Önmagam kényszerzubbonyától szabadított meg a mozgás öröme…49 évesen először egy személyi edző "kezeiben" …egy új úton…
Már régóta érzem, hogy nem vagyok az igazi, hogy hiányzik a lendületem…
Tudtam, hogy változtatnom kell, mert így semmit nem lehet bírni. Sem fizikailag, sem lelkileg. A megoldáson régóta törtem a fejem, de adott paraméterekkel rendelkezem, adott az időbeosztásom is. No meg olyan mintha mindig az egyik felem visszahúzna. Lustaság? Fáradtság?
Tudom, hogy soha nem leszek már 20 éves, az idő eltelt. Igyekeztem sorba venni azokat a dolgokat, amin tudok változtatni, és amin nem. Régóta nyomaszt már fizikálisan is az évek alatt felhalmozódott zsírréteg rajtam.
Ezzel is úgy voltam, mint minden mással. Szerintem a súlyunk viselés kérdése is. Zavar ? Igen is , meg nem is. Mindig hajlamos voltam a hízásra, elképesztő mennyiségű mozgásra volt szükségem mindig, hogy átlagos maradjak. Aztán volt az a pont, amikor minden más fontosabb volt a kilóimnál. Úgy 10 éve, Peti óta már nem foglakoztam vele. Inkább viseltem, próbáltam előnyösen öltözködni és ennyi.
A vérképem, vérnyomásom rendben. Ezért különösen nem izgatott, úgy éreztem nem marad már erre is energiám. Elfogadtam magam, ilyennek. Mégis, legbelül zavart. Hiszen nem olyan könnyű a harmadik emeletre feljönni már, a cipőbekötésről ne is beszéljek, no meg arról, amikor a pocak már mindent nyom, fullaszt. Vagy csak azt hiszed fullaszt. De fulladni fulladsz….
Képtelen voltam arra, hogy itthon nekiálljak tornázni. Nem ment. Hiába fogadtam mindig meg, hogy majd hétfőtől – melyik hétfőtől??? Győzött a lustaságom, utána pedig a lelkiismeretem mardosott. Benne voltam a 22-es csapdájában….képtelen voltam legyőzni önmagam…ettől pedig még rosszabbul lettem….
Január végén szembejött velem a virtuális felületen egy személyi edző felhívása,
hogy önkéntes alapon elvállalná olyan változtatni akaró hölgyek edzését, étrenddel együtt, akiknek valami ok miatt fontos lenne a változás, de egyedül nem megy, vagy pénzük nincs rá. Úgy éreztem elérkezett az én pillanatom. Igaz elég összecsapva az írást ,de jelentkeztem.
Legnagyobb meglepetésemre február 1-én kikerültünk az oldalára és szavazásra bocsájtotta a „pályázatunkat”.
Elolvastam a másik két jelentkező történetét. Timinél sokkot kaptam, ébresztő sokkot….Ő egy 3 gyermekes anyuka, aki túlélt egy agydaganatot és mindent előlről kellett kezdenie. Beszélni, járni. Ő azért jelentkezett, hogy az izmait visszaépíthesse….Döbbenten ültem, majd azonnal reagáltam, hogy én az ő javára visszalépek, mert teljesen más a tét. A lustaság legyőzése és az élhető életért való küzdelem nem ugyanaz. Privátban megkerestem Renit, és megbeszéltünk más apróságot is, tettem más felajánlást is Timiért. ❤
Számomra egy jelzés volt az Életemtől megint, hogy megtaláltam a megfelelő Embert, akihez szívesen járok, mert nem egy túlsúlyos nőt lát, hanem mindenkiben látja a lehetőséget, olyan hitet ad, hogy képes leszel magadban is hinni ezen a téren. Fiatal, lelkes, csupa szív ifjú Hölgy….
Már csak azt kellett megoldanom, hogy a gyerekekre legyen, aki vigyázzon. Rengeteg telefon és szervezés után, úgy tűnik most sikerül ezt is megoldani, mintha most minden mellettem lenne, mintha a megfelelő úton lennék és kapnám a jutalompontokat.
Megemberelve magamat elmentem szerdán az első órára. Féltem, reszketett a lábam, hiszen 49 évesen készültem újra izzadni a mozgástól. Féltem, hogyan fog a testem az első percekben reagálni…Féltettem az izületeimet, majdnem pánikban voltam a korom miatt…. Féltem, mert egy adott, fiatalabb csapathoz kellett csatlakoznom, én pedig egy csendes alkat vagyok, zárkózott az elején. Szerényen, csendesen öltöztem át, bemutatkoztam a régieknek és beléptünk a terembe. Szerencse itt a terem ekkor csak a mienk. Nem kell másokkal osztozni, nem kell mások előtt „kínozni” magunkat….Nekem való hely.
Személyesen is láthattam végre Renit. Elképesztő jó hangulat és összhang volt az edzésen. Mindenki tette a dolgát….Én, aki azt hittem egy métert sem tudok lefutni már, simán végigkocogtam a 20 kört a teremben. Mert az akarat jelen volt no meg a a padlótól mennyezetig tükör….hurrá…egy élmény volt magamat folyamatosan látni…
Szólt a zene, csináltuk a feladatokat, nekem már 10 perc után az orrom hegyén csöpögött le az izzadság, szemüvegem bepárásodva – nélküle már nem látok, de most vele is alig….
S nem azt éreztem, hogy én ezt nem bírom, hanem azt, hogy de jó ezt újra érezni, a mozgás általi kihívást, az igenis végigcsinálom érzést. Feléledt bennem a múltam azon része, amikor lefutottam a magam 10 kilométereit, amikor le se szálltam szinte a kerékpárról…Jó volt nemcsak látni, hanem érezni is a régi énem egy részét….Önmagam kényszerzubbonyától szabadított meg a mozgás öröme…
Petihez egyre több erő kell, hiszen 27 kg, s a betegségei és toalett használat miatt sokszor kell emelnem. A derekam is egyre nehezebben bírja, az idegrendszerem is. A legjobb gyógyír erre is a mozgás, az izmaim újjáélesztése, hogy tudja jól csinálni testem-lelkem egyaránt…. Láttam lelki szemeim előtt a jövőbeni, nyári énemet, aki tud a gyerekeivel bicózni, vagy akár futni utánuk…
Nem álltam sorba a születésemkor a hiúság osztásakor, sajnos. Talán hiúbban nem hagytam volna, hogy ennyire felkússzanak a kilók, dehát ez van….Szerencsémre ezen lehet változtatnom. Elérkezett az a pont az életemben, amikor bizony már teherként jelentkezett a plusz kilók cipelése. Erőt szeretnék és kondíciót….lelki békével, hogy tettem magamért is….
Az étrendet átolvasva, bevásárolva, mintha az agyam végleg átkattant volna erre az útra. Nem érzek kísértést, nem kell harcolnom az édesség utáni vágyammal, olyan ez mintha most tudnám, hogy ez a feladatom, s véghez viszem, akárhogy is….Hiszen ha én jobban érzem magam, azt a gyerekeim is megérzik. Ha én változok, talán változik körülöttem is apránként minden….SOHA nem késő bármit is elkezdeni, amit örömből teszünk, hiszen ezáltal tápláljuk a saját lelkünket.
Boldog vagyok, hogy Renihez vezetett a sors keze, hogy az ő személye megadta a kezdő rúgást….Itt bátornak kellett lennem, hiszen közben fotózva is vagyunk, láthatjuk majd az előtte, utána fotókat, a közbeni képekkel…. mintha egy mesében lennék, ahol én vagyok a hercegnő…
Mindownnap blog oldalt ITT találod a Facebook felületén.