Bóbitától a B tervig

Ma, kihasználva, hogy itthon mindkét gyermek, elvittem az okmányirodába őket, fényképes igazolványt készíttetni. Időpontunk volt. Előbb érkeztünk – én az a típus vagyok, aki 10-15 perccel érkezik mindenhova – , levetettük a téli kabátokat, sapkákat, kesztyűket. Szerencsére volt gyereksarok, így a nagyobb létszámú várakozás ellenére is elfértünk. Érkezett egy fiatal anyuka egy nagyon pici babával. A beszélgetésből kiderült, hogy 6 hetes a picur. Peti egyből odajött hozzám és kérdezett : ” Anya, nagyon pici ez a baba, most született? Ott a babakocsija ? Anyukája fogja a kezében ? Énekelhetek neki?  Énekelhetem a Bóbitát ? Tudod, a Bóbita Bóbita álmost…”. Folyamatosan válaszolgattam kérdéseire. Bóbitát én szoktam nekik énekelni, amikor picik voltak, de még most is sokszor erre alszanak el. Nem engedtem, hogy egy emberekkel teli váróteremben elénekelje a Bóbitát, nem akartam ennél nagyobb feltűnést…Én nem szeretek központba kerülni, de Petivel ez már elkerülhetetlen. Az, hogy énekelni szeretett volna a babának, ez azt is jelenti számomra, hogy tanult valamit tőlem, a napi rutin folyamán, akár azt, hogy pici babáknak éneklünk, ha igénylik. Jó érzés volt számomra. Többen meg is jegyezték, hogy Peti milyen aranyos.

A várakozókkal egyetemlegesen egyetértve, előre engedtük az anyukát. Utána mi jöttünk. Gyerekek ügyesek voltak a fotó készítése alkalmából, nagyon jól sikerült kis igazolványuk lesz. A váróteremben felöltöztünk, indultunk a kijárat felé, Peti közben elpotyogtatta a kesztyűi. Figyelmeztettem, hogy vigyázzon, s vegye fel őket. Hátrafordul, lenéz a földre, majd teljes értetlenséggel, őszinte rácsodálkozással ezt mondja : ” A fenébe is, hát ez meg hogy történhetett ? „. Halk nevetéseket hallottam minden felől. Ezek a nevetések nem gúnyos kacajok voltak, hanem Peti igazi kinyilatkoztatásának szóltak. Mosolyogva és mosolyt hagyva magunk után távoztunk. Eperke nem szereti a sok embert egy helyen, ő minél hamarabb szabadulni szeretne ezekből a helyzetekből.

Haza érve, előre megbeszélve Gyarmati Andreával, ez a fénykép jött szembe velem a Facebook oldalon. Az idézetet Andi segítségével én választottam. Mint írtam, hitem része szerint nagyon sok minden múlik azon, mit, hogyan élünk meg. 

Ilyen a B terv is. Az élet annyira képlékeny, annyi minden történik folyamatosan, hogy a B terv szinte mindig jelen van. Petit is megélhetnénk másként, a folyamatos figyelem felkeltése lehetne  kellemetlen akár nekem, akár a körülöttünk lévőknek. Én eddig csak őszinte rácsodálkozást, szeretetet éreztem többségében, elképzelhető, hogy bennem van a hiba és az érzékelésemben, de amíg így tapasztalom, addig boldogan élem meg a pillanatot. Természetesen vannak rossz korszakaim, napjaim – kinek nincsenek – , de nem tudom a rossz napokért az életet, vagy mást hibáztatni, hanem akkor is arra gondolok, hogy nekem kell valamit másképpen csinálnom, vagy másként megélnem. Máshogyan nem változnak meg a dolgok, csak ha képesek vagyunk változni, változtatni. Gyerekeim nagy tanítómesterek ebben, Peti a türelmet, kitartást , a másság kezelését tanítja, Eperke pedig az impulzív személyiségével folyamatosan emlékeztet arra, milyen is voltam fiatalon, milyen is, ha teljes intenzitással, hatalmas vehemenciával éljük meg a jót és a rosszat egyaránt…