A szeretet igazi arca egy iskolai farsangon
Tegnap farsang volt Peti iskolájában. Náluk a farsang úgy működik, hogy beöltöznek a gyerekek, az őket tanító, segítő felnőttekkel együtt. Kiválasztanak a produkciónak megfelelő zeneszámot, így készülnek együtt az előadásra. Fantasztikus jelmezekkel egybekötve. Ne felejtsük el, hogy speciális gyerekekről van szó. Senkit nem hagynak ki,ha nem indokolt. Halmozottan sérülten is jut egy szerep.
Elképzelni sem tudom mekkora munka, türelem egy ilyen műsort létrehozni. Végtelen tolerancia, a legnagyobb odafigyelés kell, ráhangolódva a szereplők képességeire. A végeredmény pedig a teljesen felszabadult, önfeledten szereplő csapat. Igazi csapatmunka. Mindenki részéről. Elnézve a gyerekek boldog, csillogó tekintetű arcait – átléptem egy másik dimenzióba. Minden porcikám átszellemült.
Nem ismerem sok gyerek történetét az iskolából, nem ismerem alapbetegségüket, de biztos nem Peti az egyetlen, aki már szembenézett a halállal, a betegségek leküzdésével, a sok fájdalom borzalmaival. Mégis. Mégis mit ki lehet belőlük hozni, pedig sokszor halljuk a születésük pillanatában, hogy nem lesznek képesek sok mindenre. S mennyire elkeserítő, lélekromboló ezt hallani a kezdet kezdetén. Negatív jövőképet hordozni a szívünkben. Sokkal szebb, jobb, építőbb lenne, ha azt mondanák nekünk, hogy :
– anyuka, nem lesz könnyű, de az Ön gyereke, Ön fogja őt a legjobban ismerni, ennek megfelelően kell majd alakítani az életét. Mindig ragaszkodni a fejlesztések irányához, megtalálni a megfelelő intézményeket. Hinni kell abban, hogy egy eltérő képességekkel élő gyermek is ad rengeteg szép élményt, a nehézségekkel együtt.
Nem sajnálatot kellene éreznünk az elején, amikor megtudjuk, hogy speciális a gyerek, hanem egy kis biztatást lenne jó hallani, érezni, mert a satuba szorított szívünk talán könnyebben dobogna….Az én lelkem is cipel rengeteg fájdalmat, szomorúságot, kétségbeesést, szorongást, de az optimizmusomba nem engedek hasadást. Van bennem annyi pozitív, építő élmény és érzelem, hogy talpon maradjak. Tegnap azonban minden érzelem felszakadt bennem, nehéz volt tartanom magam.
A leg ! lélekbemarkolóbb produkciót számomra az autista csoport nyújtotta. Az autista szereplők és felnőtt segítőik fehér színű ruhákban voltak. A felnőttek angyaloknak voltak beöltözve. Minden szereplő mellett volt egy felnőtt, természetesen az, akit ismernek, elfogadnak. Mindenki ült a székeken. Mellettük egy kivetítőn, zeneszám kíséretében minden szereplőről ment egy videó felvétel, hogy milyen is az ő hétköznapi élményviláguk, hiszen az ő idegrendszeri működésük még a speciálison belül is egyedi és nehéz. Itt éreztem a legnagyobb fájdalmat. Az élet egy titokzatos oldalát így látni, megható volt.
Láttam Indián csapatot, Törököket, Süsü is megjelent, jöttek a Skót kockás táncoló ifjak, a győztes Szinkron úszócsapat / fiúk lányoknak beöltözve- színpadon úszás !!!!! /, Halacskák a horgásszal, szigorú, de vidáman táncoló Rendőrök, Dzsingisz kán, s a rendkívül vidám Lakodalmas csapattal zárult a műsor …Betöltötték a színpadot, jó kedv, kreativitás, szeretet volt látható, tapintható….Élő példát láthattam megint arra, hogy az igazi boldogság alapja a kellő odafigyelés, segítés másokon is, hiszen ezek által lett a farsang a gyerekek és szüleik számára felejthetetlen.
Mindez az élmény nem jöhetett volna létre, ha nem lennének szívvel – lélekkel dolgozó gyógypedagógusok, gyógyped. asszisztensek, dadusok, ápolók, nevelők, pedagógusok, igazgatók, igazgatóhelyettesek, vagy csak Emberek, akik szeretik, elfogadják a gyerekeinket. Kiállnak értük, odafigyelnek rájuk, nem pedig félnek tőlük….Kellő alázattal gondoskodnak róluk, nem alázzák meg őket emberi méltóságukban. Nem lehet könnyű folyamatosan pelenkát cserélgetni idegen gyerekeken, fiatal felnőtteken. Nélkülük nem tudom mi lenne velük.Velünk.
Nem sokat hallani az ő munkájukról, mintha mostoha lenne ez a része az életnek. Peti iskolája is egy faluban van, ami nem esik útba jövet-menet. Az itt dolgozók azonban törekszenek arra, hogy minél több városi és integrált programba vigyék el a tanulókat, sokszor önerőből, vagy közös összefogással. Pénz a legkevesebb itt is, de mégis azt érzem, jó a légkör, mert valami láthatatlan jó is jelen van. Talán a szeretet, az elfogadás. Nekem is van bőven mit tanulnom az itt dolgozóktól….
Ezúton szeretném megköszönni a munkájukat, megköszönni, hogy ezt a pályát választották. Kívánom, hogy kaphassanak több pénzt, eszközöket, hogy jobb és modernebb körülmények közt tudják tudásukat, kreativitásukat kamatoztatni. Tudom, ehhez az én kívánságom kevés, tény, hogy ahhoz , hogy sok minden változni tudjon az ilyen intézményekben, a legnagyobb változásnak sajnos máshol, sokkal feljebb, szemléletben kell elkezdődni….