Jogos elfáradni, ha speciális gyereket nevelsz ????

 

 

 

Fantasztikus héten vagyunk túl.

Meghívásnak és meglepetés szervezésnek köszönhetően vasárnap / Május 07-én / érkeztünk meseországunkba. Az első ide kerülésünkről itt olvashatsz bővebben.

 Első este, vacsoránál páromat leptük meg egy előre megrendelt tortával. Az étterembe a tortát égő gyertyával, külön asztalon tolták az asztalunkhoz, taps kíséretében. Istenien finom, gesztenyés torta volt. Meglepetés volt a torta íze is, könnyű piskótával, igazi gesztenyés töltettel. Nem számítottam, hogy még ez is extrán jó lesz…

9 éve, Peti megszületése óta, párom az, aki minden nap munkába megy, több műszakban, ő az, aki miatt még a család anyagilag nem lehetetlenült el. Peti járulékos betegségei miatt én kiestem a munka világából….Bőven megérdemelte, hogy egy kis extra meglepiben legyen része.

Az érkezésünk előtt előre lefixáltam Peti étkezését. Sajnos ő a nagy svéd asztalos terülj – terülj asztalkámból sem ehet semmit az egyedi étkezése miatt.Itt olvashatsz arról, hogy miért. Így a vacsoránál külön főztek számára és este leegyeztethettem a szakáccsal, hogy az ott tartózkodásunk idején mikor mi legyen a reggeli, vacsora.

Peti az étterembe lépve azonnal jelezte, hogy itt van : „ Szia, megjöttem. Szólsz a szakécs néninek, hogy főzzön nekem vacsorát ? „ – szerencsémre mosolyogva fogadták nyílt mondatait.

Nemcsak segítőkészek voltak, hanem toleránsak, kedvesek, előzékenyek : ötletet is kaptam, újabb variációra, illetve mivel Petinek nem tudok a boltban élelmiszert vásárolni , így arra is gondoltak, hogy napközben legyen számára is élelem. Mindezt mosolyogva, szeretettel.

Az étteremben a felszolgálók is a legnagyobb természetességgel vették minden külön kérésünket , mintha csak otthon, egy nagy családi vacsorán lettünk volna…Tény, hogy Peti elég nagy ovációval észrevételezte, ha a vacsorát tálalták : „ Anya, kész az én ennim is. Köszönöm pincér bácsi, hogy ideadtad nekem ! Anya, ezt megehetem ? „

A  gyerekek miatt időnk javarészét a medencékben töltöttük. Szerencsénk volt, mert az érkezés napján még tudtuk használni a kinti medencéket, gyönyörködhettünk a kinti panorámában.

Meglepve tapasztaltam, hogy Eperke sem fél már a víztől, hanem ügyesen próbálkozott az úszással, úszógumi nélkül…

Peti az első alkalommal, amikor meglátta a medencéket, teljes intenzitással és felkiáltással : „ Anya, itt van medence ! Megyek pacsálni ! „ – rohant a víz felé. Úgy kellett rászólni, hogy ne fusson, mert a gumi papucsával hamar elcsúszhat. Számára a víz is egy otthonos közeg. Pörög -forog az úszógumival, teljesen jól úszik vele és ki sem akar jönni onnan, még 4 óra elteltével sem.

A gyerekek végtelenül boldogok voltak. Sugárzott róluk, hogy minden percet élveznek.

Én szerdán éreztem először, a medence melletti nyugágyon ücsörögve, hogy mekkora teher letétel a vállamról, hogy nem nekem kell Petire főzni, hogy kaptam segítséget az ötleteléshez, a kivitelezéshez, hogy mekkora könnyebbség, hogy nem kell két órát autóznom egy nap, hogy nem kell folyamatos készenlétben lennem…

December óta érzem magam mindig nagyon, de nagyon fáradtnak. Ennek a fáradtságnak már jelentkeztek testi tünetei is. S igen, itt, a gyerekeimet elnézve a medencében éreztem a valóságban azt, hogy mennyire is fáradt vagyok mentálisan, hogy az elmúlt 9 év stressz faktorait nem sikerült kivezetnem magamból.

Nehéz mindig tartani magam, nehéz néha ezzel a csendes fájdalommal, aggódással a lelkemben optimistának lenni – Peti jövőjét tekintve. Nehéz mindig küzdeni, hiszen mindig ad valamit az élet Petivel kapcsolatban is. Nehéz néha az egyensúlyt a két gyerek közt megtartani… 

S hányszor kapom meg, hogy miben is fáradok el? S néha elhiszem, hogy tényleg – szabad elfáradnom lelkileg ? -, vagy nekem a legjobb, hiszen itthon vagyok Peti betegségei miatt….

Sírhatok – e néha ok nélkül ? Kelhetek fel már reggel kimerülten ? Elveszhetek -e a feladatok tárházában ? Elfelejthetek -e apróságokat / mit hova teszek stb / ? Félhetek -e a betegségek későbbi szövődményeitől ? Szoronghatok -e azért, hogy megteszek -e mindent a gyerekekért ? Érezhetem néha kevésnek magam ?

 

Kezemben a jegeskávémmal,  a medence szélén, olyan érzés volt, mintha a lelkem ablakán bekopogott volna az élet másik oldala, mintha a fáradtság függönyt elhúzta volna egy pillanatra, s így láthattam és érezhettem egy másik élményvilágot , egy pillanatra érezhettem, hogy milyen is lehetne, ha …- ez a perc most már egy picit rólam is szólt…

Szégyen, vagy sem, elsírtam magam. Végre a nyugalmat érezte zaklatott énem , végre úgy éreztem, hogy a személyiségemnek az a része, aki mindig is szeretett utazni, az most egy picit kapott tápláló tüzet.

Nagyon hiányzik a kimozdulás a monotonizmusból, hiányzik, hogy mást is lássak a világból, hiányzik a feltöltődés érzése. Tudom azonban, hogy adottak a lehetőségeink, bőven vannak korlátaink. Így fogalmam sincs, megint mikor lesz lehetőségünk egy kikapcsolódásra…. S most ez fáj, nagyon….

Volt időm ránézni dolgokra, akár magammal, akár Petivel kapcsolatosan.

Sokat gondolkoztam, hogy vajon miért is szeretünk ennyire itt lenni, miért is jó mindig itt….Most mások voltak az élmények a gyerekeknek is, de ők is nőttek, másként látnak és éreznek dolgokat. A válasz az talán , nekünk az itt töltött pár nap egy villanás, egy másik világba, egy fantasztikus élményvilág, szeretetteljes, természetes légkörrel,- amit tudunk értékelni.

Nálunk a nagyszülők nem tudják a gyerekeket elvinni egy hétvégére, egy tavaszi, vagy nyári szünetre. A gyerekek miatt ezt sajnálom. Eperke is talán ezért is félősebb személyiség, talán ezért is ragaszkodik túlságosan is hozzám, mert szinte minden élményéhez én kapcsolódok, mert én mindenhol jelen vagyok vele….

Most mindkét gyerek tiltakozott a hazaindulás ellen, Eperke sírt sokáig az autóban…én is pityeregtem egy darabig….nem akartunk hazajönni…Nagyon nem akartam még a napi rutinban elveszni…

.Az életünk egy másik állomáshoz érkezett.

Szívem összes szeretetével úgy érzem, ez a Hotel mindannyiunk nagyszülője…Mert itt mindig csak felejthetetlen emlékeket, élményeket kaptunk, s tudjuk, ha visszamegyünk, akkor sem csalódunk, mintha hazavárnának….

Lassan kezdődik a nyári szünet. A nyár 85 % -ban egyedül leszek a gyerekekkel, ideje felkészülnöm rá lelkileg. Ez a pár nap igazi kapaszkodó lesz, megint, mindannyiunknak….

 

Köszönöm, hogy elolvastad életünk röpke pillanatát – megtalálsz a Facebook oldalon, mindownnap blog felhasználó név alatt….