15 fotó, ami elénk tárja Peti érzelmeit, ami megmutatja a down egy szeletét…
Annyi mindent írhatnék….
Volt egy fergeteges napunk márciusban. Egy olyan nap, amikor a pozitív energiák és érzések összecsapnak, amikor tudod, hogy ezt a napot soha nem fogod elfelejteni. Nemcsak én nem felejtem el, de Peti sem, mert új barátra lelt. Ahogy ő mondaná” Viktor bácsi a barátom”.
Egy napsütéses tavaszi napon volt velünk egy riport Belicza Bea és Veres Viktor közreműködésével.Peti hozta a formáját… Itt olvashatod :Zoom.hu
Általában, ha mobillal fotózok, ezer más dologra is figyelek, nem vagyok fotós, csak egy anyuka, aki próbálja visszaadni az Élete pillanatait, lelkének rezdüléseit…
Ezen a napon Veres Viktor munkájának köszönhetően láthattam Petit, amikor NEM én fényképezem, hanem egy profi szakember lesi el a pillanatokat, azokat a pillanatokat, amiről én írni próbálok, de semmi nem adhatja úgy vissza az érzelmeket, mint egy nagyon jól sikerült fénykép….
Ez a pici lány a klinikán a szüleivel…a babának is nehéz volt a kezdet, a szülei pedig mindent megengedtek Petinek, szerethette, simogathatta, énekelhetett neki. Petit ezzel rendkívül boldoggá tették, hiszen szerethetett…
Nézzétek meg Peti arcát, a lágy, óvó, tiszta szeretet….a gyengéd érintésével…ott van minden lényeges elem ebben a fotóban, minden fontos dolog, ami igazán számít. Két tiszta lélek, két nagy harcos találkozása, mégsem a keménység látszik, hanem az Élet maga…
S tessék megnézni utána Peti arcát, távozva a klinikáról….a riport alatti pillanatokat, végig ennyire vidámak és boldogok voltunk…..
Peti ilyen. Ő boldog, tisztán szerető, önzetlen kisember. Valahogy lepereg róla minden rossz, nem hagy a lelkén semmi sem koszfoltot. Bármilyen bánat és sértődés után ő újra képes fehér lélekkel és tiszta tekintettel nézni az Életre, az Emberekre. Nos, ezt bőven tanulnom kell nekem is.
Szóval nem kezdünk mondatot, de mégis…most mégis…Szóval bármilyen nehéz napjaim és pillanataim vannak NEKEM, az ő lelke mindig egy csoda….Én bizony őrá csodálkozok minden reggel, s bizony kellemetlenül érzem magam amiatt, hogy bennem fele ennyi sincs, mint benne. Nekem kell hozzá felnőnöm, az Életöröméhez, az Életingéléséhez…szerencsém van, hogy neki ilyen a természete. Nem is lehetne másként a betegségeit viselni, csak így…
Köszönöm a fotósnak, hogy visszaadta az érzéseinket is a fényképek által, hogy láthattam önmagunkat kívülről, hogy a mosolyország bennünk él….
Köszönöm Beának, hogy megtalált…
Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát. Mindownnap blog oldalt ITT találod a Facebook felületén.