" Anya, kórházba mész, meg fogsz halni? "- kèrdi Peti

S megint menni kell…nekem…kórházba…

Múlt héten derült égből villámcsapásként ért, hogy a lassan egy éve meglévő tüneteim nem csökkenése miatt újra az esztergomi kórház vendégszeretét kell élveznem, a küretet ismételni kell, újabb minta szövettanra küldése miatt… Pici altatás, délután haza is jöhetek. Október 4, szerda.

DE…. Murphy törvénye, hogy a párom hétfőn kezd új munkahelyen, Győrbe. Szabit nem tud kivenni. Sajnos nem tudom szerda hajnalban nagyira, rokonra bízni a gyerekeket. Nekem hajnali 6-kor , apának 1/2 7-kor kell elindulni itthonról. Petrámnak a suliba 1/4 8-kor kell elindulnia, Peti vidékre jár, 25 km. 

Nem sok mindenkit tudok megkérni, hogy jöjjön hajnalok hajnalán vigyázni a gyerekekre, és elvinni őket. Én pedig Petit kelthetem fel 5-kor, hogy a toalett részt és pelusozást is elvégezzem 6h-ig. 

Nagyon izgulok a reggeli elindulás miatt, hogy hogyan fog működni….Nélkülem, egy ismerőssel, ilyen még nem volt. Petra sírt, hogy nem akarja, Peti pedig azt mondogatja azóta, hogy elmeséltem mennem kell: ” ANya, kórházba mész, meg fogsz halni? ” – erre Petra sírta el magát, hogy akkor mi lesz velük? Itt már én is sírtam. Minden este ez a kérdés…Többször…. S mindig elmondom, hogy nem halok meg, csak meggyógyítanak, ezért megyek kórházba…

Tudom, hogy nem egy súlyos műtétre megyek, de a lassan egy éve tartó vérzésem már engem is elfárasztott. Próbálom elkergetni a negatív gondolataimat, de már nem mindig sikerül…

A gyerekeknek már az is furcsa, hogy a reggeli rutin teljesen másként lesz. Hiányzik a nagyis háttér… De édesapám már közepes demenciában szenvedő beteg, állandó felügyeletet igényel, amit anyu lát el. Nem hívhatom. Ilyenkor nagyon egyedül érzem magam. S megijedek, hogy tényleg, mi lenne velük, ha kiesnék a napi rutinból, ha bármi történne velem…akárcsak egy erősebb influenza, nem lehet kiesnem, fél napra sem…

A szívem ilyenkor a félelemtől összeszorul. Csak kérhetem és remélhetem, hogy az Élet megadja nekem, hogy mindig velük lehessek, amíg nagyok lesznek. Most szorongok, csendben, de optimistán. 

A beavatkozás az érdekemben történik, hogy végre tiszta képet kaphasson az orvos a kaparékból, hogy hol a hiba. Nagy valószínűséggel megöregedett a testem eme része, nevezhetjük a változó kór küszöbének…Hiszen nem 28 éves vagyok. Nehéz elfogadni, hogy bármennyire fiatalosnak érzem magam, a sejtjeim érzik az évek számát….Már közelebb vagyok az 50 -hez, mint a 40-hez…Sajnos. A gyerekek miatt sajnos.

Nagyon szeretem őket.

Köszönöm h elolvastad életünk röpke pillanatát, https://www.facebook.com/mindownnap/?fref=ts itt megtalálsz…