillanatra mérges lettem, hogy ez ronda vicc. Kitartóan mondta, hogy hallotta a rádióban a számainkat,nézzek utána. IGAZA volt !!!! Akkor és azon a napon kiabáltam : „ Tudtam, hogy vannak csodák. Köszönöm, köszönöm !!!! „. Ez az eset erősített meg abban a hitemben, hogy mindig mindenre jön megoldás, csak HINNI kell benne. Akkor sok négyes találat volt, ennek megfelelően is fizetett,  mi 6 hónapig éltünk abból a pénzből. Párom pár napig morgott, hogy miért nem nyertünk többet, erre azt tudtam válaszolni, hogy nekünk azt kell néznünk, hogy ez a túlélő csomagunk az Élettől….Mire letelt a 6 hónap, talált magának munkahelyet.

Addigra elfogadtuk azt is, hogy Petivel az élet más lesz, folyamatos orvosi kontrollok lesznek, állandó fejlesztésekkel, más irányú elfoglaltságokkal. Megismertük Petit, rájöttünk, hogy egy gyönyörű gyermek, aki imád minket s akit mi is nagyon szeretünk.. A kezdeti sokk kezdett feloldódni. Mintha a lottó nyeremény a jutalmunk lett volna. Az életünk onnan kezdett el visszakerülni a normál kerékvágásba, onnan nem kell az üres hűtőt nézni, onnan a szegénység szele elpárolgott. Nem vagyunk gazdagok, azóta sem tudtunk nyaralni menni, nincsenek luxus hobbijaink, de van mit enni, mindent ki tudunk fizetni, s ha kell, tudok magunknak ruhát venni. Az egészség és a lelki béke nem a pénz függvénye. Anyagilag meg sem közelítjük a Peti születése előtti állapotot. Helyette azonban a lelkünkben sokkal több érzelmi élmény van. Megtanultam elfogadni és nem beletörődni, mert a kettő közt nagyon nagy különbség van.

Ez a korszak keményen beleégett a lelkembe. Megerősített. Abban, hogy Hinni kell, s megtörténik a csoda. A lottó nyeremény volt az egyik csoda az életünkben, utána is történt még pár apró csoda.

Nehéz megfogalmazni mit adott és mit adnak az ilyen történések. Nekem optimizmust, mosolyt, kitartást, energiát, tartást. A lelkem ezektől egy felhő felett táncol, hálát adva minden történésnek. A vonzás törvényében hiszek. Nem mindegy, hogy legbelül a legrosszabb helyzetben is tudok pozitívan gondolkodni, vagy hagyom eluralkodni a negatív impulzusokat.

Tudok határvonalat húzni a saját életem és más élete közt. Nincs bennem irigység. Utazgatnék, nyaralnék én is, de nincs rá lehetőségünk. Pont. Ennyi, nem több. Mérhetetlen alázatot tanultam Peti által, s ahol a lélekben az alázat utat talál, ott a tisztelet is nagyobb helyet kap, az alázat felemel, a lélek rejtett zugaihoz vezet. Meglátjuk a szépséget ott is, ahol más csak a gondot feltételezi. Jobban értékeljük azt, ami a mienk. Mindezt Peti óta tapasztalhattam meg. Tapasztalás által tanulunk, így elfogadom, ha valaki fél a fogyatékosságtól, másságtól, mert ez az első ösztönös reakció , hiszen ismeretlen.

 A saját életünkből és lehetőségeinkből kell a maximumot kihozni, s elfogadni a változtathatatlan korlátainkat. Peti az ébredés pillanatától az elalvásig azt érezteti, hogy az életben boldog lehetsz már csak attól is, hogy  felébredtél….Mosollyal ébred, mosollyal fekszik. Az életnek örül, úgy, ahogy van…Varázsgömböt tart elénk, amiben mindig ott a mosoly, szeretet….