Közös élmények, emlékek a nagyszülőkkel – halhatatlanságot is adnak örök kapaszkodóval…

Húsvétoltunk. Apósomék Szombathelyen laknak. Ilyenkor mindig eljövünk ide. Gyerekek nagyon szeretnek itt lenni, Eperke mindig számolja visszafele a napokat indulás előtt. Messzi papa nagy kedvenc, szeretik lebirkózni a gyerekek.

Pénteken érkeztünk. Délután már a tó parton voltunk, mert Messzi papa nagy horgász. A gyerekek pedig imádják a horgászást vele. AZ időjárás is velünk volt. Kellemesen sütött a nap, nem volt melegünk, de nem is fáztunk. Amint bedobták a horgot a vízbe, az úszó azonnal jelzett. Gyerekbarát horgász bot. Csak ki kell rántani a vízből, nem kell tekerni az orsót.

Petinek mondtuk, hogy rántsa ki a vízből a horgot, megtette, de amint meglátta a halacskát rajta extázisba esett : „ Anya, itt egy halacska ! Sikerült kifognom, látod?” – közben eldobta a botot ! , annyira örömködött. A bot szerencsére a vízparton landolt. Halacskát nagypapa leszedte a horogról, és bedobta a kis műanyag vödörbe. Ott éldegélt tovább, miközben Peti beszélt hozzá: „ Szia halacska, kifogtalak, de nemsokára visszaengedünk a nagy vízbe, jó lesz ? „

Szinte mindegyik horog leeresztés a vízbe, halfogást is jelentett. Nagy szerencsénk volt. Nagypapa pedig közben hűen magyarázta és mutatta, hogyan kell a csalit feltenni a horogra, mire kell odafigyelni az úszónál – ha lemerül a víz alá, akkor kell kikapni.

Minden halacskát ovációval fogadtak a gyerekeim, a tó parton sikerült a figyelem középpontjába kerülnünk. Peti minden halfogás alkalmával teljes extázisban volt, hangos ovációval.Már nem emlékszem hányadik kapásnál fogta végre végig a botot. Boldog volt, hogy ezt is megtanulta, ezt az élményt is átélhette. Átszellemült tekintettel engedte vissza a vödörből a halacskákat. Mondtam is neki,  reménykedjünk abban, hogy teljesítik három kívánságunkat.

Én a háttérből figyeltem a csipet csapatot. Most nagypapa figyelt rájuk, ő volt igazán velük. Én hátrébb, a padon ücsörögve csak néztem őket. Rendkívül jó érzés volt csak NÉZNEM és LÁTNOM őket, a figyelés jelen pillanatban nem az én dolgom volt.  Nem én tanítottam újat, nem én adtam új élményt, hanem a papa.

Biztos vagyok benne, hogy ezek a közösen együtt töltött idők, a közös emlékek megmaradnak nagyon mélyen a gyerekeimben. Eperke talán felnőtt korában ehhez az emlékhez is vissza tud „nyúlni” és újra át tudja élni ezeket az érzéseket, talán még az illatokat is. Petike egyedi memóriájában is fix helyet kapnak ezek a pillanatok. Mama és Papa felejthetetlen lesz.

 A tópartról elindulva Petike megkérdezte : ” Még itt alszunk, ugye, anya ? ” 

Mama a betegségei miatt nem tud velünk tartani, de Peti minden egyes eljövetelkor átöleli a mamát : „ Most elmegyünk mama, Te itt maradsz. Ne legyél szomorú, visszajövök Hozzád, jó? „. Reggel első szava : ” Mama, Papa a másik szobában ? Odamehetek hozzájuk, átölelhetem őket? „ Amikor pedig visszaérünk valahonnan : ” Szia Mama, mondtam, hogy visszajövök Hozzád, itt vagyok újra !”

Fizikálisan nem mindig van velünk Mama, de Peti lelkében mindig jelen van…

 Én rengeteget gondolok a nagyszüleimre, a náluk töltött vakációkra. A legrosszabb korszakomban is mindig azt idézem fel, amikor velük voltam, a kakaó ízét, a reggelek illatát, nagymamám kontyát, nagypapám örök optimizmusát, kellő szigorát. Sokat kaptam tőlük, de sajnos csak felnőtt fejjel tudtam igazán értékelni az ő érzelmi világukat, a tőlük kapott szeretetet. A természetességüket, ember centrikusságukat, gyűlölet mentes napjaikat / pedig ők sok mindent éltek túl /. Már nem tudtam elmondani nekik, hogy mennyire fontosak voltak, de remélem tudták…..

Élvezve a vízpart adta nyugalmat, rájöttem, hogy ez hiányzik nagyon nekem, hogy Más is adjon a gyerekeimnek közös pillanatot, közös élményeket, hogy ne csak rám háruljon ennyi minden. Sajnos azonban papáék messze laknak, így egy évben 3x jövünk több napra, ekkor élvezik a gyermekeim is a párom szüleivel töltött időt.

Peti imádja Messzi papát, Messzi mamát. Nehezen tudunk hazaindulni. Nagyszülők is szeretik Petit, az első perctől kezdve. Miután a kezdet nem volt könnyű, ők is rengeteget aggódtak. Szerencsére ez már a múlt. Mamáék is jól tolerálják a pelust, a kaja körüli extra figyelést. Peti ilyenkor igyekszik minden szeretetét a nagyszülőkre fordítani.

Mikor itt vagyunk, minden rokont meglátogatunk. Szerencsére Petit mindenki elfogadta, nincs ezen a téren sem negatív élményünk. Unokatestvére is töretlen lendülettel játszik vele.

Az itt töltött pár nap sokat ad a gyerekek élmény világához. Mama és Papa biztos elfárad, amíg itt vagyunk, de utána van idejük kipihenni minket…a következő érkezésig….

Nekik már régebben megköszöntem, hogy ennyire szeretik és elfogadják Petit, hiszen az első Down szindrómás ember palánta a családban, rokonságban. Nem lehet teljesen könnyű ezt a tényt mindenkinek feldolgozni, Peti másságát pedig ilyen jól kezelni, hiszen ők nem látják, hallják minden nap, csak 3-4 havonta. S amit mi, szülők, a minden napokban tapasztalunk és megéljük, vagy megtanuljuk kezelni – s egy idő után természetes rutin, az a nagyszülőknek mindig egy új plusz információ Petiről. Soha, egyetlen másodpercre sem éreztem kellemetlenséget Peti és betegségei miatt. S ez nagyon fontos.

Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát Petimmel, ha kíváncsi vagy ránk a Facebook oldalon is megtalálsz, a Mindownnap blog alatt.