Iskolától a saját szokásrendszeremig

Ez a betegség elég szépen ledöntött a lábamról. Teljesen legyengített, reggel elég nehezen tettem eleget a feladataimnak. Apa délelőttös, így egyedül vagyok a gyerekekkel a reggeli készülődésben és elvitelben. Peti vasárnap este mondogatta már, hogy végre mehet iskolába. Hétfőn még nevelés nélküli munkanap volt, így ténylegesen csak kedden vittem. Reggel felpattant az ágyából : „ Megreggelizem, ráülök a wc-re, felöltözünk, elvisszük Eperkét oviba és végre megyek iskolába. Most Erika néni a beteg, nem lesz. „ Így is történt a folyamat. Eperkét leadva az oviba, indultunk Kömlődre, a suliba. Ez kb 30 perces út. Az autóban természetesen zenét kell hallgatni, nem mást, mint Kowalsky meg a Vega együttes szól. Peti kedvence, a legújabb albumuk. Kívülről tudja az összes számukat és végigénekli az utat, töretlen lelkesedéssel. Miután megálltunk a suli előtt, nagy kiáltás közepette kiszállt az autóból : „ Szia iskolám ! Végre megjöttem ! „ , futott a bejárat felé. Felmentünk az emeletre – ott a termük –  átöltözött, s befutott a terembe. Egyből lepakolta a székeket az asztalokról.Nagy ölelés és puszi után eljöttem. Bátran merem ott hagyni, mert tudom, hogy jó helyen van. Maximálisan odafigyel a gyógyped. asszisztens / Margit néni / Petire, tanító néni pedig a gyerekek tanítására maximálisan koncentrál, szívből, lélekből tanít. Szerencsém van .

Szerencsém van abból a szempontból is, hogy Petinek nagyon jó a természete. Nem agresszív, tolerálja a tömeget, szinte mindenhova lehet vele menni. Van ahol bebolondul ő is, mert szeretné, ha rá figyelnek. Ilyenkor szinte kezelhetetlen / ekkor rugdos, köpköd, mindent dobál / , nekem pedig ez kellemetlen érzés, mert kellemetlen helyzeteket tud teremteni, de ismerem ezt az oldalát. Ilyenkor agyban kizárom a külvilágot és azt, hogy mit gondolhatnak rólunk, hiszen senki nem ismeri az életünk rezdüléseit. Tény, a legtöbbször pozitív szituációt szül a vele való megjelenés.

A járulékos betegségei a gyengéi, a sok bélrendszeri megbetegedés.Emiatt nem tudtam visszamenni dolgozni, mert volt, hogy 1 hónapból 2 hetet otthon voltunk. Most is fogékony sok mindenre. Sajnos nem vagyok olyan kreatív, s a szakmám sem olyan,amit itthonról lehetne végezni. 9 év itthon. Sokszor már nem tudom eldönteni, hogy a betegségek zártak-e ebbe a helyzetbe, vagy lassan a szokásrendszerem is bezár engem, annak ellenére, hogy nagyon vágynék felnőtt társaságra. Rengeteg a magányosan eltöltött óra, akkor is ha van feladat. Unatkozni az elmúlt 9 évben nem volt lehetőségem. Próbáltam munkát keresni, de a betegségek miatt minden próbálkozásom hiába való volt. Ráadásul ott vannak az iskolai szünetek, én nem tudom a nagyszülők betegségei miatt a gyerekeket pár óránál többre rájuk bízni. Nincsenek nagyszülőknél töltött nyári, vagy tavaszi szünetek. Mi vagyunk nekik erre a párommal. Így elfogadtam, és úgy is érzem, hogy ez a feladatom.

De nagyon nehéz néha, mert nem vagyok tipikus ősanya, ráadásul soha nem érem utol magam, és ezzel saját magamat fel is idegesítem. A fáradtság olyan szintjére tudok eljutni néha – nem a fizikai fáradtság, a mentális – , hogy alig tudom vonszolni magam. Legalább is ezt érzem, de aki kívülről lát engem, az ezt nem veszi észre. Mert a lelkem ilyenkor csak kucorog a sarokban.  A testem még képes mozogni…A lelkem kiabál odabent, hogy szeretne mást csinálni, színházba, koncertre eljutni, vagy egy felnőtt társasággal néha leülni beszélgetni, mert szeretné hallani milyen az élet odakint, mert csak egy pici kimozdulással, vagy más életét hallgatva is feltöltődik, mert akkor érzi az élet rezgését, mert csak itthon, csak a gyerekek néha lemerítik, mert nincs másik inger, impulzus. Ilyenkor úgy érzem nagyon kevés vagyok ehhez a feladathoz, pedig imádom a gyerekeimet..Általában a könyvekben keresek menedéket, általuk tudok erőt meríteni. A legnehezebb feladat a saját szokásrendszerünkön, komfortzónánkon  változtatni. Pedig kell változtatnom, mert nem szeretem a bezuhanás állapotát. Nem fogom senkire, hogy ez a furcsa érzés néha előjön.. Így alakult nálam, nem tudom, hogy rosszul csinálok-e valamit, vagy ez természetes 9 év „csak”anyaság után…S ebből a fele csak orvosoknál… Jelenleg 3 órám van addig itthon, amíg nem indulok vissza Petiért. Ebbe általában hivatalos ügyek, bevásárlás, főzés fér bele….Talán ideje saját magamat kiszabadítanom a bezártság érzéséből…..csak a hogyanra kell rájönnöm….mert ilyenkor szégyellem magam a gyerekek előtt, mert azt érzem ilyenkor, hogy nagyon kevés vagyok nekik….