A szeretet kamatozik a lélekben

Itt pár napja délután ragyogóan süt a nap, hőmérséklet is kellemes. Gyermekeim egyből szabadtéri mozgásra vágytak. Eperke rollerezett, Petinek pedig az imádott motorja kell

Peti mozgáskészségéhez szintén alkalmazkodnom kell. Nem volt egyszerű a kitámasztós kerekű biciklivel való tekerést is megtanítani neki. Nem ösztönösen tekerte a pedált. Rá kellett a kezemmel tennem a lábait a pedálra és kézzel, a lábfej részét közben fogva, mutattam mi is az a tekerés. Ez nagyon nem volt egyszerű, mert nekem elég alacsonyra kellett „hajolnom”, két kezem két lábnál, tekerő mozgást utánozni, közben magyarázni is Petinek, aki ugye ült a biciklin. Nem értette hogyan kellene a lábainak működnie. Így toltam hátulról, közben mondogattam: „ Petike lábat a pedálokra ! „. Nagyon sokáig nem ment. Rengeteget toltam, miközben haladtam mellette. Egy ilyen, hosszabb túra után egyszer csak azt láttam, hogy tekeri !!!! a bicót. Innen a megállást kellett gyakorolni. A fékezést elsajátítani. Leizzadtam, mire sikerült. DE !!! sikerült. Nincsen veszély érzete, sem lejtőn, sem autókhoz közeledve / járdáról a parkoló felé/. Volt sok hirtelen futásom, majdnem szívrohamom, mire a szabályokat megtanulta.

Egyik ismerősömnél láttam a jelenlegi kismotorját. Imádta a műanyag mopedjét, de hamar kinőtte. Így került a választásom erre a sárga csoda járgányra. Peti arcát sohse felejtem el, amikor megkapta…..Ugrált, körbefutotta jó párszor….Vele könnyebben megáll. Viszont itt kell egyensúlyoznia egy kicsit, hogy ne dőljön el a  Az egyensúlyérzékét, lábizmait fejleszti. Anyukát is karban tartja.Jelenleg ezzel készülünk a tavaszi mozgásokra…

Tegnap Eperke ovijában az iskolák pedagógusai mutatkoztak be. Eperke szeptemberben kezdi a sulit. A gyerekeket nem tudtam kire bízni, így engedélyt kértem az ovitól, hogy a szülői erejéig hadd legyenek ott a gyermekeim. Peti is jött : „ anya, bemehetek Eperke csoportjába, játszhatok ott? „. Mondtam igen, mert anyának fontos most a felnőttekkel beszélgetni. Szót kell fogadnia. Elmondtam, hogy én a szomszéd teremben leszek. Petinek hangját sem hallottam, végig kirakózott állítólag. Természetesen volt felnőtt figyelő velük. Két iskola bemutatkozását hallgathattam meg tegnap. Érdekes volt érezni a két iskola közti különbséget. Ezek csak az én megérzéseim. Az egyik iskola igazgató helyettese szívemhez szólt, nagyon azt lehetett érzékelni, hogy ez az iskola végre gyerek és nem teljesítmény centrikus, nyitott az új módszerek felé, nézik a gyermek egyéni kompetenciáit és differenciáltan is oktatnak, ha kell. Tapintható volt az összhang pedagógusok és igazgató helyettes között. Természetes, jó légkörrel. Pedagógusok is nagyon szimpatikusak voltak. Eperke ki is nézte már régebben az egyik tanító nénit. Ő, a leendő elsős tanító néni- csupa báj, természetesség, szeretet. Nagyon pozitív kisugárzása van. Eperke mondta is tegnap, hogy szerencséje, mert ez a néni, nagyon, de nagyon kedves, szeretni fogja. Nekem fontos, hogy a gyerekeim jól érezzék magukat. Szeretném, ha Eperke is, mint Peti, jó kedvvel, félelem mentesen menne az iskolába. Szeretném, hogy a tanulás egyelőre legyen pozitív élmény, a teljesítmény másodlagos. A lényeg, hogy megtalálja helyét, zökkenőmentesen váltsunk, és vidáman találja meg azt, ami igazán érdekli őt. Peti pedig végig játszott a tapasztalat szerzésem alatt. nagyon boldog volt, hogy ott lehetett tesó Süni csoportjában. Eperkével hazafele végig az iskoláról beszélgettünk, vidáman, felszabadultan, úgy éreztem és érzem, hogy a legjobb helye ott lesz, a választott suliban.

Peti, este, lefekvés után megint újabb felfedezéssel ajándékozott meg : „ Anya, veszel nekem úszópelust, hogy tudjak majd fürdeni a medencében ? „. Mondtam, természetesen. Gondolatban pedig fogalmam sincs, hogy a méretében hol fogok nyáron még ilyen pelenkát találni. Azt hiszem megérett Peti arra, hogy az összefüggéseket észre vegye a vágyak és a megvalósulásuk közt. Azaz végiggondolja már, hogy mi kell ahhoz, hogy el tudjunk menni úszni – pelus – ki is mondja, és utána azt is tudja, hogy szólnia kell. Lehet, hogy ez másnak teljesen természetes, nála ez a folyamat is másként alakul.

A héten megkérdezte tőlem valaki, hogy nem jutott eszünkbe szülés után lemondani róla? Erre csak azt tudtam mondani, nem. Terhességem alatt, 9 hónapig volt a pocakomban, szeretgettük, vártuk. Down ide vagy oda, ő a mi gyermekünk. Idő volt elfogadni, de soha nem akartuk elhagyni. A mienk volt akkor is, most is, minden porcikáját imádom. Lemondással jár ? Egy gyermek felnevelése azzal jár ? Nem érzem, hogy MIATTA mondanék le bármiről, de ÉRTE szívesen megteszem. Nem járom más életútját, nem élem más életét, így elfogadom, ha valaki mást gondol, és mást dönt.Nem ítélem el, mert az az ő döntése…

Biztos kihagynám az életemből, hogy minden ágyunk, kanapénk gumis lepedővel van borítva / esetleges pelenka átázás miatt /, s arra terítem le a színes takarót, a szebb összhatásért, de nem teher alkalmazkodnom Peti másságához, mert szeretem. A szeme ragyogása, hogy boldog, önmagáért beszél. S Eperkénél is így érzem, értük nem áldozat semmi. A szem a lélek tükre – ebben hiszek. Egy pillantásban sokszor rengeteg minden ott van. Én életet látok a gyerekeim szemében. A szeretet ezerszer kamatozik a lélekben s ez tükröződik a tekintetekben…