Boldogságot adó pillanatok…, Down szindrómásan is pozitív élményekkel gazdagon az iskolában…
A hét a lelkem sűrű kavalkádjával telt. Derű és Bánat folyamatosan váltották egymást.
Kedden végre megkaptam a laptopom. Sajátom. Enyém. Nagy képernyős – ez a nem tökéletes szemem és látásom miatt nagyon fontos.
Szerdán, pont / nőnap / egy kicsit szomorkásabban mentem Eperkéért az oviba. Az óvoda pedagógusa azzal a hírrel fogadott, hogy aznap volt az iskolás korú gyerekek mozgás felmérése. A sport iskola tanára volt jelen, aki nagyon megdicsérte a lányom mozgás koordinációs készségét, a mozgását……Mehetne sportiskolába.
Már választottunk iskolát, azaz a lányom megtalálta a neki szimpatikus tanítónénit / nemcsak neki szimpatikus /. Engem pedig az iskola szemlélete győzött meg…
Megkérdeztem akarja-e megnézni a sportiskolát, de mondta, hogy a választott tanítónéni nagyon kedves, nem akar több iskolát látogatni már. A leendő sulijában is van lehetőség több mozgásformára , többek közt szivacs kézire, ezt a lányom imádja. Így a döntésünkön már nem változtatunk. De nagyon jól esett a hír, a dicséret. Közben egyik rajza is ment versenyre. A szomorúság helyét átvette a büszkeség, általa pedig a vidámság.
Az örömteli pillanatok után mentem Petiért, Kömlődre, az iskolába. Épp hogy beléptem az iskolába, nőnapra a férfi pedagógusoktól egy szép virágot kaptam. Meghatódtam. Ez után mentem fel az emeletre, Peti osztályába.
Ott is egy nagyon jó hír fogadott. Közölték, másnap mennek kirándulni, hóvirág mezőt nézni, arborétumba, Alcsútra. Szerencsénkre felfért az ő osztályuk is a buszra / egyéni szervezés volt, a busz férőhelye azonban adott /. Ebben az iskolában mindenre találunk megoldást akár az iskola vezetőjével, akár a pedagógusával. Megemlítettem, ha esetleg olyan van, hogy nem fér fel a buszra, vagy a pelenkázás miatt felmerül annak a lehetősége, hogy ne menjen, akkor én szívesen megyek a busz után, s besegítek, csak ne maradjon le az élményekről.
Peti ragyogott a boldogságtól, hogy mehet. Nagyon szereti az iskolai kirándulásokat. Minden kimozdulás az osztállyal maradandó élményt ad neki. Este mondta is, : „ anya, megyek hóvirágot nézni, azt a hóvirágot, amit festettünk ?” – mondtam neki, hogy igen, megy, de nem pont ugyanazt a virágot fogja látni, de nagyon sok hasonlót.
Csütörtök reggel / a kirándulás napján / olyan ételt adtam reggelire, amiről tudom, hogy nem fut át rajta. Tízóraira is olyat csomagoltam. Nagyon igyekszem odafigyelni, hogy az ilyen és az ezt megelőző napon ne egyen olyasmit, amiről tudom, hogy a szervezete nem mindig ad egyértelmű reakciót. Arra törekszem, hogy az utazás alkalmával tiszta maradjon a pelus.
Délután kíváncsian mentem érte. Egész délután mesélte az élményeit, csillogó szemekkel .
Pénteken, a tanórák végére mentem, fogadóórára. Szerettem volna látni, hogyan taníthatom itthon – nehogy a betű tanításnál én hibát kövessek el . Peti nagyon szeret itthon is feladatokat csinálni, ehhez kértem segítséget. Peti nem szelektál, minden adott tanulni valót nagy lelkesedéssel figyel, lelkesedéssel oldja meg és közben tanul. Nekem azonban a hogyanhoz kell segítség.
Ebéd előtt értem oda, pont mentek az ebédlőbe, Peti : „ Anya, mindjárt visszajövök, megyek ebédelni, jó ? „
Beültem a tanterembe, Erika néni pedig elővette a tankönyveket, lapokat, ami alapján tanulnak. Megtudtam, hogy az 1 -es, 2-es számok felismerését, a számolás másik típusát gyakorolnunk kell. Cél, hogyha ránéz mondjuk kettő szem kölesgolyóra, akkor tudja, hogy az kettő. A dobókocka pöttyeit már felismeri, tudja, melyik az öt pötty , de azt sokat is használjuk a játékokhoz. Színezést is többet kellene itthon gyakorolni, mert elég lassú benne Peti. Megtudtam, hogy az olvasás nagyon érdekli, esélye van rá, hogy az értő olvasást megtanulja. Imádja a könyveket, hatalmas lehetőséget kapna ezáltal, hiszen akkor bármikor olvashat magának – kitágulna a világ…
Sok mindent megbeszéltünk, amikor visszaért Peti. Kis éthordójával a kezében.
A helyén ültem. Csodálkozva odajött hozzám : „ Anya, Te hogyhogy itt vagy a tanteremben, hogyhogy a helyemen ülsz ? Mit csinálsz Te itt ? „ Elmagyaráztam neki , hogy éppen azt tanulom én is, hogyan tanítsam helyesen otthon a betűket.
Erika néni adott Petinek közben feladatot, hogy élőben is lássam, mit – hogyan. A táblán az A és I betű volt felírva, kellő távolságban egymástól. Petinek az volt a feladata, hogy a mágnessel ellátott kép kártyákat a megfelelő betű alá tegye. Azaz az asztalt, az A betű alá, az istállót az I betű alá. Kezdő hangok. Peti nagyon ügyesen, teljesen átszellemülve végezte a feladatot. Nagyon jó volt így is látnom Őt , hiszen, így egy másik oldalát is megtapasztalhatom. Büszkeséggel töltött el, békével. Megint láttam, éreztem, hogy jó helyen van, jól érzi magát.
Talán rá kell szólni magamra, hogy a kirekesztettségnek vélt dolog a lelkemben, nem is az. Hiába van és lesz különbség Peti és a korosztálya közt, Petinek sokkal több a pozitívan át- és megélt élmény, mint a negatív. Alapjában véve egy nagyon boldog kis ember. Szeretettel, vidámsággal teljes. Más élményei vannak, a neki megfelelőek.
Nem tudom minden negatív élménytől megóvni a gyerekeimet, nem is szabad talán, hiszen ezáltal fejlődik a személyiségük is, tanulják meg a lélek érzelmeit, a helyes reakciókat.
Peti MÁS, az is marad. Nem szabad/na/ emiatt néha nagyon elkeserednem, de ösztönösen hasonlítom a többséghez, az egészséges gyerekek lehetőségeihez, életéhez. Talán azért, mert igazán, most látom az igazi különbséget. Ezt nekem kell megtanulnom kezelni a szívemben. Az adott helyzetből kell a maximumot kihoznom….
A legnagyobb dolgot mindig megkapja mindkettő gyermekem, a biztonságot adó szeretetet, figyelmet, törődést. Mindig kiállok értük.
Ha a megérzésem azt sugallja, hogy esetleg valami nem jó Petinek, akkor úgyis változtatok. Nem szabad előre félnem, aggódnom. Ésszel tudom, a lelkemnek pedig a rossz napokon majd mondogatom….